Menü

Kefu sensei


  Fehér-sárkány kedden mondta, hogy csütörtökön jaido lesz és meghívta Kefu-t…

 

  Megörültem a hírnek, hiszen már 7-8éve nem láttam, csak híreket, szóbeszédeket hallottam róla. Tőle tanultam a kardforgatás alapjait és mind a mai napig azon elvek alapján gyakoroltam a kardal amit ő mutatott s mondott. Jó volt vele gyakorolni mindig is. Kevés beszéd, csak letisztult mozdulatok, realításra törekvés, edzés végén meg mindig egy-egy kis tanulságos történet… Mindig ő volt számomra az eszményi sensei, mert nagyon szerettem azt amit adott edzésen… Aztán egy nap vége lett az edzéseknek…

  Azt beszélték elhagyta a felesége, ő meg elindult keletnek gyalogszerrel, hogy buddhista szerzetes legyen… Aztán egy pár év múlva hallottam róla, hogy itthon van, vett egy Harly-t, meg szakállat növesztett, meg hogy a magyar szövetség ajánlotta fel neki, hogy jöjjön már a második danjára vizsgázni… Hallottam róla, hogy egyedül gyakorolgat és nincsenek tanítványai…

  Kb ennyi volt ami eljutott a saját kis világomba róla az elmúlt években, így megörültem annak, hogy újra tanulhatok tőle, hacsak egy tréning erejéig is, de legalább megint…

 

  Aztán tegnap úgy rendezte a jó Isten is, hogy egy különleges alkalom legyen a találkozásból.

  Indításnak csak Fehér-sárkánnyal ketten öltöztünk és érdeklődve hallgatóztunk az ajtó felé, hogy jön-e még valaki rajtunk kívül… De nem jött senki…

  Mikor beléptünk a terembe Kefu sensei már ott volt…

  Az idő meg az élet nem múlt el fölötte sem nyomtalanul. Kissé megrogyott, kopaszos frizurája és szakálla kifehéredett… Viszont az, hogy végig gyakorolt az évek alatt, az tisztán látszott rajta…

  Köszöntünk egymásnak, váltottak pár mondatot Fehér-sárkánnyal és neki is álltunk a gyakorlásnak.

  A terem 3 részre osztva szokott lenni ilyenkor, de most valahogy középre nem jöttek a karatésok, csak a túloldalon lévő Aikidokák mozgolódtak…

  Jelenléte azt kell, hogy mondjam, betöltötte a termet. Nem akart ő semmit, csak gyakorolt. Beállt előre, mutatta a vágásokat, mi meg csináltuk utána, néma csöndben… A szomszéd tréning tagjai is halkabbnak tűntek mint általában és félszemmel láttam, hogy csak-csak meg-megállnak és átsandítanak, hogy mi is történik… Mert bár nem történt semmi, hiszen csak gyakoroltunk, több s kevesebb sikerrel egyszerre mozdulva, azért valami mégiscsak történt. Valami, ami megtöltötte a termet…

 

  Az első fél óra után mély megnyugvást okozott, mikor odajött, megállt velem szemben és ugyanazokat a dolgokat mondta el, mint amiket annak idején is… Az alap elveket…

  Jó dolog így hallani, hogy amit eddig is gyakoroltál és próbáltál megérteni, az még mindig ugyan úgy van és nem változott meg…

  Aztán mikor elmondta, hogy a test a szellem és a lélek az 3 különböző dolog, akkor tudtam, hogy még mindig képben van és nem csak megszokásból jár az úton…

 

  Tréning végén bemutatkoztam neki és mosolyogva konstatálta a tényt, hogy egykor tőle tanultam és megjegyezte, hogy akkor biztos azért voltam neki olyan ismerős már az elejétől…

  Kérdeztem néhány alapdolgot, amit nem tőle tanultam, de mégiscsak olyan tudásnak találtam ami használható a kardvívásban így beépítettem, mire elmondta, hogy igen ez jó, ezt ő is így tanulta és csinálta…

   Hát ilyen ajándékokat kapok Krisnától:

 

  A harcművészet útján nem az jár aki ilyen meg olyan övet visel, vagy ennyi meg annyi tanítványa van, hanem az, aki mindvégig kitartóan gyakorol. Bár az élet mindenfelé elfújkál bennünket egymás mellől, azért csak-csak újra és újra össze találkozok volt mestereimmel, vagy edzőtársaimmal. Jó érzéssel tölt el ilyen emberekkel találkozni, mert van valami, ami ha nem túl szorosan is, de összeköt bennünket…

Gouranga!