Menü

Egon bácsi


Mostanában elég intenzíven áramolnak itt a dolgok mifelénk. Mióta megérkezett Bhaktividja Purna Swami, és mióta minden nap 5órás leckéket tart, azóta csak figyelgetek én is. Minden kérdésre ismeri a válszt… Mondhatnám, hogy lenyűgöző intelligenciája van.

Igazából annyi mindent hallottam az elmúlt napokban, hogy a bőség zavara végett nem tudok egy témáról sem írni. Csak javasolni tudom, hogy aki csak bírja, szerezze meg ezt az előadás sorozatot…

Inkább beszélek arról, miket láttam mostanában…

 

Sankirtan

Szóval mikor Ő Isteni kegyelme befejezi 3-körül a leckét, mi a sankirtanosok nekivágunk a környéknek, hogy átadjunk valamit mindabból a kegyből, amit mi magunk is kapunk…

Péterrel mehettem, akinek ezek az első szárnypróbálgatási az élet ezen területén. Nagyon ügyes, sőt ma például sokkal jobb volt nálam… (Mondjuk amúgy is, de ma ez megnyilvánult az eredmények szintjén is. :) )

Egy falut nyomunk már 3.napja ketten. Eddig a főutcát jártuk, de ma valahogyan hátra keveredtünk a nyaraló negyedbe…

Az úgy volt, hogy tegnap beszélgettem egy nagyon jó fej orosz fodrásznővel és mikor leültem náluk, akkor kiesett a szemüvegem tokostól a táskámból. Mindenhol kerestem, míg végül az események visszapörgetésével sikerült kitalálnom, hogy valószínűleg ez történhetett. Akkor hát az ő házuk előtt ugrottunk ki a kocsiból és mikor becsöngettem, már a lánya mondta is, hogy igen itt hagytam a szemüvegemet. Jött ki a hölgy is nagy sebbel-lobbal és hozta a lencsét. Mondta, hogy ha nem jöttem volna, akkor másnap eljöttek volna a templomba és elhozták volna nekem… (Na itt éreztem rá, hogy nagyon elrontottam valamit…)

 

 

Aztán elindultunk…

Szóval képzelj el egy teljesen sima hétköznapi falut, csak az egyik végébe, ami behúzódik az erdőbe, van egy tó, körülötte meg egy amolyan rendes veekend negyed, tele nyaralókkal. Szóval az ő hangulatukat nem tudom kezelni annyira, így egy laza kis szájverés lett a végére az egészből. „Syámbihari szavaival élve, akkor szép, ha fáj…”

Viszont egyetlen egy jelenetért, egyetlen egy emberért Egon bácsiért és atőle kapott tanításért megérte bemenni a dzsungelba…

 

 

Egon Bácsi

Megyek házról házra és a következőt épp látom, hogy egy kis lepukkant öreglak, nyitott kapuval és ajtóval. Csöngetnék is, de nincs csengő. Hát nyúlok a kilincsért és nyitok, meg csukok egyet a kapun, hogyha esetleg van pittbulljuk, akkor az erre biztos kiszaladana. Rövid hallgatózás de semmi nesz, hát nagy „Jónapotozgatás” közepette belépkedek, egészen a nyitott ajtóig… Sehol senki. Elindulok, hát hátra a susnyással gazdagon borított kert felé és kiabálgatok tovább. Egyszer csak egy artikulálatlan hang vissza szól valahonnét a gaz felől. Mivel semmiféle nyomokat nem látok, hogy valaki hátra ment volna előttem arrafelé eldöntöm hát, hogy a végére járok a hang forrásának. Aztán egyszer csak ahogy lépdelek nagy sebbel lobbal, a budi mögül kikémlelek a most már erősebben hallatszó még mindig érthetetlen, de mindenképpen embertől származó hang felé. Ekkor megpillantom a bácsit, aki a szomszédból integet, meg kiabál valamit, de teljesen érthetetlenül.

Mondom neki, hogy ismeri-e azt, aki itt lakik ebben a házban, mert én bizony őt keresem. De erre is csak kiabál valami érthetetlen amorf dolgot, meg hadonászik a botjával. Több se kellet, még mielőtt gáz lesz mondom pattanok át a szomszédba. Vissza megyek az utcára a kis húzó-kocsimhoz és elindulok át a szomszédba, de ekkor észre veszem, hogy a kulipintyó mellett egy szűk kis falusi sikátor húzódik meg amit eddig nem érzékeltem, mert pont a másik irányból érkeztem. Ráadásul ott áll bent az eléggé mosdatlan bácsika, erősen csimpaszkodva a kerítésbe. Több se kell, bemegyek hozzá… Mondom neki, hogy kiféle miféle vagyok, meg miért jöttem. Valamit motyog, most már nyugodtabban. Ekkor veszem észre a keléseket a kezén, meg azt,hogy nem mozog a bal oldalán semmije. (Na mondom, ő meg vajon hogyan került ide.) Enyhe piaszag keveredik az erős emberszaggal, és az arckifejezése meg a motyogása láttán egyre erősödni kezd bennem a gondolat, hogy őrült szegényke… De mikor mondom neki, hogy -legalább egy kis adománnyal segítse a munkánkat, mindegy mennyit ad, csak jó szívvel adja… Legalább 1Forintot, úgy jelképesen… -akkor érthetően azt mondja, hogy egy százast adhatok éppen…

Megértem hanghordozásából és tekintetéből, hogy a ronccsá gyűrődött emberi testben egy még ép emberi tudat motoszkál. Mondja nekem, hogy csak segítsek neki bemenni a házba… Bénának gondolt fekélyes kezével megragadja karom és mondja, hogy segítsek neki bemenni.

Ahogyan kapaszkodik belém az úton, érzem, minden egyes lépése egy külön küzdelem. Vagy 10perc alatt bekínlódik a házba, (ami amúgy 5 másodpercre van) én meg végig ott megyek mellette és bíztatom, meg beszélgetek vele. Felszenved a 3lépcsőfokon, ami a házba vezet és levágódik egy székre, ami pont az ajtóban várja már…

Nem tudok vele beszélgetni. Nem tudok neki mit mondani… Ő tudja, hogy az élet micsoda nyomorúság, én csak beszélek róla.

Némi kotorászás után 6rézérmét (huszast) csúsztat a kezembe. Elveszem és megkérem, hogy mondja nekem Gouranga. Mert ez egy Bengáli jókívánság, ami azt jelenti, hogy Légy Boldog! Elsőre sikerül kimondania és nagyon el kezd mosolyogni. Hálásan rám néz és innét csak ezt mondogatja nekem, hogy Gouranga-Gouranga! Intek neki, megköszönöm az adományát és távozok.

Ahogy kijövök tőle e házból azon tűnődöm, hogy vajon ha egy play-boy nyuszilány nyitott volna ajtót, akkor is egy ilyen gombóccal a torkomban távoztam volna-e és őt is ennyire képes lettem volna-e sajnálni feltételekhez kötöttsége miatt mint őt, Egon bácsit…

Majd imába kezdek, hogy megtisztuljon setét szívem…:

 

 

Hare Krisna Hare Krisna

Krisna Krisna Hare Hare

Hare Ráma Hare Ráma

Ráma Ráma Hare Hare

Gouranga!