Menü

Láthattuk, amit látni véltünk…


  
Tegnap felmentünk a
kicsiny Magyarország fővárosába, mert az ottani templomunknak most volt a
pijáros átadása és nagyon meg volt szervezve, még hozzá úgy, hogy rengeteg
bhakta munkája kellett hozzá, hogy minden pikk-pakk legyen. Nagyon bírtam,
ahogy minden szép simán gördülékenyen ment. Mikor nem volt dolgom, csak
ellógtam és körbenéztem a templomban, ahogy mindenfelé céltudatosan sürögnek
forognak, az ország minden részéről összesereglett vaisnavák. Nekünk itt
Egerben az volt az üzenet, hogy a legszebb ruhánkat, és azt is élre vasalva jelenjünk
meg… Több se kellett, felvettem a rejtegetett, alig használt dótim, + kurtám.
Aztán, bár nem ért meglepetésként, mert már hozzá szoktam az én drága jó
AtyaÚrIstenem Krisna humorérzékéhez megnyertem a moslékolás című szolgálatot
egy nagyon jó bhaktával. Eleinte, hogy őszinte legyek kicsit frusztrált a dolog
(Már csk azért, mert sajnáltam összekenni az egyetlen tényleg fehér vaisnava
álcámat, de aztán mikor Kamsari pr (Ó bölcs bráhmana) megérkezett a lelkitanítómesterek
tányérjaival, rajtuk a maradékkal, akkor megértettem, hogy nagyon is különleges
kegyben részesített engem Krisna. Onnét attól a pillanattól, ismét elolvadt a
világ és nagyon szépnek láthattam mindent. Szóval ilyen az, mikor az ember
megkapja a Bhakták kegyét…

  Ja, a legkomolyabbat, meg majdnem kihagytam. Szóval az én megértésem szerint a harcművészet az tánc. Egyetlen aprócska különbség van a kettő között, hogy az egyik van a lelki világban, amásik pedig nincs. Mert a harcművészet, az egy olyan tánc, ahol kicsit határozottabbak a mozdulatok és egy kicsit más a motíváció is. Ily módon a tegnapi nap folyamán még volt szerencsém egy külföldi mataji (Anyácska) által bemutatott Bharat-Natyam (lehet, hogy máshogy írják 😉 ) táncot is végig nézni. Igazából nem nagyon szoktak érdekelni a táncosnők produkciói, de áltam ott kint a moslékos részlegnél bevetésre készen amikor egy szétfestett, de mégis teljesen alázatos hangulatban közlekedő mataji ült oda a sátor "művészbejárójához" egy székre, lesütött szemekkel. Csak csendben meditálgatott ott egészen addig, míg ő nem következett. Mikor elérkezett az idő, felcsatolta a bokacsengettyűit (Nem azokkal csörtetett egész nap.:)), majd felment a színpadra. Mindez még nem is lett volna olyan feltünő, hiszen azok a nők, akik Krisna-tudat útjára lépnek, vagyis a többi mataji hasonló erényekkel rendelkezik…  Viszont egyszer csak azt hallottam, hogy rendesen Krisna-Kathákat mesél a pijáros (nagyon bírom ezt a szót.) vendégseregnek, amit később el is fog táncolni. Na mondom, hát csak megnézem, ha már ennyire komoly csak úgy alapból a mama. Nem csalódtam. Nagyon kifinomult, mégis karakteresen határozott mozdulatokkal ropta az Urak (Murtik: Jaya Jaganáth, Baladeva, Subadra.)) előtt. Végig tökéletes egyensúlyban  volt és legalábbis én nem láttam meginogni egy pillanatra sem. Teljesen kifelyező és "egésztestes" mozdulatokkal adta elő, azt a történetet, melyet előtte elmesélt. A mozdulatok, pedig kis fantáziával (vagy mondjuk az én elmeszintemmel..) könnyedén egy harci szituációba átültethetőek voltak. Emígy jó pár különleges ütést és rúgást láthattam, melyek hatékonyságát és a valódi harcba átültethetőségét jelenleg is meditáció tárgyává tettem. (Hogy nagyon okosnak és tudatosnak tűnhessek.) Magyarán mondva egy nagyon különleges bemutatónak voltunk szemtanúi, mi szerencsések, akik láthattuk, azt amit látni véltünk…

  
Ma meg SrinivasÁcárya pr-val indultunk neki, hogy bevegyük Gyöngyöst, de kiderült, ma nem lesz
tréning, így inkább egy közelebbi faluba utaztunk el. Jól ment a Sankirtan a körülményekhez képest.

  
Volt egy keresztény
fiú, aki nagyon kedvesen behívott, megkínált ezzel-azzal (amit lehetett fel is
ajánlottam Krisnának.) majd egy órán keresztül beszélgettünk. Okos kérdéseket
tett fel és elmesélte, hogy jár ott egy helyi gyülekezetbe, de már nem volt vagy
3hete, mert sok a perpatvar. Nagyon jó volt a hangulat a kertben ültünk egy fa
padon a szeptemberi napsütésben és Istenről, meg az Ő dolgairól beszéltünk. Ekkor
azonban az anyukája felhívta a gyülekezet vezír egyéniségét, aki ránk rontott
eleinte enyhe, majd egyre durvább vallási fanatizmusával. A végén már csak
bocsánatot kértem, hogy egyáltalán létezni merészelek, aztán a fiú is észre
vette a hangulat (vagy a vibrációk meg változását) és meg kért minket, hogy ne
vitatkozzunk. Az ember elment ő meg most már meg volt kicsit zavarodva. Előtte
arról beszéltem neki nagy hangsúllyal, hogy egy Isten van, mindegy, hogy Allah,
Jehova, Krisnának nevezzük-e. Most már a könyvet sem akarta annyira, így végül
egy 50-esért neki adtam… Csak olvasd el.-mondtam…

  
Kérlek drága jó
Mennyei Atyám, ha bármi jámbor cselekedetet is elkövettem ebben az életben,
akkor ez a fiú, had értsen meg valamit belőled és a Te Mindenható
Fenségességedből… Ámen

  
Most meg gitárokkal
nyomatják a bhajant itt a templomban, úgyhogy húzok is beszállni, de gyorsan,
igen csak nagy lendülettel.

Gouranga!