Menü

India V.


Az elvek és a művészet.

  Délelőtt a már jól megszokott helyen a Gurukula gyönyörű, és mindenféle védikus tudás által felépített, egyszerű, mégis végtelenül impozáns és a maganemében azt hiszem egyedül álló épületében voltunk, Srila Bhaktividja Purna svami leckéjén. Ő egy olyan személy, aki nagyon tud és ért mindent… (Én ezt nem szoktam akárkire rámondani, de rá kénytelen vagyok, mert tényleg így van… :) )

  Az épület egyszerűen tagolt és többszintes. Úgy van megépítve, hogy  a ház részét képező patak hatását keltő mesterséges csatornák és árnyat adó kertecskék, lugasok közt úgy járjon a levegő a legnagyobb kánikulában is, mintha egy légkondicionált épületben lennénk. Ez azért különleges, mert tulajdon képen nincsenek is falak, csak a mennyezetet tartó oszlopok….

  Szóval ezen a fenomenális leckén elhangzott egy mondat, amiről már akkor is és most is írnom kell és kellett. :) Ez az a mondat, amire azt mondtam, hogy na ezért kellett eljönnöm Indiába…

  „Az elvek alkalmazása a gyakorlatban, az a művészet"

Amint ez elhangzott, egyből mélyebbre zuhantam a Ninjutsu vermében. Mivel a Ninjutsuban nincsenek technikák, csak elvek. Ezeknek az elveknek a hely, idő és körülmény szerinti helyes alkalmazását gyakoroljuk és tanuljuk tréningeken…

  Délben nagy kegyesen megengedték, hogy megnézzem a Gurukulások testnevelés óráját, ahol is Kung-fu-t tanulhatnak a gyerekek…  (Nem voltam elégedett… És tudnék róla könyvet is írni. Lehet, hogy nem is egyet… De a harcművészet nem az a műfaj, ahol csupán szavakkal bármit is el lehet érni. Kali-yugában legalábbis biztos nem 😉 )

Nandana áchárya háza.

  Késő délután az Iskcon területétől nem is olyan messzire lévő Nandana áchárya házához mentünk. Ez a hely volt az, amit az Úr Caitanya is és az Úr Nityananda is rejtekhelyként használtak, mikor el akartak bújni a nagy nyilvánosság elől. Gouranga maháprabhu pedig itt döntötte el, hogy ahhoz hogy komolyan vegyék az emberek a sankirtana misszióját, ahhoz sannyást kell vennie…

Temetés

  Napnyugtára pedig páran összegyűltünk a Gangesz partján, hogy Kamsari pr. édesanyjának halotti szertartásán vehessünk részt. Sri Prahlada pr vezette a szertartás, aminek során a hamvakat a Gangeszba szórták, segítve így az elhunyt lelket a felsőbb régiókba emelkedni. Engem eredetileg kamerázni hívtak, de ember híján hirtelen egy mridanga akadt a kezembe és Bazsa-Govindával meg néhány matajival egy kis Harinama csapatot alkottunk. Ez volt a legszebb temetés, ahol eddig voltam életemben. (És nem azért, mert én voltam az előénekes. :)  )  Mikor vége lett és megfordultam, meglepődve tapasztaltam, hogy mögöttünk pár méterre, odafönt a rézsün anélkül, hogy ezt közben észre vettem volna, egy kisebb tömeg verődött össze, akik nagy áhítattal szemlélték az eseményeket…

Hariharaksetra

  Másnap busszal elzarándokoltunk Hariharaksetrára, ahol találkoztunk egy félig Visnu, félig Siva murtival a Jalangi festői partján.

  Majd egy mangó liget következett ahol az Úr Caitanya kirtanázott a bhaktáival és örökké termő óriás mangók nőttek a fákon…

Nrisimhaksetra

  Végül pedig oda látogattunk el, ahol az Úr Nrisimhadeva megmosta a kezeit, miután kibelezte Hiranyakasipu démont. Nrisimhaketrára.

  Él itt egy nagyon különleges, önmegnyilvánult murti, aki már Satya-yuga óta itt van. Kb. 3millió éve…

  Szóval az úgy volt, hogy annak idején teheneket legeltettek ezen a vidéken, viszont a csordában volt egy tehén, akit nem tudtak fejni a pásztorok. Nem értették, hogy miért nem ad tejet ez a boci és arra gyanakodtak, hogy valaki a király tudta nélkül megfeji előttük őt. Az egyik tehénpásztor hát elbújt a mezőn és szemmel tartotta ezt a tehenet. Nagy csodálkozva látta, hogy a tehén oda megy egy hatalmas hangyabolyhoz és az összes tejét ráereszti. Elmondták a királynak, aki azon nyomban a hangyabolyhoz sietett. Erős karjával széthányta és megtalálta Nrisimhadevának ezt a salagram formályát. Azonnal templomot építtetett itt és azóta is folyik az imádat…

Gangesz- Jalangi

  Egyik nap Gourakirtana pr vezetésével elmentünk fürödni a Jalangi nevű szent folyóhoz, ami itt Mayapuránál ömlik bele a Gangeszbe és ami a Yamuna és a Sarasvati folyót képviseli. Úgy mondják, hogy a folyó egyik oldalán a Yamuna, a másikon pedig a Sarasvati hömpölyög. Antardhi pr.-val nem voltunk restek és keresztbe átúsztuk a simogatóan lágyvizű folyót.

  Mert ezen a napon sztrájk volt. Csak nagyon kevesen dolgoztak. Azért volt a tiltakozás, mert egy pár nappal ez előtt az épp hatalmon lévő kommunista kormány, az egy üzletközpont megépülése ellen tűntető tömegbe lövetett a katonákkal és 25ember meghalt. Szóval így esett, hogy majdnem üresek voltak az utcák és a kikötő is, ahol állt a hajóforgalom és ahol épp fürdőt vehettünk…

Jappa

  Navadvipában, vagyis inkább még Mayapurában él egy idős mester, akit Nityananda pr.-nak hívnak és imaláncokat, meg nyakláncokat készít Tulasi deviből. Egy kis sikátoron kell átvágni a többi bungalló között, míg el nem érkezünk a Folyóig (Jalangi) aminek a partján áll a kis család ház-boltja (így kettő az egyben, gazdaságos nem?). Nagyon különleges hangulata van a helynek, a folyóval és a rengeteg féle imaláncal, meg a mindenfelé vadul mégis rendezetten burjánzó növényzettel…  Az idős mester Jayapataka svami (remélem így kell írni…) tanítványa családtagjaival együtt és mire én eljutottam áshramájához, addigra ő már Vrindavanba költözött. Így gyermekeivel volt szerencsém találkozni, akik most helyette viszik a boltot…

  Itt szereztem be mindenkinek az ajándékot, kivéve anyámékat, akiknek még hoztam Krisnás hűtő mágnest is a poén kedvéért..

  Vettem egy láncot, hogy hátha megkaphatom a kegyeteket és valami úton-módon egyszer valamikor majd sikerül avatást kapnom Srila Sivaráma svamitól, és akkor majd ezt szeretném aktivizálni, hátha addig többet nem jöhetek Indiába. Viszont hoztam a formám és csak este számoltam meg rajt a gyöngyöket és akkor derült rá fény, hogy 108 helyett csak 107 szem van rajta… Szóval fölkaptam a nyúlcipőt és az éj leple alatt iszkiri volt vissza a „JappaShophoz". Szerencsémre ők is épp akkor érkeztek haza a templomból, és nagyon kedvesen és kölcsönös bocsánat kérések közepette kicserélték a láncot…

Bhajana-Kirtana

  Mint írtam már Mayapur a  hatalmas és extatikus Kirtanák otthona. Amit már eddig is láttam az elég bizonyíték volt minderre, de utolsó két nap fergeteges Goura-árati kirtanok keveredtek a templomban, amik remélem örökre beleégtek az emlékeim közé.

  No meg persze volt még egy hatalmas bhajana Sri Prahlada pr-val abból a hasítósabb fajtából, és mindezek után még beszélt nekünk arról is, hogy akkor mi most megyünk Vrindavanába…

Kaviraja  II

  Közben még vissza dzsaltam Navadvipába a Kavirájhoz, hogy elújságoljam neki, meggyógyultam és, hogy tanácsát és segítségét kérjem az egyre romló látásom végett. Megvizsgált ismét és adott 3féle gyógyszert, amik egy egyhónapos kúrát tesznek ki, aminek hamarosan neki fogok állni.

ÚtON   Vasárnap

  Reggel felkerekedtünk és nekivágtunk, hogy eljussunk végre Sri Vrindavana-dhamaba.

  Egy nagyon komoly vonaton utaztunk, amit csak úgy emlegetnek, hogy az „indiai Orient Express". Nagyon szép, újszerű állapotban lévő vonat ez és az egész csapatnak egy vagonba és együtt sikerült helyet kapnia. Csak egyetlen hely volt, ami a helyiek között volt, azt pedig nekem volt szerencsém megnyerni. Nem volt rossz… Ők beszéltek angolul, én meg nem… Tettünk persze pár kísérletet a kommunikációra és egy darabig jól is ment, de amikor a mélyebb filozófiai részhez értünk, akkor már teljesen elvesztettem a fonalat. Persze addig is csak az egy két szóból amit értettem találtam ki a mondanivalót, de ez egy idő után lehetetlenné vált. Mondjuk mikor megkérdezték, hogy honnan jöttem és mondtam, hogy Magyarország, akkor egyből egész Indiában mindenhol az volt rá a reakció, hogy football és Puskás Öcsi (Na szevasz… Meg kell tanulnom végre angolul…) 

  Egy szépség hibája azért volt a dolognak, hogy a hangszóróból elég sokáig valami helyi lakodalmast nyomattak, az egyik fülketársam meg a kis Szokolrádiójával vadászott nagyon kitartóan valami rádió csatorna után. A kettő külön-külön is elég idegesítő, vagy idegtépő  lehetett volna, de akkr ott, úgy együtt valahogyan inkább azt váltották ki belőlem, hogy csak megrántsam a vállam és azt kérdezzem: Kit ééérdekel?… 😉

  Persze a különleges vonathoz különleges személyzet is tartozott. 4Ak-val felszerelt egyenruhás rendőr, meg 5 feketeszínű kommandós ruhába öltözött figura, szintén valamiféle gépkarabéllyal.  A vonatot kívülről szemügyre véve persze az ember megérti ezt, hiszen itt ott nem tűntetik mindig el a különféle támadások nyomait… Szóval Úton voltunk, Vrindavanába.

Folyt köv…

Rádhe-Rádhe!