Menü

I.Magyar Buyu-Kai találkozó


 avagy

"Vak vezet világtalant"?

Egóteszt ;P

  Végre voltam egy olyan szemináriumon, ahol nem voltak nyelvi nehézségek és legalább a szavakat amiket mondtak a sensik, azokat értettem. Sajnos a mondanivaló nem volt mindig kristálytiszta, mert valószínűleg túl ostoba vagyok… Kérdezni a végére meg már nem is nagyon mertem, mert elvették tőle a kedvem a válaszok minőségével és hangulatával… (Tisztelet persze a kivételnek)

  ( Lehet jobb lett volna, ha magyarul sem értek egy szót sem, csak csinálom amit látok, mint az idegen nyelvű szemcsiken…;) )

  Néha kicsit úgy éreztem magam, mint mikor Krisnás szerzetesként csak úgy „ártatlan” kíváncsiságból, „véletlenül” betévedek egy keresztény sátorba, valami fesztiválon, ahol fiatalos lendülettel, ifjú, fanatikusan szektariánus prédikátorok vesznek hirtelen körbe és meg akarnak győzni minden áron a maguk igazáról. Vagy csak mindenképpen éreztetni kívánják velem intelligencia és erkölcsbeni fölényüket. De hát nem volt ez egy amolyan új dolog, csak fekete övesektől nem ezt várná el az ember. Mert ha valaki fekete övet hord, akkor viselkedjen is méltó képen rá, különben szégyent hoz mesterére, mestereire. Persze manapság ez már nem számít annyira. Hiszen „ne élj örökké a mestered árnyékában, ne félj ki jönni onnét minél hamarább.”.- De aki ez alatt azt érti, hogy jobb tudsz lenni a mesterednél, vagy leszólhatod, sőt megvetheted őt, aki legalább addig elvezetett ahol most vagy, mikor az efféle őrült és sértő gondolatok befészkelték magukat a szívedbe, az egy igazi démon, aki csak a pokol felé vezető útra próbál meg terelgetni. Erre a mentalításra sok példa van, mondjuk, hogy csak egyet említsek, Star Wars meg a jedi-lovagok (Ugye mindenki ismeri a kis Anakin történetét)… Mindenki maga dönti el, hogy a büszkeséggel és önteltséggel teli sötét oldalt választja-e (Ahonnét én is próbálnék végre átjönni), vagy alázatos lesz, türelmes és örökké hálás mestereinek, tanítóinak, a világosság útján.

  Persze igaz a másik oldal is, hogyha a mester nem elég bölcs és efféle hajlamokkal rendelkező tanítványt is elfogad, s mi több fekete övet köt a derekára, még mielőtt „kiverte” volna belőle ezt a mentalítást, akkor ne csodázzunk az események efféle alakulásán.

  Ninjutsu viszont szerencsére egy harcművészet, ahol mint előző bejegyzésemben említettem, gyorsan kijönnek a hiányosságok, csak „a megfelelő méretű hallal kell találkozni…” :)

  Persze a nagy sensik közül senkinek nem mondhattam azt, hogy akkor most kicsi mc szeretné Randorira (küzdelemre) hívni őket, mert ugye „a puding próbája az evés”, meg az ugye etikettileg nem lett volna helyén való, hiszen mégiscsak vendégként érkeztem, tanulni tőlük. Ráadásul tréning elején kaptam a nagymesterektől egy kajakra zöld övet, hogy mégse azt a citromsárgát hordjam már, ami amúgy olivazöld szerintem :)… (No comment) A következő ötletem erre az volt, hogy akkor jelöljenek ki egy tanítványt azok közül akik már évek óta az ő útmutatásaik alapján tréningeznek. De akkor meg egy másik embernek okoztam volna fájdalmat ahelyett, aki megérdemelte volna. Úgyhogy inkább mikor láttam, hogy itt már csak a hangerő, meg a domináns hím fellépése számít, az ész érvek helyett, vagy akár a valódi tettek helyett, akkor igazából, csak lesütöttem a kis szemem, meg összeraktam a két kicsi kezem és úgy köszöntem meg a helyre igazítást… (Alázatot tanultam.) Meg hát „az erőszak ugye a gyengék fegyvere”.;D

   Szóval most már kajakra zöld öves vagyok… ;D

  Hát ennyi a története, ahogyan a hétvégén az intelligenciám, fölébe kerekedett az elmémnek és nem azt tettem amit éreztem, vagy ami eszembe jutott. Gondolkodtam, hogy vajon gyávaság volt-e az efféle cselekedet részemről, de aludtam rá egyet és most már úgy gondolom, hogy igazából úgy is mindegy, mert a mindent elpusztító IDŐ úgy is válaszolni fog erre és az efféle kérdésekre…


Alap dolgok

  A szemináriumon amúgy végig mentünk az alapokon, mert főleg ez volt az összejövetel célja, viszont meglátásom szerint olyan lényeges apróságok fölött siklottunk el, amik mindenféle képen szót érdemeltek volna. Ami a legjobban hiányzott, az a mindenki által emlegetett, de csak kevesek által valójában értett elvek bemutatása, lett volna. Mondjuk hogy a különféle alap Katák (mozdulatsor) pl.: KihonHappo (Alapmozgások) melyik katája, mely elvnek a megértésére szolgál. Mert a jelenlegi megértésem alapján ezekneka katáknak ez az igazi lényege, nem pedig az, hogy technikailag miképpen történik a végrehajtása, kivitelezése stb.…

  Ezek a hiányosságok rávilágítottak számomra, hogy az alapokat, állások, esések, ütések, gurulások, és főleg ezek alapelveit nagyon sok helyen elmismásolják a kezdőknél, vagyis a „sort-sorra, tanítást-tanításra” elvet. A dojok vezetői, általában az elveket nem viszik el a megvalósítás szintjéig tanítványaiknál, hanem csak megelégszenek a tudás, közlésbeni átadásával… Azt azonban már nem várják meg, hogy mindez, sok gyakorlás után, valódi, megvalósított tudásként érjen meg a tanítványban. Ha mindez megtörténne valóban tovább tudnának haladni, mind a ketten és valóban azon az úton, amin érdemes, amin szeretnének. Mert ezek a látszólag apró kis hiányosságok egy valódi küzdelemben végzetesek lehetnek…

  Kiküszöbölni miképp lehet? Randori (küzdelem) tréningen vagy más irányzatok edzésein, (((vagy az utcán))), méghozzá mindenki mindenkivel. A különböző szintek nem ott jönnek ki, hogy ki tudja határozottabban állítani a maga igazát, meg kinek milyen öv van a derekán, hanem hogy egy valóban kezdő mondjuk nem tud kárt tenni egy valóban mesterben és egy valóban mester pedig tudatosan nem tesz valódi kárt egy kezdőben…

  Meg ilyesmik…

Az IDŐ mindent megszépít

  Amúgy meg rengeteg hasznos kis újdonságot kaptam a nagymesterektől, amikért nagyon hálás vagyok és amiket ezúton is szeretnék megköszönni nekik

Éva senseitől (5.Dan.) néhány új gurulgatást, egy pohár narancslevet :), megértést, és sok jó szót kaptam. Számomra ő volt a pozitív pólusa a szemináriumnak, aki igazából érti, hogy az úton nem „ott tartani kell” az azon járókat, hanem lendületet, lelkesedést kell nekik adni, amivel folytathatják a tovább haladást. :)

Attila senseitől (4.Dan.) rávilágításokat kaptam technikai hiányosságaimra, mentális hozzá állásomra, motivációm megkérdőjelezhetőségére. Ezenkívül egy új jellegű Ka-no Kata-t (A tűz elem katája) kaptam még tőle. Mondhatni új tüzet gyújtott bennem gondolataival, hozzá állásával… Ő volt számomra a szeminárium negatív pólusa, aki azt az arcát mutatja, mint aki teljes mértékben, tökéletesen biztos annak helyességében, amit és ahogyan csinál, közben meg…

Laci senseitől (4.Dan.) a harcművészet finom fizikai szintjébe való betekintést kaptam, mondhatni mozdulatokkal elkövetett pszichológiai hadviselést tanított nekem. Ő volt a szeminárium halk-szavú, csendes és nagyon szerény mestere, mely tulajdonságai méltóképp vonzóvá tették mindazok számára, akik a harcművészetet már egy magasabb szinten, az „Ahimsa”, az erőszak elkerülése, az erőszak nélküliség elve szerint gyakorolják… (Van még mit tanulnom jócskán.)

István senseitől (3.Dan.) régi, mégis számomra új idegpontokat, értékes csípéseket, kardforgatós apróságokat és rengeteg mosolyt, :) jókedvet kaptam. (Ez most komoly lesz, de másképp nem tudtam megfogalmazni magyarul.) Ezen kívül az„egyenrangúság érzése” jött át tőle, vagyis akár kérdeztem, akár mondtam neki valamit, vagy csak bármilyen kontakt volt közöttünk, mindig egy másik ember volt, aki a haverom, vagy akár a barátom is lehet abban, vagy bármelyik másik pillanatban. Vagyis egyenrangú félként kezelt mind engem, mind másokat is. Ő volt az, aki a szemináriumon az arany középutat képviselte számomra.

Csaba senseitől (2.Dan) a szokásos technikai precízséget és a kivitelezés mérnöki fontosságát és pontosságát kaphattam. Ő az, aki mindig meg tudja mutatni és el is tudja magyarázni nekem az elveket a dolgok, technikák mögött, hogy mi- miért, s hogyan, miképen működik.

Hát ilyesmiket tanított nekem Krisna a BIG.mastereken keresztül…

 

Köszike mindenkinek mindent…

 

Gouranga!

Légy boldog!