Menü

Egyszer talán…


 

  Ma egyszer csak Fater feljött egy tányéron 3 frissen sült pogácsával az „ashramba” hozzám és megkérdezte, hogy hogyan kell felajánlani az ételt Krisnának, mert ez most lett kész.

  Leborultunk hát az Úr előtt és együtt mondtuk el az ajánlós mantrákat+a maha-mantrát. Ő olvasta őket magyarul, meg szanszkrittül (Én meg mondtam fejből, hiszen úgyis csak ezeket tanultam meg.). Megkért, hogy holnap főzzünk együtt ebédet.

  Persze a szadanámnál  egy átlag magyar álltalános iskolás kisfiúé is sokkal komolyabb lelki értékkel bír, aminek következtében olyan az elmém, mint egy hurrikán. Ettől nem érzem magam a megfelelő személynek, hogy teljesítsem idesapám kérését. Persze attól még így lesz. Hiszen talán Krisna szólt rajta keresztül, hogy hé ÉN is itt vagyok ám, néha igazán eszedbe juthatnék.

  Egyre nagyobb vágyam van arra, hogy bármi áron újra bhakták közt élhessek. Mert amit most csinálok, az minden, csak nem lelki élet. (Megint kezdek egy ketyegő bombára hasonlítani. Gondolom sokan leszűrtétek már mindezt a mostanában idebiggyeztett bejegyzésekből.)

  Sebaj, talán majd egyszer én is lehetek bhakta.

 

Gouranga!