Menü

Evezz te is


Csak ülök a ladikban és evezek-evezek. Körülöttem az anyagi lét óceánja hol háborgó, hol nyugodt, néha meg akár még a romantikus arcát is megmutatja. A különféle érzelem hullámokon hol így, hol úgy hánykolódik kicsiny vízi járgányom. Néha mikor feltámad a szél, felvonom a vitorlát és próbálom az új szeleket kedvezően befogni vele, hogy abba az irányba repítsenek, amerre mennem kell.

 

evezés, óceán, kajak, keno, ladik

Ez az irány pedig egy végcél felé vezet, aminek a miben és hollétét csak én tudom itt legbelül. Ez a legbelső meggyőződés az ami vezet utamon, ami mindig a helyes irányba tart.


Néha találkozok olyanokkal akik szintén ugyan oda tartanak és egy hasonló járművel mint én, néha meg olyanokkal találkozom, akik csak azt gondolják magukról, hogy ugyan oda tartanak. De persze nekik általában motorcsónakjaik, vagy luxusjachtjaik vannak és fellengzősen le-lekiabálnak nekünk kis ladikosoknak, hogy mi újság kispajtás? Ilyenkor csak mi ladikosok összenevetünk és jókedvűen visszakiáltunk, hogy evezünk testvér, evezünk.


Jó kedélyűen gondolunk vissza azokra az időkre amikor mi is napszecsóban hasítottuk a hullámokat a motorcsónakkal és villogtunk a luxusjachtokkal, de aztán egy szép napon rá kellett jönnünk, hogy az óceán közepén bizony nincs benzinkút, egy ekkora monstrumot meg evezéssel hajtani meglehetősen őrült elképzelés. Vissza már nem akartunk kanyarodni a kikötőbe, hiszen akkor hogyan is tudnánk megismerni más világokat, ha mindig vissza térünk ugyan oda ahonnan indultunk? Így fogtuk szépen és elkezdtük a hajóból kihajigálni a felesleges holt terheket, mint például a plazmatévét, kanapékat, sok-sok ruhát. Aztán a hatalmas kormánykereket stb…


Hamarosan azonban  rá kellett jönnünk, hogy bizony ez így még mindig sok lesz és így bár fent maradunk a vízen, a haladásra esélyünk sincsen, csak esetleg ha feltámad a szél. De aztán ahogy vártuk a szelet és csak egyik nap telt el a másik után és a szél nem jött, úgy erősödött bennünk a bizonyosság, hogy itt bizony evezni kell, ha nem akarunk megrohadni itt a nyílt óceán kellős közepén.


És akkor elkezdtük lefeszegetni a deszkákat, meg neki álltunk fúrni faragni és a jachtokból, motorcsónakokból egyszerű, könnyűszerkezetes ladikokat csinálni, amire az előrelátóbbak azért átmenekítették a vitorlákat is.


És most csak így evezünk, vitorlázunk váltogatva a kettőt, vagy néha mikor úgy jön össze akár egyszerre mindet.


Néha elhúz mellettünk egy jacht, vagy egy motorcsónak, akin látjuk, hogy ugyan abba az irányba tart mint mi és már előre mosolygunk, hogy néhány kilométer múlva utol érjük őket és segítsünk ladikot készíteni a motorcsónakból, mert bizony az óceán közepén nincsen benzinkút és itt csak a barátainkra, saját magunkra és egyel komolyabb szinten csak Istenre számíthatunk.


Aztán együtt evezünk tovább, egy csapatban, de az áramlatok, vagy a különféle szelek néha eltérítenek egymástól bennünket, vagy a nagy viharban nem látjuk egymást, de időről időre a legkitartóbbak, akik ugyan arra a belső hangra hallgatnak aki odabent a szív legmélyén jelöli ki számunkra a helyes irányt, találkozunk egymással és folytatjuk tovább utunkat.


Ehhez persze az kell, hogy megszeressünk evezni. Mert ha nem szeretjük meg a folyamatos lapátolást, akkor bizony csak boldogtalanságunk okozója lesz az ami haladásunk legvégső egyetlen biztos eszköze. Az pedig nem jó, mert akkor abba fogjuk hagyni egy idő után az evezést és majd csak magunkban hánykolódhatunk az óceánon, irigykedve nézve a mellettünk néha elhúzó luxusjachtokat…


Evezz:
Hare Krisna Hare Krisna Krisna Krisna Hare Hare
Hare Ráma Hare Ráma Ráma Ráma Hare Hare

Gauranga