Menü

India II.


Jagganatha Puri 2007.03.01.

Érkezés az Óceánhoz.

  36 Órás vonatozás után, amivel keresztül vágtunk Indián, egészen az óceán partjáig, kissé elcsigázott tagokkal, de a szent hely keltette lelkesedéssel megérkeztünk Az Úr Jagganatha városába, Puriba.

  Zsúfolt kis város ez, ahol mostanában kezdték el kiépíteni a Beachot. Szállodák nőnek ki egymás után gomba módjára a homokból a festői látványt nyújtó Indiai óceán partján. Nem hiába a materialisták, vagy csak egyszerűen a gazdagságra vágyók, elkezdték felismerni India szerte a transzcendentális (és a másféle) túrizmus rejtette eddig még kiaknázatlan lehetőségeket.

  Érkezés után megebédeltük a reggelit, majd mindannyian fürdőt vettünk a szent óceánban, ahol az Úr Caitanya is bemutatta a kedvteléseit (Vagy mutatja még be most is azon szerencsések számára, akik láthatják Istent…)  Bár nem tudom, hogy az elmúlt 500 évben megfordultam ezen a partszakaszon :), de nagyon sok minden megváltozott itt. Csak egy dolog van, ami ugyan olyan mint több ezer évvel ezelőtt is, az óceán és a hullámok, no meg a napkelte-naplemente. Olyankor vége van mindennek annyira szemet gyönyörködtető tud lenni.

A templom

  Délután elparikramoltunk a Jagganatha templomhoz, ahová csak olyan emberek tehetik be a lábukat, akik hindunak születtek. Nos mi nem ilyenek vagyunk, ezért csak a templom körbejárásával tehetjük tiszteletünket az Úr Jagganátha előtt…

  Thirthapáda pr megmutatta, hogy Haridasa thakura hol szokott enni és mit. Így élőben kicsit más volt látni, mint a szép kényelmes nyugati körülmények között egy leckén hallgatva… (Bővebben lásd: Caitanya Caritamrita…)

  A város a templom köré épült, hiszen hajdanán és még napjainkban is valamennyire itt minden hivatalosan is a murtiké volt. 1000bráhmana végzi most is az Úr Jagganátha szolgálatát és rengeteg más szolgálat is van azoknak, akik mondjuk nem olyan szerencsések, hogy megszülethettek valamelyik család tagjaként, akik közül már évszázadok, vagy ezredek óta kikerülnek a Pujárik (Akik személyesen szolgálják a murtit.) Egy hatalmas templom (talán72-m magas?) a tetején egy több millió éves Sudarsana chakrával (de erről majd később írok. :). Magas fal veszi körül amin a négy égtáj felől négy kapun át lehet bejutni. Komolyabb fegyveres őrség mind a négynél. (Puskákkal.)

  Mikor odaértünk épp egy helyi sadhunak a testét hozták egy hordszékhez erősítve a tanítványai, nagy zenélés közepette. A halott égetőbe vitték éppen. Ez itt nem egy meglepő dolog. Minden valamire való kultúrában elégetik a halottakat, hogy a lélek tovább mehessen a testhez való ragaszkodás nélkül… Szóval a halott égető mint ha csak valami bolt vagy mittom. én mi lenne, ott van a tengerparton luxushotelek és a bazárok között az egyik telken, teljesen magától érthető módon. 4tűz ég itt éjjel nappal, ahol a négy kaszt különféle tagjainak holt testét vetik tűzbe, mondhatni folyamatosan, hiszen a halál mindenkiért eljön és bármikor. De itt ezt mindenki tudja… A halál része a kultúrának…

  Ahogyan körbeértünk, az egyik nagyon kegyes Pujari épp kint állt a Garuda Stambhánál (A templom előtt egy hatalmas oszlop, ahová Visnu szállítója Garuda a hatalmas madár szokott leszállni…) kaptunk piros pöttyöt a homlokunkra (Ez egyébként a későbbiekben többször is megtörtént, de még mindig nem sikerült senkitől sem megkérdeznem, hogy mi a jelentősége? :) ) meg vagy mindenki egy félmarék maha Tulsi levelet a markába. Persze mivel közben nyomtam  a szolgálatomat és kamerázgattam, utoljára maradtam kicsiny csoportunkból és mire felocsúdtam már körül is vettek a helyi koldusok ki-ki a markát, ki-ki a lótáját nyújtván felém, hogy adjak nekik adományt. Aztán mivel a pénztárcámat, meg a pénzt amit az útra hoztam volna hatalmas formám szerint Mo.-n hagytam, nagy lelkesedéssel el kezdtem osztani nekik a Tulsi leveleket. Erre nagyrészük elfordult és faképnél hagyott. Csak egy pár nem. Ők nem is voltak olyan rámenősek, viszont nagyon kedves tekintete volt mindannyiuknak. Egy idős mataji  aki nem is olyan messze tőlem egy lábbal üldögélt az oszlop tövében és kedves szemekkel nyújtotta felém a kezét, hogy neki is adjak az Úr maha-prasadamjából… Kegyesen elfogadta tőlem szennyes mlechától…

  Estére bhajan volt, bár még Srila Sivaráma svami nélkül, aki nagy kegyesen elutazott ide Puriba, hogy…

  Majd pedig még megtudtam pár idősebb bhaktától, akikkel kisétáltunk egy kis sangára a partra (Na jó ők kisétáltak, én meg utánuk lopóztam és egyszer csak ott lettem köztük. :)  ) hogy Puriban a prasadam elfogadása, vagyis az evés, Navadvipában a kirtana, Vrindavanaban pedig a lemondás az áldozat, amit gyakorolni kell…

Szúnyogok  2007.03.02

  Reggel nem volt nehéz felkelni, mert szobatársam kegyéből, aki este vagy két órán keresztül csodálta égő lámpánál és nyitott ablaknál az eget és a szellőt, fél millió szúnyog gyötört egész este, amit 3-4köröül untam meg és vagy 15-öt mészároltam le jobb híján, mert errefelé minden 100.hordoz valami fenét, amik közül a malária a legenyhébb…

Srila Sivaráma Svami maharája.

  Kirtannal vártuk Ő Isteni kegyelmét és vele indultunk az első parikrámunkra a helyi Iskcon tempibe, Haridása Thákura samhádijához, a Goudia-matthoz…

  Indulás előtt Maharája megkérdezte, hoztam-e zászlót? Mondtam, hogy nem. Aztán mondta, hogy nem baj, mert itt is lehet sokféle zászlót venni. Erre megkérdeztem nagy mosolyogva, hogy Jagganátha-maha zászlót? Erre csak mosolygott ő is és csak annyit mondott, hogy hát azt nem biztos.

Kis időugrás előre…

  A történethez hozzá tartozik, hogy még mikor Dániában a Koppenhágai központban jártam, akkor láttam egy Jagganátha-maha zászlót, amiről mikor megkérdezte, miféle lobogó is ez, akkor az egyik bhakta mesélte, hogy a templom tetejére minden nap újat tesznek Puriban, ezt pedig szét szokták vagdosni darabokra és szét osztják az aznapi adományozók között. Ez a példány pedig úgy került ide, hogy egy idősebb indiai úriember aki itt él Koppenhágában, ő mikor járt a Jagganátha tempiben és elmesélte, hogy jön északra, na akkor a pujjári az egészet oda adta neki.

 

   Na  azóta volt nekem is egy vágyam, hogy egy ilyen maha-zászlóval táncolhassak az Úr és a bhakták örömére.

  Szóval betértünk az egyik kis templomba, amit Rádha-Giridhárinak neveznek és ahol az Úr Caitanya táncolni szokott és amit Indradyumna svami és Sivaráma svami adományából újítottak fel. Volt kis bhajana, meg kis lecke és a végén láss csudát Sivaráma maharája nyakába akasztott a főpujjári egy kisméretű maha-Jagganátha zászlót.

  Mikor vissza értünk a parikramaról és indultunk fürödni az óceánba, rám nézett és nevetve csak annyit mondott, hogy most már van zászló. Igen most már van nevettem vele én is…

  Ebéd után elmeséltem Caitanya prabhunak a történteket, meg azt, hogy még láttam ott a tempiben néhány zászlót, és hogy mit szólna, ha mondjuk visszamennék érte és megpróbálnám megszerezni, hogy ne csak ott unatkozzanak, hanem mondjuk eljöjjenek velünk Páda-yátrára és úgy hirdethessék az Úr dicsőségét? 

  Tetszett neki az ötlet, így hát kértem tőle Laksmit, kerrítettem néhány cimborát, akikkel efféle transzcendentális gaztetteket végre lehet hajtani és elindultunk vissza a Rádha-Giridhári templomba…

Mission

  Szóval egy kis ütőképes kis csapatra volt szükség ahhoz, hogy véghez vihessem a küldetést és sikerüljön megszerezni a szent zászlókat. Először is olyanokra gondoltam, akik lelkesek a 30-fokos délutáni kánikulában vissza látogatni a szenthelyek némelyikére. Lajos volt az aki egyértelmű volt, hiszen ő mindig kapható efféle tettekre. Nem is kellett többet gondolkodnom, mert mire indultam volna kérdezősködni, hogy kinek van kedve, meg stb, addigra Krisna már mindent elrendezett. Lali, BazsaGovinda, meg Ticsi lettek végül társaim.

Esküvő

  Indultunk előtt még beleszaladtunk egy helyi esküvő forgatagába. Eleinte csak a szomszéd telekről áthallatszó különleges ritmusú és végtelenül hangos muzzikra lettünk figyelmesek, egész addig csigázva kíváncsiságunkat, míg megegyeztünk egy kis kitérőben.

  Kisebb tömeg gyűlt össze a hatalmas homokos és kopár birtokon, középen négy egymás után kötött riksa, amolyan kisebb fajta bhajana kutirrá átalakítva, mely mindegyikében egy-egy zenész ült, kivéve a középsőt, ahol egy dj nyomult amolyan orissi hangulatban. A négy hatalmas hangfal pedig gondoskodott róla, hogy az egész város tudjon a jeles eseményről.

Szent Lobogók

  Mindezek után elsétáltunk a Rádha-Giridhári templomba, ami bizony zárva volt. Mert Indiában déltől négyig minden bezár és szieszta van a hatalmas hőség miatt…

  Kicsit tanakodtunk a kapu előtt, mire az egyik Bráhmana szaladt elő mégis csak és nyitott nekünk ajtót kedves szavakkal…

  Szóval beinvitált bennünket, és ülőhelyet kínált mindannyiunk számára. Sietni akartunk, amolyan nyugati hangulatban elrendezni a bizniszt, hogy add az árut, én meg fizetek és már vége is. De ez itt nem nyugat, hanem India a Kultúra bölcsője. Ahogy szépen mindannyian helyet foglaltunk és elkezdtük hallgatni a bráhmana szavait, amit Ticsi fordított, s lassan mindannyian megértettük mindezt ezt.

  Elősször dicsőítette lelki tanítómestereinket Srila Sivaráma Svamit és Indradyumna Svamit, akik nagyon sok időt eltöltöttek meditációval it és a szemben lévő Rádha-Krisna templomban. Elmesélte, hogy az ő kegyükből sikerült felújítani és megőrizni az Úr Caitanya kedvteléseinek ezt a két különleges helyszínét.

  Aztán elmesélte a saját történetét:

  Itt született és itt élt lelki tanítómesterével és még az ő néhány tanítványával. De egy napon a mestere elhagyta ezt a világot. Egy „rangidős" tanítvány került a templom élére, aki nem is annyira rátermettségével, hanem inkább erőszakosságával szerezte meg ezt a pozíciót. Nagyon bűnös életet élt és nem imádta a murtikat. Eladta az ékszereiket, a templomot pedig bezárva tartotta, mígnem minden majdnem végleg az enyészeté lett. Mesélte, hogy olyan rossz volt ez az ember, hogy nem bírt a társaságában maradni és inkább elmenekült. Úgy emlékszem azt mesélte, hogy valamivel több mint 10 évig volt távol, mikor is egy este a murtikkal álmodott. Azt álmodta, hogy sírnak… Megesett rajtuk a szíve és vissza jött. Mire ide ért a templomban minden romokban volt és a murtik ruhák és ékszerek helyett, csak porral voltak elfedve. A falakról omladozott a vakolat és felázott az egész. Viszont ott volt az is aki mindezért felelős volt. Átvágta a saját torkát egy késsel… Azóta ezek a murtikat nagyon erős murtikként emlegetik városszerte…

  Aztán a különleges hangulatból némileg felocsúdva megkérdeztük, hogy némi adományért esetleg nem kaphatnánk még néhány zászlót az Úr Jagganátha templomáról. Elmeséltük, hogy Magyarországon járunk minden nyáron, faluról falura énekelve Isten szent neveit és szeretnénk ezeket a zászlókat magunkal vinni. Végül némi adomány fejében kaptunk 5kis zászlót, egy nagyot és még egy különleges kavachát is, amiben az Úr Jagganátha „lelkének pora" van… (De ez egy másik történet. 😉  )

  Aztán már nagyon kellett volna vissza indúlnunk, mert szükösre szaladt az idő, de szemből a Rádha-Krisna tempiből is átjött a bráhmana és ragaszkodott hozzá,hogy mindenképpen át kell mennünk oda is dharsanara (Találkozóra Istennel). Aztán szépen fogta az összes silát és a fejünkhöz érintette mindegyiket. Így lett az Úr Nrisimhadeva, Govardhana sila és még a Jó Istennek sok más formályának is a lábának a pora a homlokomon. Majd vissza indultunk, fel sem fogva, hogy mekkora áldásban és kegyben részesülhettünk ezen a délutánon… Persze a nap még korántsem ért véget…

Jappa séta

  Pont időben vissza érkeztünk a misszióról, hogy csatlakozhassunk Srila Sivaráma Svami-hoz egy hosszú jappa sétára az Óceán partján a naplementében. Kegyes volt az Úr mert fantasztikus felvételeket sikerült készíteni erről a részről a kamerával.

  Maharája elmesélte, hogy valójában miért is nem engednek be fehér embert, a Jagganátha templomába. Sajnos nem emlékszem annyira, de ami megmaradt belőle, azt leírom:

  Szóval Jagganátha imádata már nagyon régóta zajlik és mindig nagyon magas sztenderdekkel imádják Őt. Például minden nap 52felajánlást főznek neki stb. Volt egyszer egy asztrológus aki messze földön híres volt tudásáról,  megkérte a templom vezetője, hogy jó előre készítsen horoszkópot a templomnak az imádathoz. Szépen leírt mindent jó előre, azonban volt egy dolog, amivel nem sikerült túl nagy örömet okoznia. Azt mondta, hogy lesz egy nap, mikor nyugatról jönni fognak fehér emberek és az Úr Jagganátha el fog menni velük…

Folyt.köv. 

 Rádhe-Rádhe!