Menü

Miért csalódunk annyit egymásban?


Boldog is vagyok, meg nem is, szabad is vagyok, meg nem is. Isten tanít. Minden pillanatban. Mindig minden változik, úgy ahogy kell. Már csak merni kell változni Vele. :)

Isten szeret téged

Egyre inkább jövök rá, hogy életem minden történetét csak azért rendezi meg nekem, hogy a végén rájöjjek: valamit mutatni szeretett volna nekem a nagy főnök. Mikor pedig rájövök, hogy mit, akár még könnyek is szöknek a szemembe és nem is akarom elhinni, hogy annyira szeret és figyel rám, még ha én hűtlen is vagyok hozzá, hogy mindig, minden pillanatban azzal van elfoglalva, hogy szépen finoman úgy alakítsa az életem, amit még pont kibírok, de már  elég ahhoz, hogy elgondolkodjak rajta.

Ahogy öregszik az ember úgy már olyanokkal nem lehet elgondolkodtatni, kizökkenteni a hétköznapi zsongásból, hogy megint rossz sorba állt a boltban, vagy még mindig piros a lámpa. Így Isten újabb és újabb trükkökhöz, meg nem történt eseményekhez folyamodik, hogy eszembe juttassa Magát. Úgy mint egy régi szerelem juttatja magát az ember eszébe, ami nem ért még véget, mert csak úgy eljött az ember, mert úgy érezte, hogy el kell jönnie, hogy időt kérjen magának, vagy adjon a másiknak. De ettől még időről-időre, csalódásról-csalódásra, újra és újra eszébe jut a másik, aki meg csak vár rá türelmesen. Akár örökkön örökké.

Hiszen Isten nem hal meg sosem, és igazából mi lelkek sem, csak néha azt gondoljuk, hogy a testünk felett elmúlik az idő. De valójában lelkünk örök és halhatatlan, mert egy nagy szerelemnek a része. Annak a szerelemnek, ami Isten és köztünk zajlik. Az a hatalmas nagy LoveStory ahogy eléri, hogy rá gondoljunk. Nem kell semmit kitennie a facebookra, nem kell sms-t küldenie, de még csak felhívnia sem, vagy virágot hoznia, esetleg becsempésznie egy üzenetet a postaládánkba. Mert mikor baj van, automatikusan Rá gondolunk, Őt kérjük, hozzá imádkozunk.

Ő meg persze annyira szeret, hogy még abban is segít, hogy ha valaki mással akarunk lenni, nem Vele, az is összejöhessen. Mert azt mondja, hogy nem baj, ha nem akarsz Velem lenni, én annyira szeretlek, hogy ha mással szeretnél lenni, akkor Én abban is segítek neked, hiszen azt akarom, hogy boldog légy. Meg mert legfőképp ott legbelül tudom, hogy semmi sem tart örökké, sem ő, sem te, meg az sem, ami köztetek van. Mert legkésőbb a halál pillanatában el kell válnotok, és egy újabb testben megszületnetek, amikor valaki mást találtok majd megint vonzónak.

De ott legbelül, egy kis zugban, ott vagyok Én is, mindig, ott várok rád, hogy segíthessek neked, ha baj van, és titkon abban reménykedjek, hogy egy nap végre majd Velem akarsz lenni, és ezentúl mindörökre, hiszen ez az eredeti természeted, hogy a szerelmem vagy, Én meg a tied. De most mert még fiatal voltál, ki akartál próbálni minden mást is, ezért összeraktam neked, meg a többieknek ezt a világot, hogy körbe nézhess és megtapasztalhasd azt, hogy milyen Nélkülem. És bár a szívem beleszakadt, hogy nem akarsz Velem lenni, megadtam ezt neked.

És egy dolgot ne felejts sosem, vagy egy dologra talán ráébredsz hamar magad is. Hogy mikor elhagynak, eldobnak, az akit szerettél őszintén, tisztán igazán, és akinek odaadtad volna percnyi tested és történeted rövidke minden kincsét, amit most magadénak gondolsz. Akkor az a fájdalom, amit érzel, az az űr, amit tapasztalsz, az Bennem van. Mert igazából te hiányzol Úgy Nekem, és igazából Én hiányzom úgy neked, mert engem véltél megtalálni abban a halandóban.

És mikor ki lépsz az utcára és körbenézel, akkor azokat az embereket láthatod, akik miatt ugyanígy érzek, akik ugyanígy hiányoznak Nekem…

Mert a szeretet, ami Isten és a Lélek között van, sosem múlik el, úgy mint a test, ami folyton változik. Maximum nem akarunk rá figyelni, mert azt gondoljuk, hogy megtehetjük Istennel, hogy megcsaljuk valami/valaki mással, hiszen Ő úgyis mindig mindent megbocsájt és várni fog ránk ostobákra örökkön örökké. Ebben pedig igazunk is van. Csak így rettenetesen sok szenvedést okozunk saját magunknak. Hiszen mással vagyunk, mint akit igazán szeretünk, vagy mással akarunk lenni. Valaki olyannal, akinek szintén nem mi vagyunk az örök társai, hanem Ő. :)

És akkor ez most mit jelent, hogy akkor mindenki menjen szerzetesnek papnak, meg apácának és halasszuk ki a földet? Nem. Ez azt jelenti, hogy hoztunk egy döntést, aminek a következményeit vállalva le kell élnünk egy életet, méghozzá úgy, hogy az teljes legyen. És meg kell értenünk, hogy bár mi nem vagyunk Isten, Ő itt van bennünk és mindannyiunkat inspirál. És nekünk meg kell hallani őt magunkba és látni másokban, hogy a végén ne egy újabb csalódásba szaladjunk, hanem vissza, vagy legalább egyre közelebb Ő Hozzá…

, , , , , , , ,