Menü

Mit is és, miért is?


Tegnap volt Pándava ekadasi. Ez egy nagyon különleges nap az évben.

Ekadasi

A teli hold előtt 11 nappal és a fogyó hold 11.napján elérkezik az ekadasi napja. Ez egy nagyon különleges lehetőség a lemondások gyakorlására. A legajánlottabb ilyenkor a szárazböjt, azaz semmi nem érintheti aznap a nyelvet. Aztán aki nem bírja, neki vannak különböző lehetőségei, hogy ha már nem, akkor csak vizet igyon, ha ez is sok, akkor gyümölcs levet, aztán ha ez is, akkor egyen, de csak gyümölcsöt, és ha ez is sok, akkor ehet, de gabonát semmi képen. Igazából az általános az az, hogy tilos ilyenkor gabonát fogyasztani, mert ilyenkor a gabonába bújik a pápa-purusa vagyis a bűn személyisége, ha úgy tetszik, maga a gonosz.

A Pándavák

A Pándavák, ők 5 harcos, 5 fivér, akik Krisnának a nagy bhaktái. Kb. 5000 évvel ezelőtt jártak ezen a bolygón, mint Krisna társai. A Mahábharata című szentírás, vagy ha úgy tetszik ősi hősköltemény beszéli el az ő hőstetteiket. A középső fivér Arjuna ő az, aki a legbensőségesebb barátja Krisnának, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, aki végtelen kegyében megjelent ezen a bolygón, hogy helyére állítsa a vallás elveit és elpusztítsa a démonokat. :). Arjunának mondja el Krisna a Bhagavad-Gitát, ami amúgy a Mahábharata egy fejezete.

Szóval az 5 fivér apjuk, a király halála után visszakerül a fővárosban, ahol épp vak nagybátyjuk ül a trónon. 100fia van, de egyik sem járja a vallás útját. Mindenhol igyekszenek keresztbe tenni 5 unoka testvérüknek, akik amúgy a trón jogos örökösei és nagyon erényesek és így nagyon kedvesek mind tanítóik, mind a nép szemében. Nem egyszer próbálják megölni őket, de Isteni elrendezésből mindig megmenekülnek. Az ellenük elkövetett gaztettekben élen jár a legidősebb Kaurava fivér, Durjodhana.

A harcművészetet először Kripa-ácháryától, majd később Drona-ácháryától tanulták. Ők mind a ketten a kor nagy személyiségei, harcművészetekben való jártasságuk és tudásuk végett. Kripa-ácháryától az alapokat sajátíthatták el, Drona-ácháryától pedig a finom kis apróságokat, mert előző kollégájának sok tanítványa révén nem jutott ideje mindenkit a megfelelő tehetsége szerint oktatni. A szent írás szépen bemutatja, hogy miképp következett egyik fegyver a másik után, egyik elem a másik után. (Föld, tűz, víz, levő, éter) Miképp tanulták meg a durva fizikai fegyverek után az egyre finomabb elemeken át az egészen finom fizikai harcművészetet. Egészen, míg a legkiválóbbakká nem váltak, mind jellemben, mind a fegyverforgatás terén. Kalandos és viszontagságokban cseppet sem szűkölködő történetük szépen bemutatja a harcművészet valódi miben létét.

Társadalom, avagy összhangban lenni az egésszel

Mert mindennek semmi köze nem volt az erőszak iránti ingerek kielégítéséhez, ahogyan manapság azt néhányan gondolják a harcművészetekről. A harcművészetet mindig bráhmanák, (papok) oktatták a ksatryáknak (királyok, harcosok). Mert a társadalom felépítése szerint a Bráhmanák a fej, a ksatryák a kar, a vaisják (kereskedők) a törzs, a sudrák (kétkezi munkások, művészek, napszámosok stb.) pedig a láb. Ahhoz, hogy gond nélkül működjön a test, ahhoz a testrészeknek összhangban kell lenniük egymással. A fej gondolkodik, mert erre van, a karok irányítanak és védekeznek, a törzs dolgozik, mert ő emészt, ide megy a belélegzett levegő stb. a láb pedig viszi az egészet, oda ahová éppen kell. Ezt elég könnyű ellenőrizni, hogy tényleg eképpen van-e, hiszen mindenki tudatos a testéről és tisztában van vele, hogy ha mondjuk jön egy kis probléma, amit meg kell oldani, akkor miféle képpen dolgozik össze szép összhangban a test azért, hogy az akadály elháruljon.

Példának okáért vegyük az éhséget. Először is tudatosul bennünk, hogy éhesek vagyunk. Ezért a láb elvisz minket egy helyre, ahol van enni való. Aztán a kar megszerzi és felajánlja a fejnek, ami elfogadja azt és így eljut a törzsbe, ami feldolgozza és energiává alakítja azt, amiből utána szépen juttat a test többi részének. Na most mindez ugyan így kéne, hogy működjön a társadalomban. De ha teszem azt a láb úgy dönt, hogy nem adja a karoknak amit talált, hanem megtartja magának, akkor ugye az egész rendszer éhen marad. Mert max. rugdosni tudja az ennivalót. Vagy mondjuk megkapják a kezek, de ők döntenek úgy, hogy megtartják az egészet a saját élvezetükre és nem adják a fejnek. Szóval mit tud csinálni a kar, max. emelgetni, vagy szétnyomkodni stb. De ugyan ez történik a többi alkatrész esetében is ugye, mondjuk a fej nem nyeli le, mert olyan jó íze van stb.

Tehát a társadalom egy nagy egész, ahol mindenkinek meglenne a maga dolga. Mindenki képességei és vonzódásai alapján tökéletesen beleillik valamelyik kasztba. Ezt a társadalmat hívják Varnáshramának, Varáshrama-dharmának.

A probléma akkor kezdődik, mikor valaki nem a természetének megfelelően kezd el tevékenykedni. Tehát mondjuk a láb azt hiszi, hogy ő a fej és elkezd gondolkodni stb. Ilyenkor felcserélődnek a szerepek, aminek a következménye az, amiről már az előbb is beszéltünk. Ha valaki nem a saját sorsa szerint tevékenykedik, vagy ha úgy is tevékenykedik, de nem az egész társadalom érdekében, hanem meg akarja magának tartani azt az élvezetet, ami nem neki hívatott, akkor az zavart okoz az egész társadalomban.

Folytassuk az éhséggel. Mondjuk kint vagy az erdőn, és megéhezel. A fej meglát egy almafát, amin van néhány szebb is, de azok kicsit magasabban. A fej tudja, hogy nem az éretlent kéne megenni lentről, és nem is a rothadtakat kéne össze szedni a földről, hanem fel kéne mászni egy kicsit magasabbra és a szép pirosakat kéne leszedni. Na most, hogy mindez megvalósulhasson, a karoknak is és a kezeknek is azt kell tenniük amit a fej mond. Mert ha akármelyik is úgy gondolja, -Ugyan miért tennék én ennyi erőfeszítést? Azért, hogy a fejnek jó legyen? Elég csak innét lentről összeszedegetnem ami már lepotyogott…, akkor annak az lesz a következménye, hogy a fej nem lesz elégedett, és ebből kifolyólag az egész test elégedetlen lesz, sőt talán még meg is betegszik a rossz tápláléktól.

A helyes, ha úgy működik, hogy a fej kinézi azt, amelyikért felmegy és utána szépen az egész test azon dolgozik, hogy valóra váltsa a tervet. Mert mondjuk ha már fent vagy a fán, de hirtelen a lábad kitalálja, hogy ő szerinte egy másik sokkal jobb lenne, a kéznek meg még egy harmadik tetszik meg, és el is indulnak, hogy azt megszerezzék, akkor meg még valószínűleg le is pottyansz és ha nem vagy valami nagy ukemista, akkor összetöröd magad.

Harcművészet

Eredetileg akkor hát a harcművészet arra hívatott, hogy a nagy királyok ennek a tudományával meg tudják védelmezni a társadalmat. De ehhez egy olyan társadalomnak kell lennie, ahol mindenki szépen azt csinálja, ami az előírt kötelessége a szentírások alapján. A bráhmanák tanítanak, a ksatryák irányítanak és szolgálják a bráhmanákat, a vaisyák kereskednek és szolgálják a brahminokat és a ksatryákat, a sudrák pedig kétkezi munkát végeznek és szolgálják szépen mind a négy magasabb kasztot.

 Itt a Ksatryák, mint nagy királyok szerepelnek, akik a vallás elvei szerint irányítják az országot, mindenkinek lehetőséget adva arra, hogy a természetének és az előírt kötelességeinek megfelelően élje a kis életét és fejlődjön eképpen a lelki életben. Hiszen az emberi élet célja ez, és semmi más…

A bráhmanák útmutatásai alapján úgy irányítják az országot, hogy az elégedettséget okozzon benne minden élőlénynek és így az egész társadalomnak. A bráhmanák, pedig az Isten által kinyilatkoztatott szentírások alapján jó tanácsokkal és utasításokkal látják el a Királyt. Mikor valaki bűnt követ el, a király dolga megbüntetni, mikor rablók fosztogatják a népet, netán ellenség támad az országra, akkor a Királynak kötelessége serege élén csatába vonulnia. De nem úgy mint napjaink állítólagos hadvezérei egy biztonságos helyről a halálba küldeni a katonákat, hanem az elsősorban harcolva megmutatva így a népnek, hogy méltó arra, hogy a királyuk legyen. Egy Ksatrya számára nincs nagyobb dicsőség, mint csatába vonulni és ott győzni, vagy meghalni. Ha ezt nem hajlandó, vagy képes megtenni, akkor nincs joga adót szedni a népétől, mert akkor csak egy hitvány csaló.

Na most, a király seregében a katonák viszont mind a négy kasztból kikerülhetnek, ha elég rátermettek. Szóval egy hadsereg ugyan úgy bráhmanákból, ksatryákból, vaisyákból és sudrákból áll. De élükön mindig a király megy. A probléma itt is akkor kezdődik, mikor valaki nincs tisztában a helyzetével és mondjuk mást kezd el csinálni mint amit várnak tőle. Mondjuk egy sudra el kezdi magát királynak érezni stb.

A bejegyzés születése

Ezt a bejegyzést azért írtam, mert mostanában a Bujinkan hírlevelekben is ezzel a témával foglalkoznak néhányan, így hát gondoltam, én mint egy vallásos ember szerepében tetszelgő, ninjutsut egy ideje gyakorló személy is hozzá szólok a témához mindazok fényében, amit már eddig tudok, vagy tudni vélek.

Szóval mikor valakinek nincs valódi megvalósított tudása a vallás elveiről, vagy nem elég őszinte az önmegvalósítás folyamatában, vagyis mondjuk ő is csak tetszeleg egy vallásos ember szerepében, akkor saját jellembeli hiányosságait úgy palástolja, hogy mások rossz tulajdonságait hangoztatja. Aki másokról rosszat mond, arról tudhatjuk, hogy egy nagyon alacsonyrendű élőlény.

A hiteles Védikus szentírások szerint most Kali-yuga a hazugság és az álszentség kora van. Úgy is nevezik, hogy a félreértések és a veszekedések kora. Ebben a korszakban olyan alacsonyrendű helyzetekben születtünk meg, főleg mi itt a nyugati „civilizációban”, hogy közülünk nem sokan képesek a valódi belső változásra arra, hogy valóban elinduljanak Isten felé. Főleg azért, mert manapság az emberek nem szeretik a súlyos igazságokat, sokkal inkább vonzódnak a könnyebb hazugságokhoz…

Magyarán mondva le kell győzni a szívünkben a kéjt, a dühöt, a mohóságot, az irigységet, a büszkeséget stb. különben ha ezekkel a táncoló démonokkal próbálunk meg másokat vezetni az abszolút igazság felé vezető úton, akkor csak csaló szélhámosok vagyunk, akik elismerésre és követőkre vágynak…

Ha úgy tudjuk csak jónak beállítani azt a folyamatot amit követünk, hogy más folyamatokat szapulunk kígyókéhoz hasonlatos nyelvel, akkor mindaz amit mondunk, csak az ostoba embereknek jelent valamit. Azoknak az ostobáknak, akik maguk is hozzánk hasonlóan alacsony helyzetben vannak.

Az, hogy úgy élünk mint a legyek és az ürülék vonza az elménket, vagyis mindenben csak a sz..t látjuk, vagy mondjuk mint a méhek és mindenhol képesek vagyunk megtalálni a nektárt, az csak rajtunk múlik. Mindegyiknek megvan a maga következménye, amit el kell viselnünk, vagy amely áldásaiban részesülünk. Ezt hívják a karma törvényének, vagy a Mózesi törvénynek. Szemet-szemért, fogat-fogért. A döntés, hogy mely úton járunk, a miénk. Ez Isten ajándéka, a szabad akarat.

Mi okból?

Egy fontos dolgot azért valóban tudnunk kell nekünk is magunkal kapcsolatban.

Hogy mi az, amiért csináljuk?

Azért, mert mi magunk is csak egy ugyan olyan alacsonyrendű élőlény vagyunk, mind az, akinek a szavai sebeket ejtenek a kis önbecsülésünkön? Mert ha nem úgy van ahogy mondja, akkor miért fáj? Olyanok vagyunk, akik csak azért gyakoroljuk a harcművészetet, mert jó a társaság, mert kell a mozgás, mert kell a feeling, mert láttam egy jó filmet, mert így könnyebb dolgom van a másik nemmel, vagy valóban egy magasabb rendű cél érdekében tevékenykedünk és komolyan, őszintén foglalkozunk a tudatra ébredésünkkel? Valóban az-e a célunk, hogy tevékenységünkel a legfelsőbb egészet tegyük elégedetté, vagy csak a saját érzékkielégítésünket szolgáljuk ugyan úgy mint azok, akik azokat a bizonyos cikkeket írták azért, hogy félrevezessék az élet valódi értelméről semmit sem sejtő élőlényeket?… :)

Ha megbántottalak szavaimmal, hát ez van…

Ha tetszenek ezek az örökérvényű gondolatok, hát akkor is ez van…

Nem én találtam ki ezeket a dolgokat, én is csak úgy hallottam, vagy olvastam…

Szóval azért hívják a tegnapi napot Pándava ekadasinak, mert a Pándaváknak sokat kellett harcolniuk, amihez erőre volt szükségük, vagyis enniük kellett. Bhima ő volt a második fivér, aki tízezer elefánt erejével rendelkezett. Rengeteget evett. Mikor anyjuk Kunti főzött, akkor amit elkészített, azt miután felajánlotta az Úrnak, elfelezte. Az egyik fele Bhimáé lett, a másikat pedig egyenlően elosztotta a másik négy testvér között. Bhima egyszer megkérte Krisnát, hogy adjon nekik egy napot, amin ha végig böjtölnek, akkor az felér azzal, mintha minden ekadasit betartottak volna… Krisna adta… Ezt a napot…

Ha valaki komolyan gyakorolja a harcművészetet, akkor ő betartja Isten parancsolatait, mert a harcművészetet is Isten teremtette. Szóval a valódi harcművészek elfogadják Isten lézezését, mert miért ne lenne? Úgy mint Kripa-áchárya, vagy Drona-áchárya. Akik mindezekre tanították több mint 5000 éve és tanítják napjainkban is a harcosokat…

A valódi harcosokat…

Azokat, akik tudják, hogy az ellenség odabent van… és

Azokat, akik tudják mi az, amiért harcolni érdemes…

Hare Krisna

Gouranga