Menü

Északi fény III


Dobozba zárva
  Szóval 2 napig autóztunk, míg felértünk Malmöbe. Elég hosszú út volt és nem a 2 nap miatt, hanem csak mert 6-an voltunk összezárva egy kis dobozban. A nagy részét az útnak olvasással, meg alvással töltöttem, ami elég fárasztó, mert egy zötykölődő autóban minden dobbantó felébreszti az embert. Ilyen szempontból a Cseh autópálya volt a legkomolyabb, ami olyan rázós, mintha kilopták volna belőle az aszfaltot…
  Rostockban, megértettem a magyar rostokolni kifelyezés jelentésének eredetét, majd felszálltunk egy hajóra, ami röpke 6-7-óra alatt átdobott minket valamivel Malmö alá. Szerencsére egy ingyen szauna is működött a hajófenéken, így a vámszabad boltban különféle márkás parfümök fujkálásával, meg ebben a helyiségben el ütöttük valahogy az időt… :)
  Malmöben Laksmipati prabhut és Lajost átadtuk a trevelinges Ivecoba, hogy Gyurikát meg Tibikét váltsák, akik már vagy egy hónapja portyáztak itt fent északon Govinda Hari Prabhuval.
  A tengerpartján aludtunk aznap, majd reggel a környék nevezetességén mókáztunk egyet Gergővel, a "zenélő gödörben" ahol is egy mesterséges völgyecskében, négy oldalról hatalmas hangfalakból, "idegtépően" meditatív zenét nyomatnak Non-Stop. Majd a tenger hatalmas hullámtörő szikláin egyensúlyozva elmosogattam az edényeket, amiben reggeliztünk 😀
  Reggel elbúcsúzott a két harcjármű legénysége egymástól és mi északnak, ők meg délnek jöttek tovább.

Gandarvika Giridhári
  Vasárnapi programra értünk pont ide, és mivel errefelé híján vannak az embernek, Áryadeva-val ketten húzhattuk a bhajant az Isteni Párnak vasárnapi programon. Aztán persze ezután egy fergeteges lakoma következett, ami nagy felüdülés volt az elméknek, a 3napos kenyérdömping után. Gandarvika Giridári nagyon szép még mindig, és végtelenül kegyes, amit pedig hűséges szolgáin keresztül nyilvánít ki számunkra mindig, mikor erre járunk.

Uppsala
  Másnap reggel északnak vettük az irányt, hogy rajta üssünk Uppsalán. Persze első nap zötyögött a szekér eléggé, még bele kellett jönni az Angolba, főleg nekem, meg úgy magába a lendületbe is.
   A nap csúcspontja az volt, mikor szétrobbant a Tescos olcsó toll a kezembe, gazdagon "díszítve engem és felszerelésem fekete tintával. Egy helyi kispatak minivízesésénél a jéghideg vízben próbálkoztam lemosni magamról fekete, szennyes szívem efféle felszínre törésének, durva fizikai szinten történő megnyilvánulását, míg a többiek rendíthetetlenül osztották Srila Prabhupada könyveit.

Sundsvall
  Nem vártunk az amúgy szájverős nap után, még aznap este felkerekedtünk és meg sem álltunk Sundsvallig. Itt beteljesült a "jó kívánság" amit gyermekkorom Dartonlovagjaitól kaptam, miszerint "Metsző északi szél söpörjön nyomodban testvér" és valóban jég hideg volt innentől fogva. Jó kemény nap volt ez is, és mikor belső indíttatásra felkerekedtem, hogy a végére járjak, hogy miért rohannak annyira itt az emberek, akkor felfedezhettem, hogy a sétáló körül végig, az összes bérház tulajdonképpen nem lakásokat, hanem egyetlen hatalmas áruház komplexumot foglal magában, pincétől a padlásig, körbe, végig. A volt bérházak udvaraii fölé üvegtetőt tettek és kis kávézók, meg Pubok működnek végig, és az egészet alá fűtötték…  A falakat összebontották hatalmas üzletekké, meg folyosókká, ahol meg utca lenne, ott függőfolyosókon lehet egyikből a másikba sétálni. Nagyon patentül megcsinálták, viszont nekünk ebből annyi hátrányunk lett, hogy igazából az emberek, az utcára már csak akkor jöttek, mikor épp szaladniuk kellett valahová, így elég kevesen álltak meg a dermesző időben…

Ummea
  Este mégföljebb vágtattunk, Ummeaba. Itt már két napot maradtunk, viszont mivel már Stockholmhoz képest is 500km-re északon jártunk elég fagyos idővel, meg emberekkel találkoztunk.

Ummea Dojo

  Viszont itt már el látogattam a bhakták kegyéből a helyi Bujinkan képviselőihez is. Igaz első nap, majd 1-órán át kerestük a neten megadott címet, mire nagynehezen oda találtunk, de végül meg lett.
  Nagy reményekkel, meg a kis edzőcuccos hátizsákommal vágtattam befelé a hatalmas épület komplexumba, ami az első pár percben, míg a kihalt folyosókon bolyongtam egy nagyon patent kis iskolának látszott. Aztán egyszer csak befordultam egy sarkon, ahol hirtelen az egész átváltott még mindig üres kórházi folyosóra, ahol sorban kórtermek voltak. Ekkor javítottam az elképzelésemet, hogy akkor ez itt most egy iskola, ahol biztos ápolókat képeznek. Aztán ahogy egyre lassabban meg figyelmesebben osontam a néptelen épületben, egyszer csak elértem egy nagy terembe, ahol is egy nagy csomó öregember ült a sötétben,  tolókocsiban, be infuziózva, meg bekatéterezve a tévé előtt.
  Itt le esett, hogy valami nem stimmel. Szerencsére volt egy ápoló, aki persze még annyit sem tudott angolul, mint én, de heves karjelzésekkel megértette velem, hogy kövessem.
  Elkezdtem hát menni utána tovább befelé az üres folyosókon, és egyre csak mentünk és mentünk a félhalott emberek között. Átvillant az agyamon, hogy hamarosan velem is ez lesz és megöregszem és vége lesz mindennek, ugyan úgy mint ezeknek a szerencsétlen embereknek, úgyhogy semmi képpen nics értelme felesleges, múlandó örömökre fecsérelnem a drága emberi létet….
  Aztán hirtelen megtorpantunk egy kórterem előtt és mutatta, hogy ne mozduljak onnét semerre. Hát vártam…
  Pár perc múlva egy alacsony néger nő jött ki, gumikesztyűvel a kezein. Vele már megértettem, hogy mit akarok. Persze ő sem, hallott még soha  a Bujinkanról, arról meg, hogy itt az épületben lenne valami harcművészet, vagy efféle, meg pláne. Megkértem, hogy had használjam a netet és akkor megmutetom neki is a címet. Persze ettől sem lettünk okosabbak, hiszen a cím ahol voltam, tényleg ez a hely volt. Viszont most már leszedtem a dojovezír telefon számát, hátha úgy könnyebb lesz…
  Másnap felhívtuk, és találkoztam vele edzés előtt ugyan ott az Alcheimer-haus előtt, mert közben kiderült, hogy ez a hely státusza…  
  Az épület mellé vezetett, egy oldalsó, mondhatni titkos bejárathoz, ami a pincébe vezetett az épület egy teljesen független részébe, a dojoba. Igaz előző nap körbejártam az egészet, de nem kaptam felhatalmazást, hogy megleljem a helyet.
  Csak hárman voltunk tréningen, de nagyon jó kis dolgokat, meg szituációkat, meg gyakorlatokat mutatott Nilsson Jörgen Sensei (4dan), aki amúgy rendszeresen jár Japánba Hatsumi Senseihez és tanítványaihoz tréningezni. Végig nevettük a tréninget. Igen csak jóféle Ninjutsu az övé, azt kell, hogy mondjam. A végén fényképezkedtünk is, majd a legeslegvégén, még a kocsiból vissza szaladtam, és vittem neki+ a dojonak ajándékba egy Svéd nyelvű Bhagavad-Gitát, amitől teljesen elérzékenyült. Megöleltük egymást, majd elbúcsúztunk…

Északi Fény-Skelefteo

(nem így kell írni, de így mondjuk :)  )
  Tréning után egyből nekivágtunk, hogy az innét még 150km-rel északabra fekvő Skelefteoba menjünk.
  Útközben megpillanthattuk Krisnának egy nagyon különkeges energiáját, az északi fényt. Megálltunk a kocsival és úgy csodáltuk az égi jelenséget. Nekem persze nem sokat jelentett ez a kis "szemfényvesztés" hiszen nem találtam meg a szemüvegemet, így annál többet, minthogy valami fényjelenség történt az égen, több leírást nem tudok adni róla, hiszen Krisna csak ennyit engedett látni belőle… 😀

A ház új lakólya
  Tegnap meg vagy 600km-et autóztunk vissza Stokiba, hogy felvegyük az új beköltözőt a repülővel érkező Syama-Bihari prabhut. Útközben persze ahogy lenni szokott, kifogyott a benzin, de némi szaladgálás, meg vagy 10-óra kocsikázás után, 2-órás késéssel fel is tudtuk őt venni. Nagyon tetszik neki a lakóautó ás sokat mesélt már eddig is lelki tanítómesteremről, Srila Sivaráma Swami Maharája-ról, akinek a személyes szolgálatát végzi, mikor épp nem oszt könyveket.
  Hozta Matyi prabhu ajándékait is, aki itt olvasta a blogban, hogy hűs van errefelé és végtelen kegyében küldött mindannyiunknak 2-2pár jó meleg zoknit, meg 2-2 harisnyanadrágot, amit itt és most szeretnék megköszönni neki.

 
😀  Köszi Matyi, Király vagy!!!  😀
 

A nagy csapat
  Ma reggel mikor keltem, csak körül néztem a szobába és elgondolkodtam azon, hogy vajon mit is keresek én itt tulajdon képpen?
  Itt van Tirthapada Prabhu aki a templomunk vezetője és párhónapos kislányát, meg kedves feleségét, az otthon kényelmét hagyta hátra, hogy minél több elesett lelket tudjon megmenteni a későbbiek folyamán otthon és hogy megmutassa nekünk, nem csak egy amolyan karosszékes vezető, aki üldögél otthon a jó melegben és onnét dirigál az embereinek, hanem igen is fontos neki, hogy mi van velünk, és törődik mindannyiunkal. Nagyon finomakat főz, szereli a kocsit minusz 10-ben is szó nélkül, vezet stb…
  Aztán Áryadeva prabhu, aki a templom Sankirtan vezetője és amúgy Maharája jelenlegi egyik kedvenc dobosa, aki szintén ifjú feleségétől távol van most itt velünk. Nagyon finomakat főz, efféle nagyon szélsőséges körülmények között is, nagyon figyelmes és kedves mindenkivel és minden stresszhelyzetet képes elviccelni, hogy az egész ne tünjön olyan nyomasztónak. Ő a mésik sofőr, meg a mi "nagy kősziklánk"…
  SyamaBihari prabhu, aki Srila Sivaráma Swami maharája, lelki tanítómesterem, egy tiszta bhakta, emelkedett szolgája, aki kijött, hogy elégedetté tegye Guruját. Nagyon jó könyvosztó és sziontén a konyha tündére.
  Majd Ricsi prabhu, aki egy ifjú titán, végtelenül szolgálatkész, bármit megcsinál, bármikor, szó nélkül. N nagyon jó könyvosztó szintén.
  Meg itt vagyok én, egy igazi baromagyú, aki csak tesztember a kocsiban, mondhatni talán, hogy a "szükséges rossz". Az idegeire megyek mindenkinek, és egyetlen jó tulajdonságom sincs. Csak galiba van bármihez nyúljak, ráadásul nem is megy annyira a könyv osztás sem. Szóval hogyan rakott engem Krisna ilyen nagyszerű személyiségek közé?
  Alázatosan kérlek add a kegyed, hogy valahogy hasznára válhassak ezeknek a különleges személyeknek, és ne csak teher legyek a Krisna-tudat számára. És erre most nagyon nagy szükségem van, úgyhogy tényleg…

Gouranga