Menü

India. I.


Repcsi  2007.02.25.

  Szóval Bazsa Govindánál aludtunk, az út előtt és a faterja vitt ki bennünket a reptérre.

  Ezen életem első repülő útja Milánóba vezetett… Mondhatnám, hogy nagyon izgultam, meg várakozással töltött el az út lehetősége, de akkor hazudnék. Igazából nem is akartam elhinni, hogy Krisna beenged engem Indiába, Bharatba…

  Odafelé Antardhi pr. mellett ültem és jót beszélgettünk az elmúlt időkről. (Mert ő volt az egyik első bhakta, akitől hallhattam Krisna-tudatról.)

  Aztán Milánóban átültünk a Delhibe tartó gépre (Egyébként ez volt a második repülő utam. :)  ) és egy röpke órás csúszás végett, de 7óra alatt megérkeztünk Delhibe…

Delhi

  Egy különleges város. 3millióval többen élnek itt, mint egész Magyarországon… Szóval ez egy 13milkós hely, ahol nagyon sok szegény van és nagyon kevés gazdag. Van viszont  a kettő között hatalmas különbség…

  Ahogy leszálltunk a repcsiről, marcona kalasnyikov gépkarabéllyal felszerelt katonák látványa fogadott bennünket.  Mostanában történt egy két robbantás ezen a vidéken. Így mindenféle központi helyen megerősítették a várost, fegyveres őrséggel. Persze ez csak a reptérre volt igaz, meg azokra a helyekre, ahol általában a gazdagabb réteg is meg szokott fordulni. A nyomornegyedekben egy darab ksatria-bakát sem láttam…

  Felültünk egy buszra aminek a csomagtartóját, amibe a cuccainkat pakoltuk, komolyabban lelakatolták, nehogy egy kereszteződésben, valaki rárabolhasson.

  Mikor megérkeztünk a szálláshoz, akkor láttam elősször igazán valamit a városból. Persze itt épp hajnali 1,vagy 2 volt így kihalt volt minden, de különféle korokat és építészeti stílusokat képviselő, szorosan egymás mellé épített házak kakofóniája egy más világot sejtetett (Vagy inkább egy másik bolygót)…

  A szállásunk egy poros kis utcában volt, ami viszonylag jó környéknek számít errefelé. A gyönyörű homlokzat mögött, egyszerűen, mégis vad ízléssel berendezett szobák húzódtak meg, melyek bútorzata, hajszálra pontosan ugyan olyan volt, mint Budapesten Dayal-Nitay Vijaya-Gourangáé, csak itt mondjuk nem hinta szék volt párnás-stokedlivel, hanem ágy, meg ilyesmik…

  Reggel kicsit ráhúztunk az alvásra, így fél nyolc körül értünk át, a nem olyan messze lévő templomba. Eddigre már feléledt az utca összes cuccával együtt. Mindenfelé nípek, tehenek, autók, riksák, árusok, bazárosok stb. És mindez egyszerre, össze vissza, mindenféle látszólagos rendszer nélkül egymás hegyén hátán, dudálva, kiabálva és egy könnyed, állandó porfelhővel megspékelve.

  Most én voltam a „nigger". Szóval errefelé ritkábban látni fehér embert, mint nálunk Magyarországon színesbőrűt. Így „végre" kaptam egy kis tapasztalatot arról, hogy milyen az, mikor az embert nagyon megnézik, és mindent neki akarnak eladni. Az egyetlen ami ütötte az eddigi felfogásomat erről, az az volt, hogy most itt viszont az indiaiak mindenhol nyugati stílusban, nadrágban, vagy épp melegítőben villogtak, egy vagy két kivételtől eltekintve, és mi Lajossal ketten, (mert 2-en keltünk fel még csak eddigre) pont az ő ősi tradicionális kultúrájuk szerinti „népviseletben" dhotiban tilakkal sétáltunk közöttük. Ők látszólag nyugodtan viselték, nem úgy mint ahogyan mondjuk én fogadnék mondjuk Egerben a sétálón egy négert, vagy egy kínait mondjuk éppen betyárnak beöltözve karikás ostorral a kezében… (he-he)

A Delhi Hare Krisna központ.

  Ahogy oda értünk a pár utcával arrébb lévő templom hatalmas kerítéséhez és megkerülvén azt eljutottunk a főbejárathoz, szintén tapasztalhattuk, hogy bizony India manapság nem éppen az a csupán békés emberekkel tele lévő ország, ami még egy pár ezer évvel ezelőtt lehetett.

  Szóval a templom előtt egy mondhatnám úgy is, hogy „szabócsalád", vagy géppuska fészek, de inkább azt mondom, hogy homokzsák fal és lőállás, egy rajnyi katonával, akik a beléptető, átvilágító rendszert kezelték, illetve a motozást végezték. De ez pikk-pakk elég gyors volt és igazából nem volt nehézség átjutni senkinek, aki tiszta szándékkal kívánt belépni az Úr templomába…

Menedék…

  Ez egy gyönyörű hely, egy hatalmas sarok épület komplekszum, ami némileg a környék fölé emelkedik. Mindenfelé függő-kertek és függő folyosok szelik át, tavakkal, patakokkal, több szinten.  A szökőkutak, lugasok tagolta árkádok között énekes madarak dalolásznak feledtetvén a hatalmas falakon kívülről érkező 13milliós város zúgását. Egy igazán békés lelki sarok ez, amit Sri Sri Rádha-Párthasarthi nyilvánított meg végtelen kegyében.

 Govinda

  Délelőtt beülhettem egy egyedül bhajanozó idősebb bráhmana mellé karatalozni. Utána meg volt egy rövid amolyan Isten hozott Indiában megbeszélés, miután betértünk a helyi Govinda étteremben, ahol egy kb 30fogásos lakomában lehetett részünk. Minden nagyon finom és tápláló volt. Kicsit olyan érzés volt, mintha megettem volna egy atombombát. (Mármint energia ügyileg.)

Védikus Planetárium

  A délutáni órákban meglátogattuk a védikus Planetáriumot, legalábbis azt amit most Vedic expo néven futtatnak, de én még annak idején ezen a nevén lettem rá kíváncsi. Most az Úr végtelen kegyéből megláthattam ezt az Abszolút igazságról szóló felejthetetlen és nagyon okos megoldásokkal látványossá tett show-műsort, melyet a templomkomplexum pincerendszerében rendeztek be, és amit mindenkinek csak ajánlani tudok, aki olyan szerencsés, hogy ellátogatahat a világ ezen részébe…

  Végül egy kis fagylalt, meg egy érzékeny búcsú a szépségükkel és kegyűkkel szívet gyorsan rabul ejtő Sri Sri Goura-Nitaytól, SriSri Rádha-Párthasarthitól és SriSri Sita-Ráma-Lasmana-Hanumántól. Ki JAYA!

Utazás tovább

  Felültünk a buszra, amivel előző nap is eljöttünk a reptérről és átutaztunk a városon a vasútállomásra. Nem kis betekintést nyerve ezzel az Indiában zajló éjszakai életbe. Itt nincsenek idegeskedve kapkodó emberek. Mindenki nagyon laza és kedves. Kivétel persze mindig erősíti a szabályt, de úgy a nagytöbbséggel így van ez…

ŐsMixer

  Mikor a vasútr értünk, még volt egy kis idő a vonatig, így egy páran kiugrottunk az utcára a bazársorra. Zoli pr. Nagy kegyesen a figyelmembe ajánlott egy nyugaton dolgozó mixer-fiúkat megszégyenítő ügyességgel és látványossággal dolgozó egyszerű utcai nádlé préselő fiúra, aki gondolom soha nem végezte el a fleer-tanding-bármixer tanfolyamot, mégis úgy nyomta, mintha… , majd meghívott egy pohárra

. Olyan fantasztikus íze van, mint a legfantasztikusabb citromos, barnacukros, enyhén mentaleveles limonádénak, amit valaha ittam. Elgondolkodtam, hogy az a sok őrült ember ezt a csodát rothasztja meg és árulja rumként, vagy másféle lőreként. Hihetetlen, hogy egy ilyen egyszerűen fantasztikus dologból, mint a cukornádlé egy olyan dolgot csinálnak, mint mondjuk a 80%-os barna rum stb…

Vonatozunk…

  Mindezek után elfoglaltuk hálókocsijainkat, amik kb úgy néztek ki, hogy 2m-enként volt egy fal, amivel kb 8négyzetm-es fakkokra osztották a hosszú vasúti kocsit. A falakra három felhajthatós ágy volt szerelve és még a „folyosó" túloldalán 2-egymás felett. Jó sűrűn, látni engedvén a tervező első számú elvét, miszerint minél gazdaságosabban legyen berendezve az amúgy klímás szerelvény.

  Utunk során India legérdekesebb részén Biharon vágtunk át, (Állítólag a mi romáink is innét vándoroltak európába) ahol a délutáni megállók egyikénél hatalmas fiatalokból álló tömeg szállta meg a vagonokat. Árpika pr lélekjelenlétéből erőt merítve állhattam útját az emberárnak a vagon egyik végében, ő meg a másikban.

Rádhe-Rádhe