Menü

“Majd könnyek szöknek a szemembe, mert rájövök…”


könnyek
Bár már sokszor gondoltam,
hogy na most sínen vagyok, és biztos a helyzetem, Krisna újra és újra megmutatja, hogy csak egyetlen egy dolog biztos az életemben, az pedig az, hogy bármikor, bármilyen szituációban dönthetek úgy, hogy énekelhetem a Hare Krisna mahamantrát. Igazából bár nagyon szeretnék menedéket venni ennél, vagy annál a dolognál, valahogy addig nyüstöli a dolgaimat, míg végül semmi más nem marad nekem, csak ez.

Ma reggel lélekben
felkészülhettem ismét, hogy egy szál hátizsákkal húzzam ki valamelyik híd alatt a következő napig. S bár a helyzet koránt sem ilyen drasztikus, szélsőséges mentalításom mindig éles sarkításokkal készül a jövőre és nagy kontraszttal dolgozik, ha helyzetelemzésről van szó. Mostanában már mikor másokról van szó, általában tudom kontrollálni, de ha a saját életemet kell ki elemezni, általában így gondolkodok. „Készülj a legrosszabbra, de reméld a legjobbat.”

Persze tudtam, hogy így lesz,
hiszen a sok „jó” dolog ami az utóbbi időben történt, előre vetítette, hogy akkor hamarosan valami ilyesmi is történni fog. Persze még nem történt semmi, és ha minden jól megy, nem is fog. De mindettől függetlenül a borongós ég és a márciusi hóesés efféle gondolatokat szült a fejemben. Meg nem érintettek túlságosan, mint ahogyan igyekeztem, hogy a jó kedves és pozitívnak gondolható változások se érintsenek meg túlságosan. Hiszen így mondja a Bhagavad-Gita: 12.fejezet 17vers


"

yo na hrisyati na dvesti      na socati na kánksati
subhá subha-parityági      bhaktimán yah sa me priyah

Az olyan bhakta, aki nem ujjong és nem is búsul, nem sajnálkozik és nem vágyakozik, s lemond úgy a kedvezõ, mint a kedvezõtlen dolgokról, az nagyon kedves Nekem.

MAGYARÁZAT:  A tiszta bhakta nem örül és nem bánkódik az anyagi nyereség vagy veszteség esetén. Nem vágyódik különösképpen arra, hogy fiúgyermeke vagy tanítványa legyen, s nem aggasztja, ha nem lesz neki. Ha elveszít valami olyasmit, ami nagyon kedves számára, nem sajnálkozik miatta, s ha nem kapja meg azt, amit kívánt, nem boldogtalan. Transzcendentális minden kedvezõ, kedvezõtlen és bûnös tettel szemben, s hogy a Legfelsõbb Úrnak a kedvében járjon, minden veszélyt vállal. Számára az odaadó szolgálat végzésében semmi sem jelent akadályt. Az ilyen bhakta nagyon kedves Krisnának.

"

S bár semmi közöm egy tiszta bhaktához, valahogy úgy érzem mégis csak ildomos volna abba az irányba haladni, és erősíteni az életemben ezeket a meglátásokat.

Mostanában kicsit intenzíven történnek a dolgok,
ami nem baj, csak egész egyszerűen bár szeretem az efféle tempót, mégis hajlamos vagyok megpihenni a csüggedés árnyékában, hogy kicsit sajnáljam magam. Persze gyorsan észbe kapok és az egész nem tart tovább mint mondjuk míg megírom ezt a bejegyzést. :)
Mert végső soron nem kapok vagy veszítek el semmit aminek jelentősége volna. Van hol laknom, van mit ennem, van mit felvennem itt és most és ez az ami számít. A jelen. Van néhány ember aki így időnként elolvassa a gondolataimat amiket ide blogba öntök és egészen más jellegű problémák miatt gyötrődöm mint a halandók.

Például mikor Indiában voltam,
végig látogattunk rengeteg szent helyet és rengeteg murtinál voltunk és mindegyiknél imádkozhattam. Valamiért…
Csak épp, hogy mi legyen az a valami amiért imádkozzak, azt nem mondta meg senki. Persze ötletek példák, meg minden más is volt rengeteg, hiszen annyi mindent kérhettem volna. De nekem nem jutott eszembe semmi ami értelmesnek tűnt volna, csak egy:

„Drága jó Krisna, kérlek adj nekem képességet, hogy minél több embert rá tudjak venni a Hare Krisna mahamantra éneklésére.”

Gondoltam, ha sok-sok embernek sikerül ezt az egyszerű lelki-folyamatot átadnom, akkor talán egy lesz aki nem olyan kutya mint én és komolyan veszi a folyamatot és életének végén tényleg vissza megy Krisnához a lelki világba és akkor talán fejlődök én is majd a lelki életben.

Mert szemernyi kétségem sincs
a felől, hogy pokolra jutok és ez a Krisnásdi-játszás, csak időhúzás a részemről. Krisna még egy ideig engedi talán a képmutatásom eme megnyilvánulását és talán tudok néhány embert még ezzel is az oda-adó szolgálat folyamata felé fordítani, hiszen minden képesség lefoglalható Az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, Sri Krisnának az Odaadó szolgálatában (az irigység kivételével) és akkor talán nem év milliókat leszek a pokolban, hanem csak párszázezret…

Persze vannak akik nem hisznek majd annak amit itt leírtam, mert azt gondolják, hogy nem is igaz, te bhakta vagy, meg minden. De nekik azt kell mondjam nem látnak a fejembe, és bizony Isten, ha bele látnának, nem így vélekednének.

Ma énekelhettem a Budapesti templomban
életem első mangala-áratiát. Vasárnap óta elment a hangom (Túlságosan szerelmes voltam belé, így Krisna elvette, hogy megnézze lelkes vagyok-e így is „énekelni” neki) és be vagyok rekedve. De VijayaGouranga prabhu mutatta reggel, hogy énekeljek, s bár próbáltam mentegetőzni olyan alázatosan és kedvesen nézett vissza, hogy neki álltam mégis. Olyan zavarban voltam, hogy Könyvből kellett, mert össze kuszálódtak a vers-szakjai ennek a gyönyörű imának a fejemben
…  
Persze éneklésnek amúgy nem nevezném, inkább károgtam mint egy varjú, de legalább senki sem állította le, meg szakította félbe, hogy nagyon gáz. Így talán elfogadták tőlem az Urak és egy nap talán mikor elhurcolnak evilági porhüvelyemből a jamadúták (Jamarája a halál Istenének szolgái), hogy a Jamarája előtt meglakoljak álszentségemért, képmutatásomért és még számtalan bűnös tettért amit nap mint nap elkövetek, talán számít majd valamit ez is.

Végül is azt mondják a bhakták kegyéből bármi lehetséges…

Persze mire másodszor végig olvasom ezt az írást, már nevetek az egészen, hiszen ismét sikerült hatásvadász módon kicsit túlságosan sarkosan bemutatnom néhány dolgot ami zavar.
De ha már begépeltem, gondolom akkor miért is ne lőném fel a netre, had tudja meg ország-világ mi jár annak a csahos kutyának a fejében aki én volnék…

Meg főleg egy jó kis üzenet lesz
annak akiként pár száz, vagy talán pár ezer év múlva ismét meg születek és egy eldugott szerveren, vagy talán egy rég elfelejtett portálon a 21.század betiltott írásai, vagy apokrifnek, esetleg eretneknek titulált iratai között rábukkan a Harciszerzi naplójára. És akkor majd jól elolvasom titokba az egészet és nagyon be fogom tudni érezni a sorokat, sőt úgy fogom érezni, mintha egyszer már átéltem volna ezt és ez a napló bizony rólam szólna, én írtam volna sok-sok évvel ezelőtt jelenlegi önmagamnak.

Mikor pedig befejezem tudni fogom, hogy akkor és ott bizony elbuktam és ezért is olvashattam el ismét ezt az agymenést, amiben most próbálom meg figyelmeztetni magamat, hogy komolyan kéne venni a lelki élet gyakorlását, mert bizony senki sem fogja helyettem legyőzni a szívemben tomboló kéjt, dühöt és mohóságot.

Majd könnyek szöknek a szemembe, mert rájövök,

hogy ezt az egész naplót én írtam egyszer régen, valamikor, üzenetnek egy későbbi önmagamnak, hogy állhatatosságra, erényre és kitartásra lelkesítsem jövőbeni önmagam.
Persze ezt nem fogom elmesélni senkinek. Ez az én kis titkom marad majd akkor és ott, hiszen így kell lennie…
Meg ilyesmi agymenéseim vannak még mostanság…
Rádhe-Rádhe