Menü

Fejlődni akarok, avagy a kristálytiszta vizű tó titka!


Szentimentális Spiritualizmus Vs. Kőkemény valóság

FEJLŐDNI AKAROK!
Hangzik el gyakran a mondat, vagy gondolat. Mióta fő tevékenységem nem a blog írás, vagyis az építő jellegű gondolatok rögzítése és szétküldése online formában, hanem az offline csoportos oktatás, gyakran találkozom ezzel a hangulattal, gondolattal kifejezéssel. Ami teljesen természetes és normális, hiszen az ember ezért megy el tanulni valahová. Az viszont, hogy miben és mennyit szeretnék fejlődni, az már korántsem olyan egyszerű, hiszen a különböző mélységek megértésének és megvalósításának, teljesen mindegy, hogy mit tanul az ember, komoly ára van…

Fejlődni  akarok, avagy a kristálytiszta vizű tó titka! Hangzik el gyakran a mondat, vagy gondolat. Mióta fő tevékenységem nem a blog írás, vagyis az építő jellegű gondolatok rögzítése és szétküldése online formában, hanem az offline csoportos oktatás, gyakran találkozom ezzel a hangulattal, gondolattal kifejezéssel. Ami teljesen természetes és normális, hiszen az ember ezért megy el tanulni valahová. Az viszont, hogy miben és mennyit szeretnék fejlődni, az már korántsem olyan egyszerű, hiszen a különböző mélységek megértésének és megvalósításának, teljesen mindegy, hogy mit tanul az ember, komoly ára van…

Miután kiveséztük magának a fejlődés szónak a jelentését az ősmagyar vonatkozásban, valamint írtam már a kitartásról is, itt az ideje, hogy egy kicsit foglalkozzunk a pszichológiájával is.

Mivel bár egyesek szerint nem most vagyok a csúcson, a lelki önmegvalósítás útját járom, ezen keresztül szeretném bemutatni mégis a fejlődés és fejlődni akarás útját, mivel ezen keresztül könnyebben megérthető, ha valaki a táncban, a Jógában, a harcművészetben, főzésben, akármiben szeretne fejlődni.

Ki a mestered?

Szóval kinézel a neten egy tanfolyamot, amit már régóta szerettél volna, és elmész. Jó esetben egy megélhetési  oktatóval találkozhatsz, aki nem egy két hétvégés oktatói tanfolyamon vált a mesterévé annak amit tanít, hanem legalább 10 éve foglalkozik már vele. Aki még nem csinál valamit 10 éve, az általában bár biztos tud újat mondani egy dologgal kapcsolatban, de nem fogja tudni mindent elsöprő mélységeiben megtanítani neked amit szeretnél.

Tételezzük fel, hogy amit tanulni szeretnénk, azt nem azért kezdtük el tanulni, mert jó a marketingje, az összes barink, vagy barinőnk ezt csinálja, hanem valóban úgy érezzük mi magunk legbelül, hogy nekünk erre most szükségünk van. Aztán tételezzük még fel azt is, hogy egy jó oktatót találunk, aki valóban olyan mélységeiben adja át azt amit tanulni szeretnénk, amilyenben nekünk arra szükségünk van.

Itt fontos lenne megjegyeznünk, hogy egy jó oktató, nem a tapsunkra, a csodálatunkra vágyik, és nem elkápráztatni akar bennünket, illetve azokat akik tanulnak tőle, hanem bár néha villanthat a szintjéből, hiszen arra azért szükség van, a tevékenysége főként arról szól velünk kapcsolatban, hogy segít minket fellépni a következő lépcsőre. Tehát nem azt élvezi, hogy próbáljuk tőle megtanulni a 10. lépcsőn lévő dolgokat, de sehogy nem akar menni, hiszen még előtte kilenc másikra kéne rálépnünk, hogy utána majd szilárdan állhassunk azon a bizonyos 10.-en.

Induljunk  el az Úton!

Elkezdjük hát akkor a tanulást és a fejlődést és a gyakorlást. Az első pár hétben hónapban, valami kirobbanóan jól érezzük magunkat, és csak isszuk a hallottakat, gyakoroljuk otthon is, mesélünk róla a barátainknak. Végtelen nyugalmat érzünk, alig várjuk a következő órát, kiegyensúlyozottak leszünk, megnő az önbizalmunk, és úgy érezzük, hogy megtaláltuk azt amit hátralévő életünkben gyakorolni szeretnénk, és megtaláltuk azokat az új embereket, akikkel ezt csinálni szeretnénk.

Lelkünk Kristálytiszta vizű tava.

Tulajdon képpen teljesen mindegy, hogy mit kezdünk el tanulni, hiszen az elején végtelen alázattal, nyitottsággal fordulunk az a dolog felé, és ez a fajta tudatosság segít, hogy lelkünk Kristálytiszta vizű tava lenyugodjon.

Olyan nyugalom és elégedettség lesz rajtunk úrrá, mintha egy gyönyörű völgybe ülnénk le egy tó partjára, ami tulajdon képpen bennünk rejlik. A tanítások az új emberek, és élmények következtében virágok kezdenek el nőni a tó partján, és mindenféle csodálatos énekes madarak költöznek a hatalmas lugasokba, rózsaszín felhők úsznak a tó felett az égen és minden annyira passzentos, és gyönyörű lesz, hogy joggal gondolhatjuk, hogy megtaláltuk a boldogsághoz vezető utat.

Aztán ahogy haladunk az úton, egyre jobban megismerjük önmagunkat, a mesterünket, és a társainkat akikkel együtt tanulunk. Mert hát ugye ez elkerülhetetlen része minden útnak, ha tanulni szeretnénk. Van aki szimpatikus lesz, meg van aki nem annyira, és hirtelen elcsitul a madárdal a szeretet völgyében, a rózsaszín felhők is beszürkülnek, és a tóban aminek előtte leláttunk az aljára, felkavarodik a mocsok. Egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy ahol eddig tök jó volt minden, ahol eddig boldogok voltunk, aminek eddig annyira különlegesen jó íze volt, az most épp az ellenkezője lett, és tulajdon képpen már ez talán minden szenvedésünk forrása.

Persze ennyire szélsőséges helyzetig csak kevesen mernek elmenni, a legtöbb ember a legtöbb dolgot már az első 2-3 hét, vagy hónap után feladja, amikor az első szürke felhők megjelennek…

Mert mi is történik valójában? Avagy a tökéletesség minden úton elérhető!

Ahogy az új tudás az új emberek virágokkal töltik meg létezésünk völgyét, ahol lelkünk Kristálytiszta vizű tava húzódik, ugyan így ezek az emberek és az oktató segít nekünk, hogy szintet is tudjunk lépni. Vagyis bár eleinte mindig megnyugszunk és leülepedik a tó fenekére minden, azért csak ott lesz benne, az alján. Tehát az új tudástól és az új barátoktól megnyugszik egy kicsit lelkünk, amitől kinőnek a virágok, rózsaszínek lesznek a felhők, meg csiripelni kezdenek a madarak, na meg persze elkezdünk l látni a tó fenekére, hiszen minden útnak ez a lényege, hogy lelkünk legmélyébe betekintést nyerjünk.

De általában mikor belenézünk a tóba, akkor meglátjuk mindazt a sok szemetet amit az életünk, és előző életeink során beleszórtunk. Megpillantjuk a Kéjt, Dühöt, Mohóságot, Illúziót, Büszkeséget, Irigységet, és szembesülünk vele, hogy hát ezek bizony itt vannak a lelkünk legmélyén, és hát nem volna rossz megszabadulni tőlük. Mert tudjuk, hogy ezek mind-mind időzített bombák, és nap mint nap tapasztaljuk, hogy különböző élethelyzetekben ezek mind a felszínre jönnek, és felkavarják az egész tavunkat. Persze leülünk meditálni, meg elmegyünk a következő foglalkozásra is, ahol lenyugszik ismét minden, de már nem annyira, mint amennyire a legelején.

Hiszen elkezdjük látni a mester hibáit, és a körülöttünk lévő társaink hibáit is, és már inkább azon gondolkodunk, hogy vajon biztos jó helyen vagyunk-e és vajon biztos itt kell ezektől az emberektől tanulnunk?

De a helyzet az, hogy mindazt amit a tó fenekén látunk, vagyis a saját rossz tulajdonságainkat elkezdjük látni a tó tükrén keresztül másokban, és általában felerősítve. Magyarul ezt úgy mondják, hogy más szemében a szálkát, de a magáéban a gerendát sem veszi észre.

Aztán ha egy kicsit spirituális hangulatban vagyunk, akkor megpróbáljuk ezeket a „problémás”-nak nevezett szituációkat kezelni a saját képességeinknek megfelelően, vagy ha igazán gyengék vagyunk, és csak azért megyünk mindenhová, hogy kapjunk, és nem azért, hogy valóban  fejlődjünk, akkor elmenekülünk, vagyis egyszerűen nem megyünk többet. Tulajdon képpen feladjuk.

A Tó tisztítása.

Pedig tulajdon képpen éppen az kezdett el történni, amiért oda mentünk, hiszen másokon keresztül mások tükrében kaptunk lehetőséget a saját hibáink felismerésére. Sőt ezeken a különböző szituációkon keresztül van lehetőségünk a szeretet és a megbocsájtás és a türelem  gyakorlására, és tulajdon képpen a másokban látott hibákon való felülkerekedésen keresztül a saját kis tavunkból kezdjük el lapátolni kifele a trutyit. Ez a trutyi, pedig nem más, mint a Kéj, düh, mohóság, illúzió, büszkeség, irigység. Na persze ez a munka cseppet sem könnyű, és cseppet sem egyszerű. Sőt ezek a dolgok rendkívül undorítóak és gusztustalanok, és amikor elkezdjük őket lapátolni kifelé, akkor a gyönyörű kis völgyünkből gyakran költöznek el az énekes madarak, hatalmas vihar is kitör a sokszor eddigre már fekete felhőkből.  Virágillat helyett ocsmány bűz lesz, és ha nem voltunk felkészülve arra, vagy nem álltunk készen, vagy esetleg nem gondoltuk tényleg komolyan, hogy fejlődni szeretnénk, akkor könnyen gondolhatjuk azt, hogy bizony nem azt csináljuk, amiért jöttünk.

Hiszen mi szerettünk volna lelkünk Kristálytiszta vizű tavának partján madárdal és virágillatban rózsaszín felhők között meditálni. Erre most egy tomboló vihar kellős közepén oltári bűzben egy trutyitól kavargó tóban állunk és lapátolunk…

Nem érzem, hogy fejlődnék…

Néha hallom emberektől, vagy csak egyszerűen látom rajtuk, hogy úgy érzik, hogy nem érzik, hogy fejlődnének miközben gyakorolnak valamit, amiben szeretnének egyre jobbak és egyre ügyesebbek lenni. Ilyenkor általában. Sőt gyakran tehetséges emberek érzik úgy, hogy az addigi folytonos fejlődésük egyszer csak megtorpant és elkezdett visszafelé haladni.

És igen, ez a helyzet. A legtöbb ember itt adja fel általában. Mert ez az a viharban bűzben koszban lapátolós rész. A biblia erre csak azt mondja, hogy ez a Gyehenna tüze, vagyis ez a megpróbáltatások ideje. Ez az a tisztító tűz, amin át kell menni mindenkinek, ráadásul nem is csak egyszer, hanem minden úton időről-időre, mondhatni minden újabb szint előtt, hogy tovább léphessen, és egyszer csak olyanná válhasson a tó amilyennek először láttuk, csak most már valóban Kristálytiszta lesz, és nem csak annak látszó.

Néha ahhoz, hogy előbbre jussunk, hátra fele kell menni.

Például, ha elérünk egy szakadékhoz, akkor lehet néhány hátralépéssel elég helyre teszünk szert, hogy nekifussunk, és átugorjunk. Vagy lehet, találunk egy kis csapást, amin simán le tudunk mászni, és a másik oldalon fel. Ilyenkor persze úgy érezhetjük, hogy nem fejlődünk, de igazából ilyenkor fejlődünk igazából, illetve itt jutunk el arra a szintre, ahová következő lépésként el kell jutnunk. Mert egy út, az nem egyenesen megy előre. Az csak a mesében van, és egy egy dimenziós robot látásmódja. Ha fejlődni szeretnénk, tovább kell lépnünk, és az lehet, hogy hátra fele van, és ha az sem segít, akkor oldalra. Mihelyst megtesszük az első lépést oldalra, abban a pillanatban 2 dimenzióban járjuk az utunkat. És innen már csak egy következő lépés, hogy megtanuljunk ne síkban, hanem mélységekben és magasságokban is gondolkodni, vagyis tovább lépni a 3D felé, ahol könnyen megérthetjük, hogy mi vagyunk ennek a gömbnek a közepe és már bennünk van minden. Hiszen a Lélek, örök, tudással és boldogsággal teli, vagyis mindig és mindent tud. Csak ha azonosítjuk magunkat a körülményekkel, akkor ezek elfedik előlünk a valóságot.

Mert mindennel szeretünk foglalkozni, csak a saját rossz tulajdonságainkkal nem. Mert mindenkiben szeretjük meglátni a hibákat, de azt elfelejtjük, hogy erre azért van lehetőségünk, mert ugyan az bennünk sokkal nagyobb mértékben van jelen. Minél jobban kibillent bennünket a lelki harmóniánkból valakinek valamilyen rossz tulajdonsága, annál inkább tudhatjuk, hogy az bizony főleg a saját tavunk legmélyén lapuló trutyi, amit ezen a kapcsolaton és szituáción keresztül van lehetőségünk elkezdeni kilapátolni.

Ilyen szituáció sokféle lehet. Például teljesen mindegy mit tanulsz, ha közben igazából a fiúkat, meg a lányokat nézed az órán, vagy nem a lényege érdekel a dolognak, vagyis az, hogy megvalósítsd, hanem az, hogy elvégezd és meglegyen róla a papírod, vagy azért kezdesz el járni, mert végre valahol megbecsülnek és tisztelnek de legalább nem aláznak meg folytonosan… Rengeteg olyan dolog van ami ott lapul a tó fenekén, és ezeknek a lapuló motivációnkra igen csak nagy hatással lévő dolgoknak a fényében járni egy utat, az nagyon veszélyes, és főleg nagyon veszélyes egy olyan embertől tanulni bármit is, aki nem szabadult meg a tó fenekén lévő trutymó nagy részétől, vagy legalábbis nem törekszik rá…

Jó lapátolást kíván Neked a Harciszerzi!

, , ,