Menü

“Ha a halálnak völgyében járok is” -Nepáli Napló III-


7-kor keltem. Ez annak a fényében, hogy jóval éjfél után feküdtünk és állítólag létezik időeltolódás is, elég izgisnek tűnt. Főleg mert a csapatból még mindenki aludt. Egy kicsit sem voltam fáradt. Megérintett a hely és a helyiek szelleme. Az előző esti tervekkel ellentétben, nem jutottam el a Hotel tetejéig, hanem mellett az udvaron edzettem egyet. Kis nyújtás lazítás, meg a szokásos „jóreggelt108” fekvőtámasz.

utazás Nepálba

Reggeli

Később mindenki előkerült, és hasonló pezsgéssel, mint amit én is éreztem a nepáli levegő, vagy nem tudom minek köszönhetően, szépen leültünk reggelizni. Itt Nepálban nagy hagyománya van a vendégfogadásnak, hiszen sok karaván útvonal halad át az országon a Himalaya bércei között. Ezeknek a karavánoknak pedig valahol meg kell szállniuk, és valahol enniük is kell. Ma már persze nincsenek nagyon karavánok, max. egy két néni, meg sherpa megy át ezeken az útvonalakon hatalmas pakkokkal, olyan tempóban, hogy már csak a látványtól elámul az ember miközben épp a saját tüdejét készül épp kiköpni. Na de ne szaladjunk ennyire előre…

Szóval manapság inkább már csak túristák járnak a valaha só és fűszer karavánutakon, akik persze nyugatról jönnek, nagy kényelmes fehér seggel. Így szépen át kellett alakulnia a helyi fogadós brigádnak is, hogy minél kényelmesebben és otthonosabban érezzék magukat a vendégeik. Például megtanultak pizzát sütni, meg VegaBurgert adni sült krumplival. És még a Makaróni, meg a Spagetti is szerepel majdnem az összes nepáli szálloda étlapján, járjon akármilyen magasan is az ember. De erről is majd később mesélek.

Most még erről mit sem tudtunk, csak megrendeltük a kis adagjainkat és nagyon elcsodálkoztunk amikor ki is hozták a valóban kis adagokat, amikről először azt gondoltam, hogy csak étvágygerjesztőnek kínálják. Főleg mert az az etikett, hogy abban az étteremeben eszel, amelyikben megszállsz. Persze szerencsére ezt itt Kathmanduban nem vették olyan szigorúan mint sokkal magasabban, ahol sokkal nagyobb érték és így biznisz is az étel, így a többi napon itt már nem ettünk semmit, hanem átmentünk a szomszéd hotelbe reggelizni.

utazás Nepálban. A Swayambu Stupa lépcsőin

A Swayambhu Stupa

Nepál nagy része Buddhista. Persze nem az az igazi, hanem az aki olyan mint nálunk az a sok millió Katolikus, vagy keresztény, akiknek Jézus csak egy fehér ruhás fickó, akit keresztre feszítettek, és akik babonaságból vetnek keresztet a Templomban. Ne de ez így ebben a formában azért nem teljesen igaz, hiszen Nepált még nem kebelezte be annyira a nyugat mint Minket itt Európa szívében. Így inkább úgy mondanám, hogy annyira komolyan nem gyakorolják a Buddhizmust, de talán a leghitetlenebb köztük is inkább buddhista, mint itthon jó néhány keresztény…

Taxikkal mentünk oda, ami hihetetlen nagy élmény ‘a fogalmam sincs milyen márkájú, de mindenkinek olyan autója van’ típussal száguldozni a Himalaya városaiban. Leginkább olyanok ezek az autók, mintha Valaki látott volna egy trabantot, egy volkswagen Bogárhátút, meg egy kispolákot, és ami megtetszett neki (vagy amire emlékezett) azt beletervezte a gépbe…

A Sztúpa elég magasan egy hegyen helyezkedik el, ahová sok-sok lépcsőn kell felmenni. Viszont gyönyörű a kilátás, és rengeteg az árus. Egy vak fiútól vettem is egy hangtálat, hogy jó lesz az majd a Dojoba. Felfelé menet egy csomó kis templomocska van a hegyen, amik mellett jó megállni kicsit és imádkozni, meditálni, vagy fényképezkedni. :)

Én GD-vel maradtam a végére, az egyik fiúval aki nem rég kezdte nálunk a ninjutsut. Ő egy fiatal üzlet ember, akinek helyén van az esze, így kellemes társaságot jelentett nekem, mind az út, mind a későbbi edzések folyamán…

Utazás Nepálba Piac, kirakodó vásár

A Tanulópénz

Szóval, vele mentünk felfelé a hegyen, míg végül felértünk a Sztúpához, ahol már elég sokan voltak. Ez volt ez első igazi olyan “hú de régi itt minden” érzésem, mikor megszippantottam az igazi ősi dolgok illatát. A kilátás pedig fantasztikus a Stupa széléről. Annyira itt még nem érintett meg mélyen a lelkiség, így miután körbe sétáltunk, meg fotózkodtunk a különféle helyeken különféle pózokban, vásárolni kezdtünk, és szereztem egy jóféle nagy rézcsengőt, szintén a Dojoba. Ez volt az első alkunk itt Nepálban, és hát örültünk, hogy majdnem felére levittük az árat. Csak később derült ki, hogy másoknak onnan indítják az árat, ahová mi legalsóra le tudtunk csúszni. De azt hiszem az a pár száz rúpia nem zökkentett ki minket GD-vel az egyensúlyból, sőt igazából csak a tanulópénz befizetése után sikerült nyomulnunk ezen a téren is.

Mire meg lett a nagy alku, addigra persze sikeresen elvesztettük a csapatot, úgy belemelegedtünk. Mert hát keleten nagy kultúrája van ám az alkudozásnak, főleg ugye Indiában, ahol a boltos megsértődik, ha megveszed az általa mondott áron a cuccokat. Itt ennyire nem önérzetesek, de jókat lehet mulatni közben, ahogy az ember megtanul egy-egy ár hallatán a szívéhez kapkodni, és ezzel mosolyt csal az árusok arcára…

Következő körben mindjárt sikerült is a rossz vétel után azt hiszem a legjobbat is megcsinálni, mert Gore úgy mondta nekünk, hogy hazafelé a taxi 150 Rúpia, de mindenki 250-ért akart minket elvinni. Mert ahogy leértünk GD-vel a lépcsőn, ott sem találtunk senkit sem a csapatból, így úgy döntöttünk haza taxizunk. Szóval rettenetesen neki álltunk minden színészi, üzleti és érvelési képességünket bevetni, hogy 150 Rúpiára lealkudjuk a taxit, aminek az lett a következménye, hogy majdnem megköveztek bennünket a taxisok úgy csapatostul, hogy mi hogyan merészelünk ilyen alacsony árat mondani nekik. Mi meg persze önérzetes üzletemberként úgy gondoltuk, hogy nehogy már lehúzzanak minket, és csak kötöttük az ebet a karóhoz. Végül volt egy, aki el vitt volna minket 150 Rúpiáért, de azt meg a többiek majdnem meglincselték, úgyhogy inkább, hogy megmaradjon a béke, és nekünk se kelljen kipróbálni, hogy mit tudunk néhány a Legendás nepáli Gurka hadseregből kiöregedett taxisofőr ellen, bevállaltuk a 200 rúpiás fuvart.

Mikor a többiek is hazaértek és mindenki megnyugodott, hogy nem lett semmi bajunk, akkor Gore mondta, hogy nem 150, hanem 250 rúpia a taxi, csak rosszul emlékeztünk. És megdicsért minket, hogy milyen ügyesek vagyunk, hogy 200-ra le tudtuk alkudni. Aztán persze nagy nevetés támadt, ahogy elmeséltük, hogy miféle mókába is keveredtünk, mert 150 rúpiára emlékeztünk mind a ketten…

200-rúpia az kb. 400Ft… :)

Utazás Nepálba. Mikor te vagy a kissebbség

Nyílt Rasszizmus

Nepálba elvinnék magammal pár Skinheadot, meg zsidót, meg cigányt is, főleg azok közül választanék, akik a Magyarországi rasszizmusról beszélnek. Csak mert Keleten, minden utazásom során szembesültem egy sokkal nyíltabb, durvább fajtájával ennek a dolognak. Keleten a fehér ember nagyon alacsony rendűnek számít. Olyan alacsony rendűnek, hogy vannak templomok, ahová nem engednek be fehéreket egyszerűen. Rendesen fegyveres őrök állnak az ajtókban.

Ezzel találkoztam annak idején Indiában JagganáthaPuriban, és most itt a Pasuphati templomban is, Kathmanduban. Ez egy Shiva templom. Az Úr Shivát, mi Vaisnavák, mint az Úr legnagyobb hívét tiszteljük, de mivel nem mehettünk be a tempibe, így csak kívülről ajánlottuk hódolatunkat. Csak az ajtóból pillanthattunk befelé, ahonnét Nandinak, Az Úr Shiva hatalmas bikájának két hátsó lába, és ami azok között látható volt a látvány. Kicsit aggódtam, hogy a szemléletes látvány néhány még Keleten nem olyan jártas csapattagot esetleg kiborít, de szerencsére ez egy jó csapat volt, akik bírják a gyűrődést.

Utazás Nepálban Halott égető

Ha a halál völgyében járok is.

Itt, a Pashupati templomnál egész nap nagy volt a forgalom, mert itt van a város halottégetője, a valamilyen – asszem Visnu folyó partján. Van itt egy ősöreg Rámachandra templom is, ahol van néhány Vaisnava Sadhu, akikkel le is fotózkodtunk, de az ütős élmény mégis csak a szabad tűzön elhamvasztott emberi holttestek látványa…

Keleten mindenhol Égetik a halottakat, hogy a testet uraló lélek, a halál után ne ragaszkodjon már a testhez, vagyis felszabaduljon a szellemként való kísértés terhe alól, ezért ott mindennaposak a nyilvános halott égetések a halottégetőben. Nekünk egy kicsit mást jellegű élmény Nyugatról megérkezni egy ilyen kultúrába.

Engem személy szerint mindig megérint a halottégetők hangulata. Ott úgy már nincsenek kérdések, nincsenek problémák, hirtelen minden súly lekerül az ember válláról ami addig nyomta, vagy azt gondolta róla, hogy nyomja. Mikor látsz máglyán elégni egy testet, aki pár órája még élt és beszélt, úgy mint te most, akkor elgondolkozol azon, hogy igazából a halál bármelyik pillanatban eljöhet érted is. És ez igazából nagyon megnyugtató érzés. Főleg, ha jó ember vagy és nincs miért aggódnod. (Vagy nem vagy tudatában annak, hogy lenne miért.)

Mikor megérkeztünk a gyönyörűségesen ősi és kiépített folyópartra, éppen egy fiatal és nem kevésbé szép leányt készültek hamvasztani, aki pár órája lehetett halott. Errefelé gyorsan mennek a dolgok. A lány még ki sem hűlt, hiszen ahogy pakolták ide oda, meg alatta a fahasábokat, teljesen ernyedt volt a teste, ami azt jelenti, hogy pár órája halt csak meg.

Jó ideig üldögéltünk ott a folyó túloldalán és figyeltük az eseményeket. De csak nem akart elkezdődni a szertartás. Aztán gondoltam egyet és lementem a folyónak felajánlani a hódolatomat és cseppenteni a jelképes fürdő pár csepp vizét a koronachakrámra…

Mire felnéztem, meg vissza értem a többiekhez, már az egész halottégető mind minket néztek. Ebből arra következtettünk, hogy miattunk nem kezdik el a szertartást. Valszeg olyan alacsonyrendűek vagyunk, hogy nem kedvező a halott lány lelke szempontjából, ha mlecha (Húsevők) családjában megszületett emberek vannak jelen.

Így el is somfordáltunk szépen csendesen.

Utazás Nepálba, Kilátás

A Monszun előjele

Ahogy elhagytuk a halottégetőt, úgy kezdett el locsogni az eső. (Gondolom így jó könnyű volt elégetni szegény lányt, de végül is nem ezzel voltunk akkor és ott elfoglalva, hanem, hogy valahová be tudjunk húzódni a zuhé elől. Ekkor még nem sejtettük, hogy ez kis hirtelen zuhé, az éppen hamarabb érkező monszun időszak előfutára, akinek életem egyik legmeghatározóbb élményét köszönhetem majd 4200m magasban.

Utazás Nepálba, Buddhák lábainál

A Misztikus Thanghkák nyomában

Egy ékszer árushoz mentünk természetesen, mert ő és az impozáns boltja volt a legközelebb, meg hát amúgy is elég érdekesek az efféle Keleti portékák. Találtam is nála, néhány gyönyörű, 24-karátos arannyal bevont rézlapot, melybe a ShriYantrát rajzolták, mely elég sokféle „misztikus hatással bír”. Meg is szereztem tőle az összeset, és lelkendeztem, hogy akkor most majd otthon minden ajtó fölé fogok tudni tenni egyet. :)

Közben meg szépen lassan egyre többet tudtam meg WI-től, másik nagy kedvenc csapattagomtól a Misztikus Thangkák művészetéről. Mivel ő is szeretett volna magának szerezni néhányat.

A Thangka kereskedők először mindig a gyengébben sikerülteket igyekeznek eladni a hozzá nem értőknek, de mikor WI-vel az első ilyen bolt látogatásomon túl voltunk, már tudtam, hogy jó mestert találtam ez ügyben. Ő úgy indított, hogy elkérte a nagyítót. Hiszen ezek a festmények igazából, még nagyítóval nézve is nagyon aprólékosan kidolgozottak. Viszont a profit a nem olyan profitól az különbözteti meg, hogy szabad szemmel és nagyítóval sem találhatunk benne „durva” szembetűnő hibát (nem érintkező vonalak, összecsapott apró részletek a szimmetria elbagatelizása, stb…)

WI szemmel láthatóan nagyobb szakértelemmel rendelkezett, így megegyeztünk, hogy ezentúl is együtt megyünk majd vadászni ezekre a mindkettőnk által vágyott festményekre.

További képek ehhez a bejegyzéshez, valamint ugyan ezek nagy méretben, a harciszerzi Facebook oldalán.

, ,