Menü

Magyar betegség, avagy Talpra MAGYAR harciszerzi módra


Gondoltam március 15-e alkalmából megosztok egy pár gondolatot arról, hogy mi is a baja szerencsétlen népünknek, hogy a legnagyobb százaléka a nemzetnek úgy éli az életét, mint ahogy szól a himnuszban a balsors…

Először is szögezzük le, hogy én is Magyar vagyok, magyarnak születtem. Persze a felmenőim között, állítólag megtalálható elég sok féle nemzet, talán még idegen fajok is más bolygókról, de ez most annyira nem számít, hiszen itt nőttem fel, itt szocializálódtam e honban a többi hazámfiával együtt.

magyarzászló. Talpra Magyar

A Magyar betegséget diagnosztizálni leginkább egy viccel tudnám, mikor megdöglik a paraszt bácsi tehene, és akkor az meg sír, meg kesereg, mire megjelenik a jó tündér, és azt mondja, hogy „Na, paraszt bácsi olyan szomorú vagy, hogy teljesítem egy kívánságodat, csak hagyd abba a sírás-rívást.” Mire a paraszt bácsi felnéz, és ezt mondja a jó tündérnek, hogy Jó, akkor dögöljön meg a szomszéd tehene is…

Tovább nem is szeretnék beszélni erről, mert ebben a rövid kis viccnek szánt, de sajnos egyáltalán nem vicces történetben benne van a Magyarok legnagyobb %-ának a hozzá állása. Ez pedig az a problémája a nemzetnek ami miatt ott tartunk gazdaságilag, politikailag, ahol tartunk.

Persze azt gondoljuk, hogy nem mi nem vagyunk ilyenek, de igazából ez olyan mélyen bennünk gyökerezik, hogy csak kemény munkával lehet felül emelkedni és kijönni belőle… Én szerencsésnek mondhatom magam, mert 10 éves koromtól folyamatosan voltak Amerikából érkezett naggyon laza, Mormon misszionárius barátaim, akik merőben másképp gondolkodtak, mint a rendszerváltás előtt és után. Amolyan Amerikaiul, olyan pozitívan, nem egy problémaként tekintve az életre, hanem egy lehetőségként a fejlődésre.

Valószínűleg ezért is van alkalmam így a velük való találkozás után így 20 évvel megírni ezt a bejegyzést, hátha még néhány embernek gyógyírt tehetek az elégedetlen kis szívére.

Persze a probléma nem itt kezdődik. Mert ez csak egy amolyan felületi kezelés volna, amit mint tudjuk, nem bírok annyira. Sokkal inkább szeretem egy problémának megtalálni a gyökerét és azt kezelni, kitépni, ami igaz, hogy fáj, de megoldást jelent. Ezt persze csak nagyon kevesen képesek elviselni a környezetemben, de hála Istennek, egyre több olyan ember vesz körbe, akik maguk is hasonlóan agyalnak, vagy ha nem is, legalább nyitottak erre, vagy igyekeznek megismerni, elsajátítani.

A megoldás pedig sokkal mélyebben gyökerezik, mint a manapság népszerű tanfolyamok, írások, filozófiai nézetek, miszerint gondolkodj pozitívan, meg legyél kedvező gondolkodású és be fogod vonzani a jót. Mert a jót csak akkor tudod bevonzani, ha elégedett vagy, de ha nem vagy elégedett, akkor vonzhatsz be bármit, akkor is csak azt fogod nézni, hogy megdöglött-e már a szomszéd tehene is…

Sok ezer évet vissza kell mennünk az időben, hogy megértsük népünk jelenlegi elégedetlenségének okát. Nem szeretem az ősmagyar történeteket, mert vagy igazak vagy nem, de már a Bhagavad-Gita, a világ egyik legősibb szentír5ása is említést tesz a hunnák- hunok népéről, amit csak hegylakónak fordítanak a legősibb nyelvről a sanskrittról. És hát ugye ecsetelnem sem kell azt az egyszerű tényt, hogy mindegy melyik okos tojás történésznek a teóriáját fogadjuk el, hogy innen, vagy onnan jöttünk-e? Hogy az oroszokkal, vagy a Mongolokkal, esetleg az arabokkal, vagy japánokkal vagyunk-e rokoni kapcsolatban, mert nem ez a fontos, hogy honnan, hanem az, hogy hogyan jöttünk. Mert bár ezek a történészek vitáznak azon, hogy honnan meg kik? De egy pár dologban mind egyet értenek, hogy lovon jöttünk és harcosokként.

Ez pedig az amit elfelejtett a nemzet és ez az amiért gyötrődik most is, hogy a szívben ott zubog eleink szellemének csatáinak emléke, a harc utáni vágy, de közben meg vagy ezer éve egyre csak felejtjük vérvonalunk különlegességét és nem éljük meg harcosi mivoltunkat. Inkább egyre csak próbáljuk utánozni azoknak a gyenge népeknek a mézes mázos életvitelét, akiket lenyomtunk amikor Árpád fejedelemmel belovagoltunk ide a Kárpát-medencébe és azt mondtuk, hogy mától mi itt élünk.

Egy olyan írást, vagy történetet sem hallottam, ahol valaki vissza akarta volna perelni a Magyaroktól-e földet, mert ezer évvel ezelőtt lenyomtuk őket. Vagyis vagy kiirtottunk mindenkit, vagy olyan jó fejek voltunk, hogy akiket leigáztunk, nekik egy kicsit sem volt ez ellenére… talán… De ez csak spekuláció és igazából nem számít, hogy mit gondolok erről, mert ennek az írásnak nem ez a témája.

Hanem az, hogy harcosok voltunk, vagyunk, leszünk, és legbelül népünk minden fia érzi ezt és asszonyaink mindig ezt a harcost keresik. De mivel a legtöbb hazámfia gyáva gyenge féregként tengeti életét, a rendszer, a hitelvilág rabszolgájaként, ez a harcos csak ott tombol legbelül elnyomva, és mivel nem tudja kiélni, kiütni magából ezt az elfojtott erőt, így csak az efféle elfojtásokból keletkező gyűlölet marad ami úgy nyilvánul meg mint a paraszt bácsi, aki igazából nem kéne, hogy paraszt legyen. Mert az Ősei igaz Magyar harcosok voltak, de mivel elhitte, hogy ha fáj, vagy meghal az rossz, ezért inkább földet művelni kezdett természete ellenére ahelyett, hogy lóra ült volna és ilyat ragadott volna hozzá.

Vagyis ha jó Magyar ember vagy, és érzed magadban ezt ott legbelül, akkor ne nyomd el tovább őseidtől kapott erődet, hogy harcos lehessél, és nézz ki valami helyet a közeledben, ahol már azok akik hasonlóan agyalnak, együtt edzenek, és kezdj el járni valamilyen harcművészeti, vagy küzdősport tréningre. Mert csak így fogod tudni megtalálni önmagad. Ne hagyd, hogy a tv, internet és ez a sok hamis élmény a fotelhoz kössön, hanem kelj fel és legyél az akinek születtél. Egy harcos. Aki nem csak pofázik szitkozódik, meg anyázik és a rendőrökkel fenyeget, hanem egy olyan aki képes a másik vérét venni, ha úgy hozza a szükség.

Addig lázadozhatsz, menetelhetsz, rakhatsz ki akkora kokárdát amekkorát akarsz, lengetheted a Magyar zászlót, anyázhatsz és szitkozódhatsz, de igazi Magyar, nem ettől leszel. Hanem attól, hogy nem csak pofázol, hanem azzá válsz akinek születtél…

És nem, nem lázadást szítok, csupán azt mondom, hogy vagy megérted az eredeti természetedet, hogy minek születtél, vagy csak egy rosszindulatú megkeseredett szarfazék leszel, akinek arról szól majd csak a léte, élete alkonyán, hogy azon keseregsz mennyi mindent hagytál ki. Hányszor nem emelted szavad, hányszor hagytad magad seggbe rakni a rendszernek, és mikor megdöglik a tehened, majd csak azon fog járni az agyad, hogy legyen ugyan olyan szar másoknak is mint neked…

És amikor lemész életed edzésére, és először meg ütsz valakit, meg téged is megütnek, akkor megváltozik az életed, és az a sok elfojtás mind kisuhan belőled és mikor hazamész, vagy valahol máshol valami problémád lesz, akkor sokkal kedvesebben és kreatívabban fogod megoldani a dolgokat, mert eszedbe jut, hogy a harc nem olyan jó, meg az erőszak, mert ott te is kaphatsz a pofádra. A gyűlölködést elengeded szépen, mert ha jó helyre mész azt kiverik belőled, a harcot magát pedig meghagyod legvégső megoldásnak…

Ezt a bejegyzést azok az embere inspirálták, azok a barátaim, akiknek megváltoztatta az életét a harcművészet. Akik előtte elképzelhetetlen lett volna, hogy tegyenek bármi hasonlót, de mégis elmentek egy edzésre, és életükben először megütöttek valakit, és őket is megütötték. ettől pedig helyre zökkent a kis életük, és a fiúkból végre elkezdhettek férfivá válni… Köszönöm, hogy vagytok…

(Talán majd egy nap tartok egy beszédet is erről március 15-én, közvetlenül azután miután valaki elszavalta a nemzeti dalt. De addig, csak olvassátok, és itt fogok a neten fertőzni a gondolataimmal.:)

 

Sok Szeretettel:

Horváth Ádám (Kisordas) Shidoshi-ho, dojo-cho
Bujinkan Bhima Dojo ninjutsu oktató

“Ha nincs aki megvédjen, védd meg magad”
szellem:                  TheHarciszerziHistory
“Gondolatok, érzések, történetek, képzések”
Lélek:       SambandhaMantraCommando
“Meditáció, Jóga, Harmónia, Zene”
“Mindig a remény hal meg utoljára”