Menü

Éjféli Samba a záró vonalon


Ha lvízhordóátta valaki a tét kapucnis alakot ahogy a fura járásával lépeget a Főváros egyik legforgalmasabb utcájának kellős közepén nem sokkal éjfél után, minden bizonnyal valami átszellemült, eltévedt drogosnak gondolhatta. De őt nem nagyon érdekelték azok aki ez időtálit láthatták. Rendőrök ugye nem voltak a közelben, mert azokat még mindig megérezte, a többi éjfél után utcán élőnek meg biztos nem egy olyan nagy élmény egy efféle látvány, hogy emlékezzenek rá akár 5-10 perc múlva is.

És különben is sokkal fontosabb dolga volt  mint azzal foglalkozni, hogy ki és mit szól ahhoz, hogy ő egy amúgy épp forgalommentes út közepén mászkál…  Járni tanult…

Persze már 30-hoz közeledik  és elég korán megtanult néhány évesen lépkedni, de úgy igazából járni olyan 25-26 évesen kezdett el a saját véleménye szerint. Azóta úgy programozta át magát, hogy azok az elvek szerint mozogjon. Sokat gyakorolta, utcán, meditáció közben, sétánál, vagy bármikor amikor eszébe jutott, hogy most éppen jár és akkor már miért is ne azok az elvek szerint járjon ahogyan tanulta.

De a mester, pár nappal ez az éjszaka előtt,  mikor egy új ütést magyarázott, rengeteg új kérdést merített fel benne. Ő meg olyan ember aki ha kérdései vannak, megkérdezi rájuk a választ, és ha nem kapja meg akkor megkeresi. Így kérdezte meg a mestert arról, hogy jó-jó, hogy így kell ütni, meg jó-jó, hogy úgy kell mozdulni mintha az ember vízhordó volna, aki ügyel arra, hogy minél kevesebb mozdulattal változtasson a helyzetén, hogy minél kevesebb víz lötykölődjön ki. És ha már a természetes, egyszerű  mozgás az elv az ütésnél, akkor hogyan kell járni ezen elvek szerint?

A mester pedig megmutatta neki. És persze csak neki. Hiszen ez az egyszerű dolog nem volt látványos, vagy súlyos és különben is épp csak egy sarokban voltak éppen. De abban a pár mondatban és mozdulatban amit akkor és ott kapott, annyi új minden volt benne, hogy el is szédült volna talán egy pillanatra, ha át engedte volna magát a fejben helyére kerülő részletek eufóriájának. De nem engedte, mert tudta jól, hogy ha engedi a gondolatok, mozdulatok és filozófiák rendeződésének eufóriáját eluralkodni a délutánján, akkor mikor ismét össze kuszálódnak a dolgok és az új megszerzett tudás ismét bonyolítani kezdi az életet, akkor az is meg fogja érinteni. Ő meg nem szeret zavarodottságot érezni, sőt nem szeret a zavarodottsággal küzdeni, így el kell tudnia engedni az eufóriát is.

Na de ismét ott volt az út kellős közepén és lépteit az épp középen a két egymással szemben haladó sávot elválasztó vonalra helyezte. És közben rettenetesen figyelt. Elengedte azokat a gondolatokat melyek azoktól érkeztek akik látták őt mint a csuklyás alakot az út közepén furán lépkedni, aztán elengedte azt is, hogy hová is indult éppen,  míg végül nem maradt más, mint a pontosan az út közepére irányított utcai kandeláberek fénye, és a saját  árnyéka ami ahogy lépkedett,  pontosan előtte mozdult. Tökéletesen megmutatta neki azokat az apró hibákat amiket vétett vízhordó bot és két teli vödör víz helyett, ha épp a vízhordást szerette volna gyakorolni.

Mikor a mester meghallotta a kérdését, hogy akkor mutassa meg neki a saját járását, az cinkosan rá mosolygott. A pár mozdulat, meg a pár elmondott elv után elégedetten kérdezte tőle, hogy te is mindig gyakorolsz igaz? Ő meg vissza mosolygott a mesterre, hogy igyekszem mindig minden pillanatban. Aztán a mester mondta, hogy a járás nagyon fontos és ő is igyekszik oda figyelni rá. De az a jó benne, hogy ha az ember megtanulja és berögzül helyesen, akkor nagyon sokat javul az összes mozdulat és technika. Sokat fejlődik a Tai Jutsu.

Ő meg akkor megtalálta éppen a tökéletes helyet arra, hogy kicsit fejlesszen a tudásán. Az, hogy ez a hely egy Világvárost átszelő út kellős közepén éjféltájt volt, egy cseppet sem zavarta. Örült neki, hogy gyakorolja a tudatosságot és figyeli az árnyékok mozdulását is, melyek végül is odavezérelték az út közepére. Az Úr végtelen kegyének vélte, hogy akkor és ott éppen oda vezérelte és éppen olyanok voltak a körülmények amilyenek és gondtalanul használhatta fejlődésére az utat, melyen oly sokan járnak, de csak oly kevesen keresik és fedezik fel az efféle rejtett kincseket. Mint a vízhordó árnyékának tanítását.