Menü

GyógyítOK

ZenDoin tartásjavító és gerincterápiás jóga
A harcművészet aktív gyakorlásának köszönhetően sikerült megismerkednem a fájdalommal és a sérülésekkel. Szerettem volna minél hamarabb felgyógyulni mindig, illetve elkerülni a sérüléseket. 2006-ban egy övvizsgámon megsérültem a derekammal, amivel 1 hónapig feküdtem. Utána 2 évig nem nagyon tudtam visszazökkenni, mert folyamatosan hol jobb, hol rosszabb lett a dolog.  Jártam mindenféle kezelésekre, sokféle csodaszert kipróbáltam, egyik természet gyógyásztól a másik masszőrig, mindenkit felkerestem, hogy hátha visszanyerhetem a régi formám. Így sikerült tapasztalatot szereznem, hogy mennyire veszélyes a hozzá nem értés, hiszen a saját bőrömön kaptam meg néhány “kezelésnek” a hatásait, amikor igazából fogalma sem volt a “szakembernek” mihez kezdjen velem, csak amolyan kísérleti nyúlként funkcionalizáltam. De nem adtam fel és végül sikerült rábukkannom Baktai Ádámra, aki fél óra alatt helyre rakott és olyan mély tudásról és megvalósításról tett nekem tanúbizonyságot, hogy egyből tanítványául szegődtem.

ZEN SHIATSU, garantáltan fájdalommentes Japán “Csontkovácsolás”

Így kezdtem el mélyíteni tudásomat a jógában és a különféle masszázsok területein belül. Azóta a folyamatos tanulásnak és gyakorlásnak köszönhetően olyan bizonyosságra tettem szert, hogy mesterem méltónak talált arra, hogy a Bhaktikutirban elkezdjem magam is a Zen Shiatsu kezeléseket végezni, amivel ő is helyre hozott annak idején engem. A Zen Shiatsu kezelésekről itt tudhatsz meg többet

REIKI Japán Kézrátételes Energia gyógyászat.

Természetesen ezzel együtt nem csak a “durva” fizikai testet, hanem a finom fizikai szerkezetet és a sejt szintű regenerálás művészetét is elkezdtem tanulni. A Reiki művészetét kombinálva használom a Zen Shiatsuval, de ezt olyan szinten elsajátíthattam, hogy taníthatom is a Reiki Művészetét. Egy napos tanfolyam alatt akár te is elsajátíthatod ezt a módszert. A Reiki Művészetéről és a tanfolyamokról itt tudhatsz meg többet.

JAPÁN TARTÁSJAVÍTÓ, GERINCTERÁPIÁS JÓGA

Gerincterápiás jógát is tartok, ami a DoIn Japán jóga és a Ninjutsu néhány alapgyakorlatával kombinálva nagyban tud javítani bárkinek a tartásán, különféle ízületi fájdalmakon. Ezeken az órákon minden héten más hétköznapi mozgás téma is van, így ha el jössz hozzám ide, akkor megtanulhatod miként kell úgy mozogni, hogy azzal ne terheld a különféle részeket, sőt hogyan járj úgy, hogy azzal gyógyítsd is magad. Na meg persze még rengeteg minden mással is foglalkozunk, hiszen hála Istennek a Jóga egy végtelen folyamat. A Japán Gerincterápiás Jógáról itt tudhatsz meg többet.