Menü

Hazafelé…


 

  Akkor megérkeztem kis kirándulásomról, amit San Andreas (Aki tudja hol van, tudja. Aki nem, az nem.) kegyetlen világában tettem. Szörnyű egy kép de valahogy  sajnos vonzódom az ilyen dolgokhoz. 1Hétig voltam odaát és minden mást hanyagoltam. Sok mindent tanultam és sok kincset vesztettem. Azt mondják mindennek meg kell fizetni az árát.

  Most felkeltem és holnap kimegyek a házból, hogy lássam a napot. Mert közben úgy mondják, tavasz lett. De engem nem érdekelt semmi. Menedéket vettem az anyagi energiánál és súlyos árat kell ezért majd fizetnem a jövőben. Ez a törvény.

  Vasárnap este már dolgozom Pesten. Úgyhogy ismét egy új fejezet kezdődik a regényben. Egy ételkihordó szolgálatnál fogok, talán mosogatni. De legalább végre bhakták között lehetek.

  A nő, akinek meg eladták a lányát prostinak Dajcsba, azt mondta a másik lányának, akivel telefonon beszéltem, hogy jobb lenne, ha nem is menne haza többé…

  Ez a világ nem gondolkodó lényeknek való, mert ami itt zajlik azt nehezen lehet ép ésszel elfogadni. Így az itt létező élőlények idővel őrültek, vagy szentek lesznek. És a kettő között bizony csak hajszálnyi a különbség, amit csak kevesen képesek megkülönböztetni. Én sem tartozom közéjük.

  Talán egyszer képes leszek emberként élni én is, és felülemelkedni az állati léten, amit 4 dolog határoz meg: evés-ivás, alvás, párzás, védekezés.

  Majd egyszer…

 

Gouranga!