Menü

Kitört a Summer! (Ejtsd, ahogy írod!)


  Akkor mostanában örülök, ha „lik” van a fülemen. Szóval ezért is nincs bejegyzés dömping. Ez is csak egy véletlenül ide pöttyent cucc. :

  Rengeteg dolog történt talán tanultam is valamit belőlük.

  Például azt, hogy még mindig a legtrógerabb melókat csinálom, mert másnak nincs gusztusa mondjuk belenyúlni könyékig az ezer éve rothadó csatornába, hogy válogatott különlegességeket vegyen onnan elő, melyeknek már csak maga a bukéja, vagy a látványa is teljes mértékben meggyőzheti az élőlényt, hogy egy tökéletes világban ilyen nem is fordulhatna elő. (A megérintésükről már ne is beszéljek.) Vagy fölsikálni az ötszáz esztendős oda-aszottt, már-már önálló életre kelt vastag szutykot a kitudja mióta mozdulatlan sütő mögül, amit súlyánál fogva csak valószínűleg ennyi időnként mozdítanak el.

  De úgy próbálom látni a dolgokat, hogy ez az én szívem, amiben évmilliók óta hasonlóképen lerakódott a dzsuva, vagyis a ragaszkodás az anyagi dolgok felé. Most pedig isten megmutatja nekem, hogy rengeteg kitakarítani valóm van még. (Ha nem Srimati Rádharáni konyhájáról lenne szó, persze be szólnék, hogy mindenki kapjon be, mondjuk egy maha börfit, de így, csak az elmém háborog odabent.)

 

  A tréningekről is elkoptak az emberek. A agy meleg kinyír mindenkit, vagyis megtöri a lelkesedést, a kitartást. De legalább jó A  hangulat. A nyár amúgy is mindig ilyen kis szelektálós.

  Szombaton kimentem néhány fanatikus társammal gyakorolni a Margitszigetre. Már régóta pedzegették, hogy igazán velük tarthatnék hétvégenként is, így hát beadtam a derekam. Azt hittem keresünk valami jó kis eldugott helyet, ahol majd tréningezünk, de csalódnom kellett, mert ők bizony a rét közepén a napozó lányok között edzenek ilyenkor. (Na nem is mondok semmit…) Nagy nehezen rávettem magam, hogy beálljak, aztán kikapcsoltam a nézősereget és csak nyomtuk. Amúgy jó volt és eredményes. Viszont a végén behúzódtam a fák közé, hogy kicsit készüljek a  nagy Rátha-Yátra ünnepre egy kis zászló forgatással, persze csak a nyél formájában, de még ez is elég volt sajnos ahoz, hogy elkáprázzon néhány részeges figura rajta. Az egyikőjük nem volt rest és mikor befejeztem átöltöztem és elpakoltam, odajött kicsit kötözködni. Gyorsan leszereltem néhány mondattal, mikor pedig megpróbálta kihúzni a lábamat, egy gyors szökkenéssel odébb termettem. Egy pillanatra átvillant az agyamon, hogy leszedhetném, de aztán csak ott hagytam.

  Végül utánam jött és csak annyit mondott megbánó hangon, hogy bocs, ne haragudj. Meg megkért, hogy mondjam meg neki, hogyan lehet legyőzni a félelmet?

  Mondtam neki, semmi gáz tesókám, csak hagyd abba a piálást, meg mond, hogy Gouranga!

  Mondta…

 

  Aztán jó idő lett és az emberek megzakkantak. A nők fehérneműben flangálnak az utcán, a „férfiak” meg falkákban vadásznak.  Az elme ilyenkor megőrül. (Az enyém is.) És  élvezni akar. Hihetetlen, hogy miket nem mutat meg Krisna. Csak mindig imádkozni próbálok hozzá, hogy védjen meg az illúziótól, mert semmi más esélyem nincs a túlélésre. Bármelyik pillanatban eleshetek, ezért még jobban próbálok jappázni…

 

  Azon mditálgatok, hogy lehet, mégis elmenekülök Páda-Yátrára…

 

GOURANGA!