Menü

Etyekwood Vs. Brokernet, avagy egyéjszakás kaland a Sówbiznisz világában. ;D


-Ok, és benne volnál holnap egy bemutatóban?
-Veled?

-Aha!

-Mennyit kapunk? Milyen hosszú műsor kell?

-5perc, Huszezer.

-Hányan megyünk, mennyire oszlik a pénz?

-Fejenként 20, és négyen lennénk.

-4-en megyünk, fejenként húszezer, 5percért? Kicsit hihetetlennek tűnik.

-A Brokernetnek valami bulija és egy nap alatt kell felkészülni, szóval ezért. Van ott lóvé ne aggódj…

-Na jó, nézzük mi lesz ebből…

Etyekwood 3d rajz



Aztán csütörtök délután, miután úgy néz ki, hogy megtaláltuk a Seijin Dojo új helyét a Nyóckerben, majd megtekintése után felmentünk Kissensivel a hegyre, ahová jöttek a többiek. Össze raktunk egy 7-8 perces kis csihipuhit. Persze mondtam, hogy annyira nem kell bevésnünk, mert nekem nagyon az az érzésem, hogy holnap a helyszínen, amiről semmit sem tudunk úgy is borulni fog az egész. Ez már csak így szokott lenni az ilyen buliknál.

Másnap egy nagy beszélgetés után a templomban ismét felmásztam a hegyre, ahol a többi harcos már készült a csatára. Persze csak 4-en mentünk a bemutatóra. Még kétszer elpróbáltuk és még egyszer ki hangsúlyoztam, hogy azért álljunk készen az impróra is rendesen…

Aztán elindultunk. Nyomjuk a gázt mint az állat, mert késésben vagyunk. Persze mindenki pont ment a balcsira és dugó volt, de azért csak ki értünk a városból. Eddigre már tudtuk, hogy EtyekWOOD-ba megyünk, vagyis egy filmstúdióba, ahol állítólag nem is olyan régen például a Hellboy –második részét is forgatták. Kicsit elgondolkodok, hogy már csak ez kellett, megint mibe keveredtem, de valahol belül mégis egy kellemes megnyugvással töltött el a szituáció.

Oda érünk. Nem volt nehéz megtalálni a helyet, mert gondoltuk biztos oda kell menni, ahol az a sok merci, meg bmw parkol itt ott egy egy lexussal, vagy más spéci járgánnyal karöltve..

A kontaktunk a műsorszervező lány persze nem hazudtolta meg női mivoltát és egy „lazac színű” épület előtt várt bennünket. Arra nem gondolt, hogy sötétben minden tehén fekete, de azért egy tévesztés után másodikra megtaláljuk…


-Gyerekek fél óra múlva fellépés, mindjárt jönnek az ugrálós ninják, meg a szamurájok.. –mondja kedvesen…


Etyekwood Bejárat



Itt már freestyle szaga volt az egésznek, úgy hogy nem nagyon gondolkodtam azon, hogy mit és hogyan fogunk csinálni, mert innentől 5-10 vagy épp 15 percenként változott az, hogy a 4Shinkendossal, a 4jiujitsussal és az 1szem Mortál combatból jól ismert Scorpion-nak öltözött ugrálós ninjával mikor és hogyan lépünk fel, milyen zenére és milyen hosszan, vagy épp, hogy melyikünk melyik részén lesz a színpadnak.

Mikor átmentünk megnézni a helyet, épp akkor hajtott fel 4 zsír-új A8-as a színpadra, meg készültek a táncosnők valami luxusprostinak öltözött számmal. És ahogyan figyelgettem ilyesmi akciókkal volt megspékelve a nagy „gála”. Szóval ment a vakítás rendesen, le a kalappal a szervezők előtt.


Aztán egyszer csak jön a fő rendezvényszervezős csávó és mondja, hogy ez egy díjátadó gálája a brókernetnek és a főnök nem rég volt japánban és tegnap kitalálták, hogy akkor mivel nagyon szerette, így kicsit felidéznék neki azt a hangulatot, mégpedig úgy, hogy egy japán filmrészletet elkezdenek vetíteni, majd felmegy egy hosszú hajú úr két nagy borítékkal, meg két gésával. Valamit beszélnek, aztán elkezdődik a Killbill zenéje, megy 2,5-percig és ez idő alatt nekünk fel kell szaladni a színpadra és  egy össznépi harcjelenetet kell csinálnunk, aminek elég látványosnak kell lennie…


Bemelegítünk mindannyian a parkolóban és ügyelünk, hogy senki meg ne lásson bennünket még csak véletlenül se, hiszen mi vagyunk a meglepetés, majd mivel folyamatosan csak húzódik a fellépés ideje, már csak bent ülünk a többiekkel az öltözőben és röhögcsélünk az élet dolgain…

Aztán egyszer csak jön a lány és mondja, hogy most. A szamurájok még megpróbálkoznak egy kérdéssel, hogy és mikor tudunk bemelegíteni, de ahogy elindulunk kifelé nyilván valóvá válik nekik is, hogy ez bizony nem az a móka.

Félhangosan még egyszer megjegyzem a csapatnak, hogy azért senki se lepődjön meg, ha nem 2,5-perc lesz az egész, nem a killbill zenéje lesz, vagy ha egész másképp volna minden, mint ahogyan megbeszéltük…

Aztán a színpad mögött jön a legújabb verzió: Akkor lejön a Ferrari a színpadról, és mi akkor megyünk fel és addig nyomjuk míg elhalkul a zene…

Aztán a következő pillanatban jön valaki, hogy „-Most, gyerünk most, fel a színpadra.”

Valaki még próbálkozik egy erőtlen kérdéssel, hogy de hát még fent van a Ferrari, hol fogunk elférni?, de mindez már nem számít hiszen a shownak mennie kell.

etyekwood Studio
Szóval felszaladunk a színpadra szépen egymás után és elfoglalnánk a színpad előtt lévő 1,5-2m-széles rámpát, „ahol a ninjutsusok lesznek”, de már meg sem lepődünk, hogy nincs is semmiféle rámpa a színpad előtt. Valami lightos feelinges jappán népzene szól, a hosszú hajú meg a két inkább japán prostinak, mint gésának tűnő segítője ott állnak mellette, pont középen, hogy nehogy legyen már valami hely. A többiek is helyezkednek, hogy nehogy már kárt tegyenek a fent felejtett kocsiban és kezdetét veszi a műsorunk..

Minden megy is szépen, és már pont vége lenne a 2,5percnek,  meg az össze állított műsornak, mikor elkezdődött „az igazi”.

Egy pilanat teljes sötétség jelezte, hogy akkor most valóban indulna a cucc, majd a következő pillanatban kezdetét veszi a stroboszkópos lézershow, meg valami brutális duc-duc zene. Persze nem esünk kétségbe, hiszen bár ez csak egy fellépés, mikor rendes szituba kerül az ember ott is mindig alkalmazkodnia kell a körülményekhez, hiszen semmi sincs úgy, mint ahogyan a dojoban, a „laboratóriumi” körülmények között. Aztán nem sokkal ezután megérkezik a konfetti eső is, természetesen ezekből a fényvisszaverős, lézersóban csillógó fajtából, nehogy már ne legyen több meglepetés.

Eddigre már igazából semmi sem számított, még a semmiből előbukkanó bevállalós operatőr sem akii halált-megvető bátorsággal csinált gondolom nagyon frankó vágó képeket  néha 20-30 cm távolságból. Csak jöttek elő a sok év gyakorlás során elraktározódott repertoár emlékei és ezekből szemezgettünk fel váltva, adva az ívet a másik produkciójához.

Aztán elhalkul a zene, megállunk, meghajolunk, tapsvihar és leszaladunk…

Az öltöző felé a folyosón még rákérdezek Kissensinél:

-Akkor most eladtuk a lelkünket az ördögnek?

-El tesó. –mondja nevetve- De jó áron.  Tudod majdnem elröhögtem magam mikor váltott a zene, meg elkezdődtek a fények és eszembe jutott amit mondtál, hogy senki se lepődjön meg ha ez fog történni.

Visszanevetek és konstatálom a tényt, hogy akkor, ha valóban ki is fizetnek bennünket ahogyan ígérték 15 munka napon belül, akkor meg van a pénz, amit a már oly régóta áhított Indiai, kétfenekű dobra a Mridangára igyekeztem volna összeszedni, de valahogyan sehogyan nem akart eddig összejönni…

Át öltözünk, és még vagy fél órát ücsörgünk meg dumálgatunk a többi harcossal az életről, míg szép lassan feloszlik a dugó, amit a magas árkategóriájú autók csináltak odakint EtyekWOOD egysávos útján…

Gouranga