Menü

Egy levél Haribácsinak…


Kedves Haribácsi!

Ma kezdődött el az online könyvhét, a Bok. Ez egy új kezdeményezés itt Magyarországon, ami arról szól, hogy jó pár blogíró, köztük én is beküldött egy kivonatot a naplójából, és ezeket összességében e hét végén össze szerkesztik egy önálló e-könyvé.
A blogom pedig szerepel a Bok oldalán, mint ajánlott olvasmány, vagyis mint az online könyvhét résztvevője…
Nem terveztem itt foglalkozni ezzel a témával, mivel ezt a naplót nem bhaktáknak írom, hanem elsősorban sima hétköznapi embereknek mint amilyen én is vagyok, olyanoknak, akik kíváncsiak arra, hogy mi is ez az egész valójában, és hogyan élem meg a folyamatot, melyet követendőnek találtam hátralevő életemben…

Elég kemény szituációba tett Krisna ismét. Valamilyen szinten készen álltam rá, de sok helyen még mélyen érintettek a történtek, amik azt jelentik számomra, hogy van még mit fejlődnöm. Úgy mint ahogyan általában véve mindannyiunknak, akik ebben a világban létezünk. Hiszen azért vagyunk itt, mert nem vagyunk elég fejlettek… (Tisztelet természetesen a kivételnek)
Ez a szituáció nekem azért új, mert csupa nagyszerű ember szerepel benne mind a két oldalon, akiktől rengeteget tanultam és akiknek rengeteg hálával tartozom mind azért amit értem tettek és amiket tőlük tanulhattam.
Emléxem mikor először találkoztunk. Akkor egy nagy örvényben volt a lelki életem és minden képpen szerettem volna bhakták között élni. Akkor adtál nekem munkát és akkor csöppenhettem bele a VegaFOOD nevű dologba…
Sokat tanultam akkor tőled, feleségedtől, meg Vrajadhám prabhutól az életről és a főzésről.
Aztán mikor elkezdtek halmozódni a problémák a cégnél, csatlakoztam az egri csapathoz, ahonnét egy ostoba félre értés végett ismét távoznom kellett. (Az élet már csak ilyen)
Megint nem tudtam mi tévő legyek, hová is menjek és megint te fogadtál be…
Örültem ennek nagyon, hiszen akkoriban jártál ki Lelkitanítómesteremmel (Aki amúgy téged is elfogadott tanítványának, szóval a te lelki tanító mestered is…) Francia országba és úgy nézett ki, hogy rendeződik az évek óta tartó viszontagságos kapcsolatotok. Maharája kegyes volt hozzád, erre szólította fel a tanítványait is és úgy nézett ki, hogy vissza fogad az ISKCON téged és családod. Azok a dolgok amikről beszéltünk akkoriban, hogy miként lehetne beindítani még jobban a prédikálást, hogyan lehetne még több embernek átadni a szent név filozófiáját, hogy enyhítsük vele a föld terhét és elégedetté tegyük Krisnát, nagyon lelkessé tettek, hogy segítsek itt a bhaktáknak minél több prasadamot kiosztani.
Rengeteg dolgot tanulhattam tőled arról, hogy miként kell emberekkel bánni, emberekkel törődni, hogyan kell kommunikálni, és mennyire fontosak a kapcsolatok és az őszinteség mindenek felett. Szerencsés vagyok, mert az elveket tanítottad nekem dogmák helyett, ami egy alapvető szükség arra, hogy valódi tudásra tegyünk szert…
Már kezdtünk itt a cégnél mindannyian örülni, hogy végre úgy látszik sikerül újra vissza térned a bhakták közé és elfogadnak lassan téged és veled együtt minket is, nem leszünk mi amolyan „fekete bárányok”, azért mert nem templomi szerzetesként éljük az életünket, hanem ebben a misszióban tevékenykedve igyexünk gyakorolni a Krisna-tudatot. Minden úgy nézett ki, hogy elfogadott tagja leszel a Vaisnavák közösségének ismét és akkor közös erővel tudunk harcolni Maya – az illúzió- ellen.
Ilyen helyzetben láttalak. És ebben a helyzetben látott mindenki téged itt a „gyárban”. Gondolhatod mennyire megrendültem, mikor kiderült, hogy te vagy a napokban megjelent „Vissza Prabhupáda”-hoz magazin és az egész Rittvik (ISKCON vezetői ellenes csoport) mozgalom háta mögött…
Sokat beszélgettünk arról, hogy te a feleséged és még egy páran, akik részt vesztek ebben a „Rittvik”-nek nevezett mozgalomban miként látjátok a jelenlegi helyzetet és mit gondoltok rá megoldásnak.
Én nem éltem azokban az időkben amikor azok a dolgok keletkeztek amikre hivatkoztok, így nem is foglalkoznék velük…
Ahogyan ígértem neked elolvastam a magazint, a könyvet és megnéztem a videókat is…
Meg ezzel párhuzamosan a másik oldal válasz kiadványait is elolvastam…

A dolog nekem egy kicsit olyannak tűnik mint a Ninjutsuban nálunk… :)

Itt szeretnék elmesélni egy történetet, ha nem haragszol:

Hatsumi sensei a soke, aki a Bujinkan alapítója, különleges tudással rendelkezik a harcművészetek terén. Rengeteg tanítványa van és az egész világon elterjesztette ezt az irányzatot.
Persze míg ezt véghez vitte, rengeteg támadás, rágalmazás érte mind harcostársai és egykori tanítványai részéről… De nem érdekelte, hiszen egy harcos, aki nem dicsőségért vagy elismerésért küzd, hanem csak egész egyszerűen a túlélés titkának elveit gyakorolja és így mindent kibír. Ezt tanítja, ez a Ninjutsu, a „Túlélés művészete” és mivel valóban működik így mások is meg akarják tanulni… Mert egy csatának, háborúnak nincsenek győztesei és vesztesei. Egy háborúban mindenki csak vesztes lehet. Senki sem lehet győztes, csak túlélő. Persze akik kívülről tekintenek a harcra és nem élik azt meg a mindennapjaikban tudatosan, azok a különféle küzdelmeket csak a kettősségek szintjén képesek látni és győztesekre meg vesztesekre választják a résztvevőket…
Emléxem nem is oly régről olyan támadásra mikor valaki azzal vádolta meg Hatsumi senseit, hogy nem a densho-ban  – ősi irat egy-egy iskolának a technikáiról-  leírtakat tanítja, vagy rosszul értelmezi őket. De ő nem törődött ezzel, hanem csak tanított tovább.
Mert nem az számít, hogy ki mit ért, vagy kinek milyen irat van a kezében, hanem az, hogy mi működik hely idő és körülmény szerint…
Ehhez nem kell felhatalmazás, nem kell hozzá iskolát végezni, de még csak senkinek az aláírására sincs szükség. Csupán, egész egyszerűen érteni és  alkalmazni kell tudni az elveket, ami egy idő után már erő feszítés nélkül könnyedén érzések szintjén történik, nem gondolatok, vagy filozófiai pontok alapján…
Az pedig, hogy jó, vagy nem jó, nem attól függ, hogy valaha valaki jóvá hagyta-e, hanem attól, hogy működik-e akkor és ott…
Egyik nagy kedvencem Dean Rostohar (15DAN) sensei példáját hoznám fel, -akihez szerencsére egy évben párszor eljuthatok tanulni-  és aki a nem is olyan régen zajlott Albán-Szerb háborúban egy különleges alakulatnak volt a vezetője egészen addig, míg egy akár ugyan olyan napon mint ez a mai is, akció közben aknára nem lépett…
A gyalogsági taposó akna elleni harcot csak úgy tanítják minden felé, hogy ha mázlista vagy és megtalálod, hogyan tudod felszedni, hatástalanítani ilyen vagy olyan eszközökkel…
Nos, ő nem vette észre, rálépett az meg felrobbant. De mivel jól megtanulta az elveket és elsajátította azok alkalmazását is, sőt olyan szinten megvalósította mindezt, hogy hely idő és körülmény szerint ezen elvek alapján improvizálni is tudott,  kigurulta a robbanást és túlélte. Csak az egyik lába maradt ott térdtől lefelé…
Vissza kúszott a bajtársaihoz, akik az után kórházba szállították és így megmaradt nekünk…
Ninjutsuban nincs leírva egyetlen densho-ban sem, hogy miként kell egy felrobbanó aknáról elgurulni és az sem, hogy miként kell lábnélkül egy nyílt sebbel amiből ömlik a vér vissza kúszni a több kilométerre lévő bázisra. Ezt nem is tanítják sehol sem.
Ninjutsuban viszont van lehetőség az elsajátítására. De nem így konkrétan a felrobbanó gyalogsági taposó aknák elleni küzdelem művészetét, hanem azokat az elveket, amiknek az elsajátítása után az ember kész arra, hogy improvizáljon eképpen és képes legyen túl élni hely, idő és körülmény szerint…
Szóval mikor legutóljára Zágrábban jártunk szemináriumon, Dean sensei elmesélt egy történetet, ami előtte pár héttel történt vele Japánban. Elmesélte, hogy egy beszélgetés Hatsumi sensei és a legközelebbi tanitványai között után a Soke oda hívta őt magához és megkérdezte, hogy rá ér-e, mert egy kis szívességre szeretné megkérni. Emléxem milyen nagyra tartotta ezt Dean sensei, hogy a soke tőle kérdez valamit, meg hogy egy szívességre szeretné megkérni és mennyire sokat jelentett neki ez, hogy ilyen közel kerülhetett hozzá…
Persze mondta, hogy ráér meg minden. Erre elsétáltak egy nem túl távoli kórházba, ahol a Soke egy barátja feküdt. Rákos volt és ezért térdtől lefelé amputálni kellett a lábát. Nagyon el volt keseredve a veszteség miatt és ezért Hatsumi sensei el hívta Dean senseit, hogy megmutassa neki hová el lehet jutni láb nélkül is…
Mert Dean sensei nemhogy túl élte a robbanást, hanem faragtak neki egy fa-lábat, amivel eljutott a Ninjutsu legmagasabb fokára a 15.Dan-hoz. Ma is különleges alakulatokat képez ki, kommandósokat, rendőrségi egységeket oktat a Ninjutsu mellet, s mindezt annak a legkisebb jele nélkül, hogy bármilye hiányozna. Megtanult fa lábbal mozogni úgy, hogy aki nem tudja, hogy ilyen testi fogyatékossága van, nem is jön rá, mert ugyan úgy esik kel, rúg üt stb. Mint azok, akiknek mindene a helyén van. Persze a fa lábnak vannak bizonyos korlátai, így egy két dolgot másképp csinál, mivel az ő körülményeihez alkalmazva az elveket úgy ésszerű tevékenykedni, de Ninjutsunak pont ez a lényege. Mindenki más magasságú, mindenki más súlyú és mindenki más izomzattal, meg fájdalomküszöbbel, sőt tehetséggel rendelkezik. Ezért nem dogmákat és precíz mozdulatsorokat gyakorlunk, hanem az elveket, amiket aztán ha az élet úgy hozz, hely idő és körülmény szerint megpróbálunk alkalmazni…
Hatsumi Sensei sosem cáfolta Dean senseit, hogy hogyan mertél te kigurulni egy robbanást én sosem tanítottam neked ilyet, és nem szidta meg, hogy hogyan mert vissza kúszni a bajtársaihoz láb nélkül, mikor ő sosem csinált ilyet, hanem mindig is példaként említette, hogy nézzétek itt van egy ember, aki megértette a tanításaimat, megértette az ukemi –esés- lényegét és így túl tudott élni…

Értem én, hogy min szeretnétek változtatni ezzel a ritvik cuccal, de azt kell mondanom, hogy nem jó megoldás azokra a problémákra amikre hivatkoztok… Mert azokra nem ez a megoldás…
Pedofilok, homokosok, tömeggyilkosok, szervkereskedők, szélhámosok, hamis guruk mindig is voltak és mindig is lesznek ebben az illuzórikus anyagi világban. Mert ez a világ azért van, hogy aki az akar lenni, az az lehessen… Ha az ISKCON-ban akkor ott, ha a Mormonoknál, akkor ott, ha a muzulmánok, vagy a zsidók között, akkor ott, ha pedig a „Bujinkan Ninja mesterei” között, akkor ott… Ez még önmagában nem bizonyít semmit…
Főleg azért nem, mert egy mestert mindig a tanítványai alapján ítélnek meg, vagyis kell megítélni. Srila Sivaráma Swami Maharája-nak rengeteg nagyszerű intelligens tanítványa van, akiknek köszönhetem azt a magot, amit kaptam mikor találkoztam a Krisna-tudattal… Meg persze olyanok is vannak akik számomra nem tűnnek olyan nagyszerűnek, de ez csak a saját alacsonyrendű gondolkodásmódom, hogy nem tudok alázatosabb lenni az úton heverő szalmaszálnál. De attól még törexenek, vagy legalább szimpatizálnak a Srila Prabhupáda által lefektetett elvekkel, igyexenek azokat gyakorolni, és ez jó…
Én vele találkoztam először, benne láttam meg azt amit és akit kerestem egészen addigi életemben. Bár nem sok kapcsolatom van vele, szeretem azért amiért ő olyan kegyes velem… Hiszen ha tanítványai ki is rúgtak már több közösségükből is, ő elfogadott és még mindig a tanítványaként tekint rám, mindazok ellenére, hogy ismeri mennyire alacsonyrendű és rosszmájú vagyok. Őt nem zavarja ez meg és mint egy igazi Uttama bhakta, a jót és a bhaktát látja még bennem a gyaúr kutyában is…
Az én meglátásom szerint te is egy bhakta vagy Haribácsi, akinek nagyon sokat köszönhet ez a közösség, csak most egy kicsit belegabalyodtál a feleséged hálójába, aki nem tudta kiheverni azt ami veled és az ismerőseivel történt és rajtad keresztül, a te irányításoddal próbál meg bosszút állni vélt ellenségein, azokon, akik megmentették az életét… De ez nem egy újdonság, hiszen mindig is tudtam, hogy ilyenek a nők. Ez az eset eggyel több ok arra, hogy igyekezzem távol tartani magam tőlük. Mikor még a Mormonokhoz jártam, vagy az éjszakában dolgoztam, akkor is sok ilyen esettel találkoztam és nem egy jó-barátom, kedves ismerősöm halt bele abba, hogy próbálta elégedetté tenni a nőt, akivel együtt szeretett volna élni…
Erre akkor jöttem rá, mikor a feleséged fényképét több mint 10 órán keresztül retusálgattam, olyan szinten nem voltak szimetrikusak a vonásai. Egy békés megvalósítással rendelkező asszony nem veszíti el a ragyogását bármi is történjék és bárhol is fotózzák le… A rossz gondolatok azonban megjelennek az arcon és a kedves tiszta tekintetű, jó szándékú embereket is át tudják változtatni, ha hosszú ideig nem veszik észre, hogy olyan vendégeket fogadtak be a házukba, akik csak vissza élnek a vendég szeretetükkel…

Azt kell, hogy mondjam az út amit jelenleg választottál, nem egyezik az elveimmel, és olyan amin nem tarthatok veled… Ezért kérlek, hogy a jövőben ne beszéljünk erről, meg míg ezen jársz addig másról se nagyon…
Nem haragszom rátok, mert ahhoz túlságosan hálás vagyok nektek, de amíg így gondolkodtok addig nem szeretnék kapcsolatot ezzel az új mozgalommal amit Ritvikekként ismernek…
A szívem szakad meg amiért ebben a helyzetben látlak és amiért ebben a helyzetben látom fiadat is aki nagyszerű harcossá válhatna, ha valóban érteni akarná az erőszak nélküliség elvét vagyis, hogy „Nem okozni aggodalmat más élőlényeknek”.
Hiszek benne, hogy a Hare Krisna mahámantra ezeket a téves felfogásokat is képes kitisztítani a szívekből és remélem, hogy még ebben az életben fogunk tudni úgy találkozni, hogy nem lesz semmiféle filozófiai, vagy érzelmi különbség, nézeteltérés köztünk.
De most a helyzet amiben vagy és amibe hoztad ezt a 20 embert itt a cégnél, köztük engem is, akik hittek benned arra kényszerít, hogy meghozzam ezt a döntést, megírjam ezt a levelet és pont most, ország világ tudtára hozzam ezzel kapcsolatos álláspontomat…

A továbbiakban –mint ahogy eddig sem- nem kívánok semmiféle teret engedni itt ezen a blogon ennek a vitának, mivel az érvek és ellen érvek mellőzik azt a nagyon fontos alap elvet, amit minden áron szeretnék követni és megvaqlósítani a saját kis életemben, hogy ne mondjunk rosszat másokról azért, hogy saját magunkat és ideológiánkat felsőbbrendűnek tüntethessük fel…

 
 
Trinad api sunicena Taror api sahisnuna
amanina manadena, kirtania sadáhari
 

Aki alázatosabb az utcán heverő szalmaszálnál, aki türelmesebb mint egy fa, aki mindig meg ad minden tiszteletet másoknak és magának nem vár el semijen tiszteletet, csak az képes mindig énekelni Isten szent neveit
Gouranga