Menü

Krisna a vicces Isten


   Akkor tegnap PránaVallabha pr meghívásának tettem
eleget, így nála vendégeskedhettem délelőtt, és megitatott az összes fajta
gyümölcs kávéjával, ami csak otthon volt. (Nyam.) Meg beszélgettünk kicsit
erről, s arról, ahogy ez ilyenkor már csak lenni szokott…

  Délután meg volt egy
jó kis vasárnapi program, amiből különös képen kiemelném Ady-nektár Vrindavani
könyörgős Bhajanját (Music), Aztán NaliniKanta mataji (Akinek a kegyéből  magyarul is olvashatjuk a védákat és azok
folytatásait…) egy végtelenül egyszerű alap leckét, ami mégis a tulajdonképpeni
Krisna-tudat veleje volt az én meglátásom szerint (Már bocsesz a hasonlatért.).
Mindezek után SrinivasaAcharya pr édes kirtannal ringatott mindenkit. És
mindezek után a Vetykó mester (Aki amúgy konyhatündér is egyben.) által
elkészített nektári Prasadam (Az Úrnak felajánlott étel.) lakomában volt
részünk. (A mákos-korianderes rizs igazából azthiszem egy örök emlék lett.)

   Kicsit fáradt voltam
estére, de Tibike megkért, hogy ugyan jöjjünk már át mangala-áratira (4:30)
mert most, hogy ilyen sokan távol járnak nagyon kevesen vannak. Persze
igyekszem minden reggel itt lenni, heti 1"hibával", de most, hogy szegény kis
telefonom beteg lett és kórházba van (Mert ő szokott ébreszteni) csak a belső
vekkerre számíthatok, aminek köszönhetően minden reggel el is késtem. Kivéve
ma:

   Az úgy történt,
hogy lefekvés előtt kértem a Jó Istent, hogy ugyan had keljek már fel és
tehessem elégedetté így a bhaktákat, mert már olyan rég nem értem ide pontosan.
Viszont csak fél11 körül tértem nyugovóra, így ott valahol legbelül erősen megkérdőjeleződött
vágyam őszintesége.

  Aztán felébredtem
reggel. Tudtam, hogy indulni kéne, de egyáltalán nem éreztem úgy, hogy a test
is engedelmeskedne az események efféle alakulásában, így inkább fordultam egyet
és aludtam tovább. Aztán megint felébredtem és komolyabb bűntudatom lett, hogy
trógermódra az előbb vissza aludtam és nem keltem inkább fel, pedig Krisna
felébresztett. De az elmém ismét diadalmaskodott és azt mondta, hogy most már
úgy is mindegy, mert már elkéstem, úgyhogy fordultam még egyet. Aztán mikor
harmadszor is megébredtem, akkor már nem éreztem magam olyan fáradtnak,
ráadásul megörültem neki, hogy még mindig sötét van, (Mert a meditációra a
legjobb idő, a napfelkelte előtti másfél óra. Amit a Védák csak Brahma-murta
időszaknak neveznek.)

  Kiugrottam az
ágyból, gyors tus, turbó öltözködés, gyorsan összedobtam a táskám, majd
elkezdtem szaladni a templom felé. Gyanúsan üres volt az utca…

  Aztán mikor oda
értem a Templom kapujába, akkor az még zárva is volt. Meg is örültem, hogy na
akkor talán mégsem késtem le a mangalát, viszont eszembe ötlött a felismerés,
hogy akkor most viszont még sehogy sem tudok bemenni, amíg valaki a bentlévők
közül ki nem nyitja a kaput. (Szevasz.)

  Persze pillanatok
alatt megszületett kedves elmém megoldása, aki mint egy kihívásnak tekintette a
helyzetet, hiszen nem azért gyakorlok Ninjutsut imáron x éve, hogy egy egyszerű
kapu kifogjon rajtam. Szóval ahelyett, hogy a türelmet tanulgattam volna,
felmértem a helyzetet és egy korábbi terepbejárás alkalmával ilyen alkalomhoz
illő esetleges bejutási útvonalhoz folyamodtam. Persze akkor, mikor ezt
kitalaláltam, akkor világos volt, és nyár, de hát semmi sem állíthatott meg…
(Feltételekhez kötöttség) Gondoltam jobb lenne a Templomszobában kicsit „egyedül"
jappázgatni így mangala előtt, mint kint a kapuban vacogva tenni ugyan ezt. Meg
akkor már mondta kedves elmém, legalább gyakorlok egy kicsit élesben is az övvizsgára,
vagyis az Aruki-kat (Járás-lopakodás).

  Több se kellett
újult lelkesedéssel kerültem meg a háztömböt, ahol a patak kibukkan a telkek
közül, majd egy laza mozdulattal átdobtam magam a derékig érő kerítésen (
Nem
így.
) Ekkor vettem észre, hogy ami világosban simának tűnt, az bizony most
csalitos és térdig ér. (Még jó, hogy papucsban meg fehér zokniban jöttem.) Persze
már nem volt vissza út (Csak egóból.) El settenkedtem elég óvatos és halk
mozdulatokkal úgy 120lépés, a kerítés mentén, ami a patakpartján húzódott, majd
felmásztam rá úgy, hogy közben a táskát letettem a tetején. Itt lett izgalmas a
helyzet, mert most tudtam meg, hogy ez bizony egy őrzött udvar kutyával, meg
biztonsági őrrel, viszont ha tervem véghez akarom vinni, akkor meg kell tennem
benne vagy 50lépést, +még néhány reflektor is ordított az udvarra. (Na mondom.)

  A kerítés tetején
pár másodperc alatt megszületett a terv, miként hajtom végre a leghatékonyabban
az akciót. (Volt időm gondolkodni, és „ha nem muszáj ne kapkodj, hanem
nyugodtan mérlegelj".)  Aztán nekivágtam.
Persze mondanom sem kell, hogy amint az első lépést megtettem a kerítésen egy „rejtett"
zugból, hatalmas vascső hullott alá csörömpölve a betonra, hasítva ezzel belé
az éjszaka nyugodt csendjébe. Hirtelen bevillant egy kép, amint lebukom így
szerzetesnek álcázva és az életben nem magyarázom ki magam, hogy éjnek évadján
mit keresek egy őrzött telken, ráadásul settenkedő üzemmódban. Megdermedtem hát
és felkészültem egy extra ugrásra a kerítés tetejére, mert nehogy már
megbukjam. Az összes érzék kiélesítésével függtem az őrbodegán, meg a kutya
ólon, de szerencsére semmi sem mozdult. Nyeltem egyet és folytattam a lopózkodást
az árnyékokba burkolózva a templom hátsó kerítése felé. Aztán egyszer csak ott
voltam, átmásztam és révbe értem.

  Ahogy besettenkedtem
a templomba feltűnt, hogy itt biza még sehol senki. Persze nem akartam
felébreszteni senkit, így továbbra sem váltottam üzemmódot, viszont az irodába
érve felcsaptam a villanyt és akkor megtudtam, hogy bizony még csak 1:45-van…

  Leültem és hálát
adtam Krisnának, hogy teljesítette a vágyam, miszerint had érjek végre ide még
a program kezdete előtt, hogy ilyen olcsón megúsztam és nem történt semmi azt
leszámítva, hogy életemben először lejappázhattam a minimális 16kört még
Mangala-árati előtt.

   Aztán persze meg
lett a böjtje, mert mikor neki álltam volna a következő 16-nak, akkor az 5.után
inkább elmentem pihenni, viszont PránaVallabha prabhu kegyéből fényderült egy a
templomban bujkáló szintetizátorra, ami képes Kb GrandPiano"-ra is, így reggeli
után kicsit bhajanozhattam Rádhe-Syamanak ilyen kísérettel is…

   Bocsánatot kérek
mindenkitől, aki ezt olvassa, és úgy érzi, hogy a viselkedésem néhol nem egy
vaisnava úriemberéhez fogható, de igyekszem…

  Kérlek adjátok a
kegyeteket, hogy megnyilvánulhassanak bennem ezek a jó tulajdonságok…

 (Ja, az előző bejegyzés az így született, mert volt még arra
is időm, hogy átszaladjak a Templom képein.)

 

GOURANGA!