Menü

Életérzés…


kisordas és a börtön

Vagyok aki vagyok
Van az mikor keresed magad, meg az utad, meg az életed. Aztán nézed a tv-t, olvasod az újságot, bemész a plázába, nyomulsz a neten meg minden és annyi infót kapsz arról, hogy mások miként keresgélik magukat, hogy hirtelen össze vissza zavarodsz, hogy akkor te most mi is akarsz lenni. Próbálkozol minden féle segédeszközökkel, amikkel az élet különféle területein próbálod megtalálni a boldogulást, boldogságot, de igazából jobb nem lesz, hiszen mindig minden elmúlik és semmi sem örök, csak a változás. Aztán végig gondolod újra és újra az életedet és vagy az van, hogy elégedett vagy, mert érzed, hogy jó úton jársz, bár éppen nagyon szar körülötted minden. Vagy az is lehet, hogy mindened meg van amit csak szeretnél, de ott legbelül mocskosul karcolja a zúzádat valami, mert érzed, hogy hiányzik az belőled amitől a dolog aminek épp érzed, vagy akarod látni magadat valóban az ami.

A mező varázsa
Aztán kimész valami mezőre, ahol megy le a nap és egy gyerekkori jó barátoddal nevetgéltek a nagy dolgokon, meg hogy kiből mi lett, meg hogy miként adták fel az egykori nagy szabadságharcos ismerősök, és megváltozik minden. Nagyokat szippantasz az őszi tarló illatából, meg a kis patak csobogásából amin előző nap derékig süllyedtél, mert neked át kellett rajta kelned, hogy fel tudjál szaladni a dombra ami a másik parton volt és ami mögé  a napocska igyekezett éppen elmenekülni az éjszaka elől és nagy sietségében, fantasztikus narancssárgása festette az összes felhőt ami odaát volt. Te meg látni akartad és egy kicsit sem érdekelt, hogy november van, hogy hideg a víz, hogy nyakig sáros lehetsz, vagy csak hogy simán beszorulhat a lábad a csalitba és ott fulladsz meg a rendezetlen folyómederbe szorulva és senki sem foglya megtalálni a hulládat, csak napokkal, vagy hónapokkal később, mert erre nem nagyon jár ilyentájt ember fia.

Aztán az ilyen karmolós élmények mindig lemossák azokat az elképzeléseket amik másoktól jönnek azzal kapcsolatban, hogy kinek, vagy minek kellene lenned, ahhoz, hogy legyél valaki. És nem marad más, csak te a lélek ott legbelül, aki még belekapaszkodik egy két szálba ebben a világban, de már csak azokba amikben eddig még mindig megbízhatott és nem számít neki egy csomó minden ami azoknak számít akik olcsón akarnak olyan dolgokat amik neked maguktól jönnek, mert azt az utat járod, ami neked rendeltetett…

VIP karám
Majd a következő pillanatban egy hatalmas hófehér sátorban ülsz az éjszaka kellős közepén egy olyan helyen, ahonnét téged jól látnak és te is jól látsz mindenkit. Mert sok ezer ember jött el az nap a modern szeánszra amit egy lány vezet különféle hangokkal. Te meg csak ülsz és nézed a hullámzó extázisukat amit a különféle hangok színes kakofóniájából merítenek mindenféle drogok segítségével és vissza emlékszel azokra az időkre amikor te is egynek gondoltad magadat közülük. De most már csak nézel, tanulsz, hogy mitől jó, az ami jó, és mitől nem jó az ami nem jó. Nézed a mindenféle Elit karszallagos, meg belépő igazolványos embert a VIP karámban, ami igazából csak annyit jelent, hogy vagy drágábban vették meg az amúgy is borsos árú belépőt, vagy valakinek az ismerősei a szervezők, vagy fellépők közül. Úgy mint ahogyan te is.

De még sem érzed magad oda valónak. Főleg, mert ebben a karámban azok vannak akiket nem dobnak ki a kuherok, ha a fehér bőrkanapén ugrálnak sáros cipővel, vagy mindenféle gátlások nélkül másokra fröcskölik a piájukat, köztük rád is.

Aztán az egyik elszállt agyú vagy 15 évesnek megfogod a karját, amin az ujjad automatikusan a bicepsz és a tricepsz találkozásánál lévő pontra téved és ő az ettől érzett kíntól visszatér a mámorból és vicsorgó arcal próbál szabadulni. De mind hiába, mert satuba fogtad, és akkor mikor tudatosul benne, hogy mi is történt, találkozik a tekintetetek. Érzed belőle a hisztit, hogy legszívesebben automatikusan elküldene melegebb éghajlatra, mint ahogyan a társaságának tagjaival tenné. De mikor bele néz a tekintetedbe, meglát benne téged és hirtelen, csak esdekelni kezd, hogy ne haragudj, meg soha többet nem csinál ilyet. Neked meg megesik rajta a szíved és elengeded a démont aki épp kitörni látszik a zene és az emberek, na meg az események ez irányú alakulásának hatására.

A Démon
És hirtelen megint az ő szemén keresztül nézed a világot és nem látsz mást magad körül, mint egy csomó csoffadt kis majmot, akik nagyon májernek érzik magukat, mert jókor születtek jó helyre, vagy szépek és gazdagok, vagy akármi és úgy járnak kelnek, mintha csak sztárok lennének, vagy valami nem is tudod milyen kemény emberek. De igazából egyik sem az aminek mutatja magát és csak azért ekkora királyok akkor és ott, mert néhány 2m-magas nagydarab biztonsági ember megvédené őket reményeik szerint ha valaki nem tolerálná a viselkedésüket…

Aztán végig gondolod az életedet, és rá jössz, hogy egyetlen egy pillanatát sem szeretnéd elcserélni senki máséra, mert mindig az voltál aki, és sosem kellett megjátszanod magadat, hanem a szívedre hallgatva tetted azt amit akkor és ott a leghelyesebbnek véltél. Hogy érzed, ha ez a sok ezer ember is meggajdolna és ellened fordulna talán akkor is kijutnál éve ebből a sátorból, de ha nem is, akkor is úgy halnál meg, hogy te  mindig mindent megtettél…

És ez elégedettséggel tölt el. Olyan elégedettséggel amit nem nagyon cserélnél el semmi másra…

Ez vagy te. Ebből kell felnőnöd, és már boldog is lehetsz. Mondod a démonnak odabent. Ő meg csak csendben mosolyog és halkan visszasúgja, hogy nézd megint hová hoztalak…