Menü

India VI.


Vrindavana az 5000 templom városa

  Végre megérkeztünk a legfontosabb zarándok helyre is. Mióta először hallottam Krisna születési helyéről, azóta szerettem volna ellátogatni ide. Meg a másik, hogy minden Krisnás végcélja Goloka-Vrindavana, vagyis mi a halál után ide szeretnénk eljutni. Legalábbis az 5000 évvel ezelőtti megnyilvánulásába. Mert mára komolyabban kiépült a kis falu, ahol az Istenség Legfelsőbb Személyisége végezte gyermekkori kedvteléseit. Mondhatni ebből is kisváros lett. Bazárok, hotelek mindenfelé. Gombamódjára nőnek ki a földből egymás után. De talán nem is baj, mert így a magamfajta materialisták is tudtak itt mit csinálni egy egész hétig… :)

Vrindavana Parikrama

  Első nap pihenő nap, vagyis a hosszú út után igyekeztünk összeszedni magunkat. Lajos pr-val gondoltuk a legjobb lehetőség erre az, ha elindulunk egy parikramára a város körül. Ez egy zarándoklat, ahol mezítlábasan körbe járjuk a szent dhámot. Meg is beszéltünk mindent, hívtunk még egy pár embert, hogy olyan jó legyen a hangulat. Én meg indulás előtt még beültem egy kicsit a 24-órás bhajanba, míg mindenki útra kész állapotúra intézi a dolgait. Krisna elrendezéséből nagyon különleges bhajan volt, amit Govinda pr vezetett és pontban 10-kor ért véget. Fölpattantam és akkor kaptam észbe, hogy hoppá most indul a parikrama a tempi mellől. Kivágtattam hát, de nyomát sem láttam a többieknek. Na gondoltam elindultak  nélkülem. Sebaj mondtam, nyargalok utánuk, hisz még nem lehetnek olyan messze. Ez azért volt extrém ötlet, mert semmit nem ismertem a városból és fogalmam sem volt, hogy merre is vezet a parikrama útvonala…

  Először jól el is tévedtem és egyszer csak valami csudaszép legelőn találtam magam, amin egy csomó gyönyörű boci legelészett. Mellettük pedig a helyi gyerekek játszadoztak. Hirtelen elkezdtem alaposabban szemügyre venni őket, hátha megpillanthatom köztük Krisnát, de sajnos nem vagyok ilyesmire képesített. Viszont találkozhattam a kis tehénpásztor fiúkkal, akik a bocikkal együtt mind érdeklődve kémleltek, ahogyan a nagy találkozást igyekeztem megörökíteni a kamerával…

  Aztán persze kénytelen voltam vissza fordulni, mert egyre gyanúsabb lett a környék, bennem meg van egy amolyan néha már túlságosan is egészséges paranoia. De végül sikerült rálelnem a helyes ösvényre egy helyi sadhu segítségével, aki maga is parikramon volt éppen. Egy idős úriember volt ő, aki csak egy dhotit meg egy chadart viselt. Volt még nála egy lota meg egy bot, a homlokán pedig mindenféle jelek voltak. Sejtésem szerint a mayavadi vonalat képviselte és beszélgettünk volna is, de sajna azon kívül, mikor megmutatta a Yamunát és a Kesi-ghatat, egy szavát sem értettem… Aztán nem sokkal ezek után egy mosoly és egy intés után ő egy fa alatt gyülekező csapathoz csatlakozott, én meg folytattam utam…

  Már 2órája meneteltem mikor is eszembe jutottak a beszélgetések amik az út hosszáról szóltak bhakták között és el kezdtem kételkedni magamban, hogy vajon jó úton járok-e? De Krisna újabb segítséget küldött, egy szintén helyi, idősebb, vaisnava képében, aki mondta, hogy ő nem parikrámon van, de azon az úton megy, úgyhogy kövessem. Így is tettem. Szerencsére az amúgy finom és puha homokos (Raman-reti) zarándok útvonalat pár éve lebetonozták, így a déltájra komolyabban felforrósodott , sötétszürke és durva kavicsos aszfalt kikezdte a talpamat. Hogy fokozzuk az extázist, újdonsült vezetőm, végtelen kegyében erőltetett menetet diktált és minden akarat erőmre szükségem volt, hogy tartsam vele a lépést. Aztán újabb óra eltelte után ő betért egy templomba, én meg folytattam utamat.

  Eddigre már olyan környéken jártam, hogy csak hinni tudtam benne, még mindig a jó úton vagyok. Az eltelt idő alapján már rég meg kellett volna érkeznem, én meg még mindig csak menetelek az egyre nagyobb forróságban…

  Aztán szerencsémre Krisna küldött egy kisfiút, aki persze sokkal jobban beszélt nálam angolul, de nagy kegyesen mégis végigvezetett az utolsó szakaszon, ahol is ő épp a suliból hazafelé tartott. Mivel mind a két előző vezetőmtől hirtelen váltunk el és egy gyors homlok előtt kézösszetevős hódolatajánlásnál több köszönetre nem volt alkalmam, így a kis Brijbhasinak köszöntem meg végül az egész utat és neki adtam a Daksinát is.

  De kalandos és  embert próbáló zarándoklatom végül célba ért és eljutottam vissza a Krisna-Balaráma mandirba, röpke 4órás kőkemény menetelés után…

  Később kiderült, hogy Lajosék, akik után végig loholtam, hogy utolérjem őket végre, mivel nem voltam ott a megbeszélt időben, nélkülem el sem indultak… :)

  Másnap, az egész csapat közösen elindult, hogy együtt is körbejárjuk a szent várost, csak most meg-megálltunk azoknál a szent helyeknél, amik mellett tegnap csak úgy gond nélkül elsétáltam… Viszont ez csak fél parikrama volt, mert ebéd időben az egész csapat riksára ült és vissza vágtatott a tempibe. Kivéve engem, mert én egy gyaur kutya módjára futva tettem meg az utat, levezetve emígyen némi energiát abból, ami a tréningek hiányában összegyűlt bennem…

Bhajana-Kirtana

  Délután beültem ismét a bhajanba. Megint Govinda pr. húzta Neki. Hirtelen csak azon kaptam magam, hogy képszakadás, földinduás el sem hiszem olyan gyönyörű a pillanat… Aztán a legszebb résznél egy hatalma felhőmoraj kíséretében hatalmas jégkockák kezdtek el hullani az égből. Hatalmas jégeső keveredett és a bhajannal a háttérben nagyon különleges jelentét láthattam életem filmjének… Ahelyi sadhuk is azt mondták, hogy ők ilyen zuhéra itt nem emlékszenek még…

  De mindez csak bemelegítés volt, mert megérkezett Aindra pr. és egy nagyon-nagy szívbe hasítós bhajant tartott, ahol csak úgy úszott az egész templom…

  A végén, mikor már azt hittem, hogy ezt már nincs hova fokozni, kész, vége, odajött hozzánk egy bramhacári és mondta, hogy nekünk Magyaroknak mindenképpen részt kell vennünk a Goura-áratiban, amiből végül hatalmas Kirtan keveredett és ahol együtt táncolhattunk a helyi Vrajavásikkal és ahol bebizonyosodott, hogy de igen, a lelki életben mindent mindig lehet fokozni…

  Kb. így zajlott a napok nagy része, de itt már nem nagyon vezettem a naplót, és a napokat is teljesen elvesztettem… Megszűnt az idő…

Varsana

 Utolsó előtti napon elutaztunk Varsanába, Srimati Rádharáni lakhelyére. Él itt egy Sadhu, aki 15évesen megkapta India legjobb zenésze címet, 16évesen befejezte az egyetemi tanulmányait és 17évesen azt mondta a családjának, hogy nem marad velük tovább, mert ott nem tudja megtalálni Krisnát. Akkor ide költözött Varsanába és azóta is itt él. Most 72éves, de igazából csak egy fiatalos 50-esnek látszott… Szóval az ő erőfeszítéseinek és munkásságának köszönhetően ez a szent hely nem nyugatiasodott el és itt még minden nagyon gyönyörű… Tartott nekünk egy kis leckét, meg egy kirtanát… Tudom, hogy szentimentális vagyok, de utána el kellet bújnom, mert megállíthatatlanul törtek elő a könnyeim attól, hogy ilyen létezik és, hogy ilyet engedett látnom Krisna…

  Négy hegyen terül el az egész és mind a négy hegy csúcsán egy amolyan lenyűgöző szépségű „templom-palota" áll. Köztük a hegygerincen kis ösvény vezet át a gyümölcs fák és a virágos ligetek között. Itt-ott kis patakok, vagy épp tavacskák színesítik az amúgy festői idillt…

  A negyedik templomban nem várt meglepetésként találkoztunk Rádha-Jivana pr-val, aki extatikus táncban tört ki, mikor megérkezett a Magyaros harináma. Az ő kegyéből  találkozhattunk a Babával és az ő kegyéből egy helyi Bráhmana család, aki alig várja, hogy bhaktákat láthasson vendégül meg hívott minket ebédre. Ez itt a helyi FoodForLife. Jó volt látni, hogy bár itt semi sem az Iskcon-é mégis úgy zajlanak a dolgok, ahogy azt Srila Prabhupáda mondta… (legalább is így egy nap alatt úgy tűnt…)

Események

  Szóval bocsánat, de mire Vrindavanába értünk, már azt sem tudtam milyen nap van és ki merre hány méter. Nem jegyzeteltem nagyon, csak video felvételeket készítettem. Mondhatni amolyan kultúr sokkot kaptam, de a szó pozitív értelmében és vissza sem akartam jönni ide Mo-ra.  Szóval Voltunk még Govardhana Parikrámon is, meg még történt egy két dolog, amiket már nem hiszem, hogy valaha le fogok írni. Aki kíváncsi Vrinadavara, az jöjjön el velünk legközelebb… Mert ezt a helyet látnod kell…

Rádhe-Rádhe!