Menü

Joga Vs. Ninjutsu


Már maga a cím is abszurd. Főleg a Gauranga prabhu által publikált néhány bejegyzésre szeretnék reagálni ezzel a cikkel. Több helye is említi a jógával foglalkozó blogjában a Ninjutsut, vagy beszél más harcművészetekről, ami egy szempontból jó, hiszen látszik, hogy nyitott, meg igyekszik trendi, meg napra kész lenni.

De szeretném leszögezni, hogy én elmentem az órájára, mikor ilyen intenzíven el kezdett publikálni, hogy na akkor megnézzem, tényleg csak a szája, illetve a tolla, akarom mondani az újjai járnak-e a klaviatúrán, vagy tényleg olyan nagy tudással rendelkezik a témával kapcsolatban. És egy edzésére sikerült elmennem, ahol meggyőződtem róla, hogy igen, tényleg nagyon keni, meg vágja, és nagyon benne van. Az általa leírt dolgok és tapasztalatok is azt mutatják, hogy nagyon komolyan csinálja amit csinál. Sőt, az elmúlt pár évben átalakult teste is erről beszél.

Látszik a tartásán, a mozdulatain, hogy kőkemény energiákat fektetett bele az utóbbi időbe a kis zsíros, beteges testének a feljavításában. És igazából, tényleg bárki ugyan így utána csinálhatja, ha van akkora lelki ereje, meg kitartása mint neki. Mivel Isten testvérem is, így megtiszteltetésnek veszem, hogy néha megemlít a blogjában, sőt még néha le írja azt a szót is, hogy Ninjutsu, habár igazából azt hiszem, hogy Youtube videók nézegetésénél közelebb még nem került sem ehhez, sem más milyen irányzathoz. (Pedig már nagyon sok szeretettel meghívtam hozzánk edzésre.)

És akkor igazából ez az amiről beszélni szerettem volna. Hogy tök jónak tartom a mindenféle Jógát, a terhes, meg az intim tornát, meg a tájcsít is. A futást, a kajak kenut, a kézi és kosárlabdát, a súlyemelést, a focit, a ritmikus sportgimnasztikát,a kézi labdát, a birkózást és a különféle akadály versenyeket.  Bírom az Aikidót, meg a kempót, a iaidót, a kendót, a boxot és a thai-boxot. A csúszó korong dobálást és a flóóórballt is nagyon értékelem, de még a különféle ügyességi vetélkedőket is. (Körülbelül ennyi mindent csináltam komolyan versenyszerűen eddigi életem során.)

De én mégis a Ninjutsut választottam. ÉS nem ezért, meg azért, hanem egészen egyszerűen, csak mert ami ezekben a sportokban, mozgásformákban benne van, az mind benne van a Ninjutsuban. Mert a Ninjutsu az nem egy Sport, vagy egy harcművészet. Ninjutsu az maga az élet. Sokan szeretnék ledegradálni az orgyilkosok harcművészetévé, vagy néhány netes videó megtekintése után azt gondolni, hogy akkor ők már ezt ismerik, meg értik, vagy tudják miről szól. De igazából fogalmuk sincs, hiszen olyan sok féle ága, része, összetevője van ennek a harcművészetnek, mint magának az élethez. Hiszen aki a Ninjutsut gyakorolja, annak bizony mindenhez értenie kell. És ez nem azt jelenti, hogy akkor mindenben profi, hanem csupán annyit, hogy igyekszünk megérteni a világmindenséget mozgató egyszerű alap elveket, amiknek a sémájára fel épül ez az egész anyagi világ. És ezeket az alap elveket igyekszünk vizsgálni az élet különböző területein, és mikor megértjük őket, attól függően, hogy mennyire sikerült ez, utána már mi magunk tudjuk alkalmazni őket.

És ettől csodálatosan egyszerűek lesznek a dolgok. Minden leegyszerűsödik és így sokkal több energiája marad az embernek, arra, hogy még több energiát fektessen be abba, hogy tanul-tanul és tanul. És így egyre inkább csak fejlődik és fejlődik. Egészen addig, míg egy napon körbe nem néz, és azt látja maga körül, hogy kiemelkedett az emberek általános tömegéből, hiszen szebb, okosabb, egészségesebb lett náluk, sokkal sikeresebb, mint előtte volt, és ezek a megváltozott körülmények el nem hitetik vele, hogy akkor most, hogy már ilyen komolyra fordult a helyzet, itt az ideje akkor mással is foglalkozni. És akkor ott meg áll…

Azt gondolom, hogy ez a szituáció, bármilyen dologban előfordulhat, jógában, harcművészetben, vagy csak az iskolában torna órán. Mert a jóga tényleg tök jó, meg egészségessé és hajlékonnyá tesz, valamint segít kezelni a stresszt, és fejleszti a tudatosságot, meg segít felépíteni a kapcsolatot ha elég ügyes vagy a legfelsőbbel stb.

De azt gondolom róla, hogy csak egy féle képpen, egy szempontból vizsgálja meg ezeket a dolgokat és nem ad megoldási alternatívát azok számára akik mondjuk szeretnének még gyorsabbak és ütőképesebbek is lenni. Nem nyújt megoldást azoknak akiknek van véleményük, akik nem szeretnék rabszolgaként élni az életüket, hiszen nem a kreativitást és a problémák megoldásán, illetve elkerülésén van a hangsúly, hanem bizonyos mozdulatok tökélyre fejlesztésén. Nem mennék most bele mélyebben ebbe a témába, csupán annyit említenék meg, hogy nagyon sok harcművészetet nagy jógiktól származtatnak, mert rá jöttek, hogy bizony ebben a világban a béke, az csak illuzórikus.

És bár beszélhetünk róla, hogy a jóga azt tanítja, hogy béke, meg erőszak nélküliség, meg az anyagi dolgokon felül emelkedni, de ne felejtsük el, hogy mikor a jóga óra véget és este, akkor az aki Ninjutsura jár, meg az aki jógára, ugyan azokon a sötét utcákon bolyong hazafelé, ahol mindenféle népek állnak lesben.

Természetesen gondolhatja azt valaki, hogy hát őt még sosem verték meg, és mindig el tudta kerülni a balhés helyeket és szituációkat, de igazából akikkel különféle olyan esetek történtek, amikre Ninjutsu edzésen készülünk fel, megkérdeznénk, hogy ők gondolták volna-e, hogy meg fogják támadni őket, 90-% azt mondaná, hogy nem, hiszen ő egy jó ember és egyáltalán nem érdemli meg és ő Gandhinak a filozófiáját követi inkább…

Szóval a nőket általában egyszer erőszakolják meg, és akinek eladják a szerveit, annak is csak egyszer tudják eladni. Akit elrabolnak és prostitúcióra kényszerítenek, általában vele is csak egyszer történik ilyen (Utána nem nagyon szoktak elő kerülni), akit kirabolnak, azokat is általában csak egyszer szokták tudni, és nem azért, mert ez egy ilyen adat, hanem egészen egyszerűen azért, mert olyankor szembesül vele az ember, hogy itt élünk egy büdös nagyváros kellős közepén, ahol nem biztos, hogy mindenkinek olyan élete van mint nekünk, és lehet, hogy vannak olyanok akiknek az értékrendjébe bele férnek olyan dolgok amikről azt gondolnánk, hogy velünk az sosem fog megtörténni.

Ninjutsuban benne van az ami jógában, De a Jógában nincs benne az  ami benne van a Ninjutsuban. Az tény, hogy több mindent kell gyakorolni tanulni, átélni a fejlődés érdekében, mint a Jógában, ahol egy-két év alatt oktatói szintet lehet elérni, sőt most már olyan is van, hogy 4 év alatt lehet Jógamesteri diplomát szerezni. Ami nem jó vagy rossz, csupán annyi ,hogy Ninjutsuban nem nagyon szoktak 10 év alatt fekete övet adni. (Normális esetben, mert azért kivételek mindig vannak.)

Szóval Ninjutsuban  jógázunk, mert nagyon jól fejleszti az egyensúlyérzéket, a hajlékonyságot, tényleg minden igaz amit Gauranga prabhu el mond, vagy le ír róla. De azt gondolom, hogy itt a világ egy közismert nagyvárosában, ahol ilyen nagy mértékű a bűnözés, ahol bármikor és bármi megtörténhet, nagyobb hasznát veszi az ember, ha megtanulja a különféle ászanákat harcban is használni, és ki tudja belőlük válogatni, hogy melyik hatékony és melyik nem és hely idő és körülmény szerint épp melyiket érdemes használni. És akkor ezt gyakoroljuk a Bhima Dojoban, egyáltalán nem diktatórikusan, fanatikusan, mániákusan, vagy fájdalmasan, hanem épp úgy, hogy bárki be tudja fogadni. Hiszen az az oktatónak a felelősége, hogy fejlődésre késztesse azokat akik hozzá járnak, de ne kényszerítsen senki olyan helyzetekbe, amikre még nincs felkészülve, amikhez a tudatossága még nem elég érett és így, csak így lehet elősegíteni a fejlődést.

Ráadásul van egy olyan hagyomány, hogy Ninjutsut senki sem oktathat csak úgy, pláne saját Dojot nem alapíthat, hogy akkor most neki kedve szottyan Ninjutsut oktatni, hanem ehhez mindig szüksége van annak a mesternek a hozzájárulásához, aki az oktatói fokozatot adta neki. Szemben a jógával, ami épp egy feltörekvő irányzat, és gomba mód nőnek ki a földből a különböző jóga központok benne olyan oktatókkal, akik igazából egyáltalán nem olyan hitelesek és nagy tudásúak mint Gauranga prabhu, hanem csak úgy épp eljártak ide-meg oda és akkor úgy érezték, hogy immáron ők is le tudnak vezényelni egy ilyen órát, úgyhogy akkor csoportot szerveznek, meg órát tartanak és beszedik a pénzt.

Isten óvjon mindenkit tanuljon bármit az olyan oktatóktól akiket csak a pénz érdekel…

És még mielőtt bárki szeretne belemagyarázni bármit ebbe a bejegyzésbe, egyáltalán nem mondom azt, hogy Ninjutsu jobb, vagy magasabb rendű lenne a Jógánál, de ez fordítva sem igaz. Ninjutsu csupán sokkal összetettebb, és az élet bármely területén alkalmazható tudás, amibe beletartozik a Jóga kultúrája is. Ha úgy tetszik, aki Ninjutsuzik, az jógázik is.

Itt olvashatod Gauranga prabhu válaszát erre a bejegyzésre

Itt pedig az én  válaszom az ő írására Ninjutasu Vs Joga címmel. :)

I