Menü

Hulla-day…


    Szóval elég cudar idők járnak erre mifelénk is most már és fel is vettem egy tundra gatyát a dóti alá, de még mindig vaisnavának álcázva járok szankirtanozni. Ma voltam hosszú kihagyás után először egyedül, illetve Vele kettesben. Érdekes volt pont a holtak napján járni a várost. Reggel direkt megkérdeztem, hogy merre van a temető, nehogy véletlenül arra házaljak, és el is indultam pont az ellenkező irányba, de valahogyan egyszer csak még is oda keveredtem az egyik utca végén. Ma nagyon szerettek az emberek beszélgetni. Eleinte kicsit tartottam a mai könyvosztástól, de gyorsan kiderült, hogy mikor az embereknek eszébe jut a halál, mint például ma, akkor nyitottabbak kissé az Isten dolgaira, meg az effélékre. Sokat beszélgettem mindenféle népekkel. Jó volt…

  Volt egy nagyon öreg néni(83), aki rendesen arról kezdett el beszélni nekem, hogy ő mindig imádkozik, és mindig a Jó Istenhez imádkozik. Nem is mondtam neki semmit, csak annyit, hogy szerzetes vagyok, és már mondta is, hogy a cölibátus a legfontosabb és, hogy mennyire sajnálja azokat a képmutató papokat, akik nem képesek erre, csak magyaráznak a vallásról, de mindeközben kicsapongó életet élnek. Aztán elmesélte gyorsan az életét, hogy egyedül nevelt 3gyereket, mert a férje ott hagyta, meg miféle más gyötrelmeken kellett átmennie. Aztán elmondta miképp hagyja lassan cserben a teste, és mindvégén hozzátette, hogy mindez nem számít, mert történhetett bármi ő mikor jön a halál Istenre fog gondolni és őt fogja hívni. Nem is nagyon akartam elhinni amiket mond, de meghallgattam. Mire a végére ért, már azon gondolkodtam, hogy vajon tényleg létezik-e ilyen samhádi is. Aztán amint ezen tanakodtam, megjelent a kapuban egy kölök macska és kiszökött mellettünk az utcára. Pajkosan csodáltam meg tükörmását egy pocsolyában, mert valószínűleg most jutott ilyen messzire először a kinti világban. Az öregasszony meg észrevette és kétségbe esve, hogy elmegy kérlelni kezdett, hogy hozzam vissza neki, mert neki csípő ficama van a macseszt meg az unokájától kapta… Na mondom nesze neked samádhi. Elkaptam a macst és oda adtam neki. Kaptam tőle egy kis aprót, merthogy nincs több pénze, és adtam neki egy Tökéletesség útját, hogy na néném ezt olvassa már el. Persze megint ott zúgtak a fejemben Áryadeva pr szavai, hogy áron alul soha ne adjak könyvet, meg minden, de így kellett tennem. Aztán ahogy a kezébe nyomtam a könyvet, befordult mellénk egy piros cs.autó, ő meg negy örömmel újságolta, hogy végre meg jött a fia és mehetnek a temetőbe… Bementek a házba, mert én meg közben, míg be „szaladt" a házba adományért, töltöttem magamnak egy csésze teát és még mindig ott gőzölgött a kezemben, szóval elkezdtem beszélgetni a kint maradt feleséggel, aki hozzá csapta pont a könyv árát adományként az anyósáéhoz. Jaya.

  Szeretek ilyen idős nénikkel beszélgetni, akik még úgy ahogy képben vannak, mert nagyon sok megvalósításuk van arról, hogy ez a világ csak szenvedés. Ráadásul mindig tudom mondani kedves elmémnek, mikor szemet vet egy fiatal leányra, hogy na tesókám emlékszel a múltkor arra az idős nénire? Mert hamarosan ő is úgy fog kinézni, úgyhogy ne is foglalkozzál vele…

Gouranga!