Menü

Kámíny áz’ílet.


Eddig a már említett tükrökkel körbe rakott "torna szobában" (táncteremben kb30m2 )
voltunk elég sokan. Ez a "terem" két másik terem között volt, így
gyakorlatilag egész edzésen ki-be szaladgáltak az éppen arra járók.

A belső teremből hol Hip-hop, cha-cha-cha vagy épp a hattyúk tava ordított át hozzánk megismerve ezáltal a tánctanár épp aktuális hangulatát. A külső teremből pedig esrtemások (nem bizti, hogy így írják, schuldigung.) vad bot csattogtatásának ritmusa keveredett a már említett dallamokkal. Elég extrém hangulat kerekedett így minden tréningen. Lehetett gyakorolni a "kizárok mindent és csak az elvek maradnak"-ot.

A tegnap esti edzés ugyanebben az épületben, de egy kb 6x-8x-nagyobb teremben történt, a legfelső szinten. Ezentúl mély megnyugvásomra, itt lesznek a tréningek. Edzés után szerettem volna gyorsan lefeküdni, de Krisna kegyéből még kaptam lehetőséget a prédikálásra, így 11-lett belőle. Reggel fölkeltem a többiekkel és a várható módon gyatra minőségűvé alacsonyítottam amúgy sem kiemelkedő meditációs gyakorlatomat (1óra/5-kör)               

Sebaj majd hozzá szoksz.

Gouranga