Menü

Negyed évszázad.


 

Édes
anyám úgy mesélte, a mai napon szabadultam rá erre a világra. 10:8-kor.
Nem sírtam, így az orvos egyből ütött. Jó indítás volt. Az első lecke
volt azt hiszem azzal kapcsolatban, hogy mire is  számíthatok ebben az
életben.

Aztán
meg csak vertem a fejem a kiságy rácsába, hogy már megint mi a fenébe
keveredtem. Majd mikor megtanultam beszélni, olyanokat mondtam, hogy
anyám megijedt és pszihiáterhez kezdett el hurcolni. Kint legóztam, míg
a „lélekbúvár” próbálta beadni neki, hogy normális vagyok. ehh.:)

Oviban gyűjtöttem a köveket. A zsebemben. Ennek örült a család egészen addig, míg meg nem próbáltak rájönni, hogy milyen szisztéma szerint választom ki az eleinte formás, később egyre nagyobb darabokat.

 –Mire kellenek neked azok a kövek kisfiam? Kérdezték.

 –Védekezni.

    Míg minden gyerek valami „szép” szakmát szeretett volna, addig én egész kicsi koromtól orgyilkosnak készültem.

  Aztán anyám minden kép úgy akarta, legyen belőlem valami, így beíratott testnevelés-tagozatra. (Abba az iskolába, ahol ő is tanár.) Emlékszem a felvételi, nekem külön volt, mert amúgy nem vettek volna fel… Két évig sírtam minden torna óra előtt. De nem sikerült ki ugrani. Más választásom nem lévén, inkább megszerettem. Sőt egyre jobb lettem, és már versenyekre is hordtak.

  Aztán tíz évesen (Rendszer-váltás, meg minden.) jöttek a „mormonok”, hogy megmentsenek. Persze mit érdekelt engem akkor még Jézus Krisztus, meg az evangélium? Inkább mondtam ezek amerikaiak, úgyhogy (Hála a már akkor amerikai filmeknek.) rossz nem sülhet ki belőle. Hátha ledobbanhatunk innen. Meggyőztem a családot ennek a fontosságáról, és csatlakoztunk.

  Mindent úgy csináltam ahogy mondták, ahogy a szentírásokban meg van írva.. Szépen szolgáltam a gyülekezetet, az egyháztagokat. Az évek során Diakónus, Tanító, Ároni pap lettem, majd végül felkentek Melkisédeki papnak. Közben pedig jó barátok lettünk Istennel…

  Aztán majdnem földmérő lettem. Persze az is csak protekcióval. Azt sem tudtam mi az. Csak csináltam, mert azt mondták jó lesz. Első nap mikor bementem a suliba, akkor már tudtam, semmi közöm nekem ehhez a témához. De elfogadtam, hogy a sorsom fölött Isten rendelkezik. Jártam míg bírtam… 3-Év kínszenvedés. Nekem is és az osztályfőnökömnek is. Pedig igyekeztem, sőt mire 18-lettem már csak 1 parancsolattal volt gondom, a gondolataink tisztán-tartásával. Hát igen a szabadon kószáló elme az aztán tud szenvedést okozni. De hiába bármilyen tudás, ha nem tesz elégedetté. Én meg azért annyit tudtam már az életről, hogy 3-4soros képleteket tanulni teljesen fölösleges ostobaság, mert soha nem lesz szükségem rájuk az életben.

Akkoriban kezdtem el gyakorolni a ninjutsut. (Vagy folytattam előző életből?)

Aztán elegem lett, hogy megmondják, mit hogyan csináljak, mert csupa olyat akartak tőlem, ami kajakra nem érdekelt.

  Ott hagytam mindent. Elmentem egy gyárba dolgozni. Kábelgyárba. Volt ott egy ember, aki 60-nak látszott de csak 35-volt. Néhány szál ősz haját rövidre nyírta. Volt egy felesége, aki ugyan ott dolgozott, de vele ellentétes műszakban, hogy egyikük el tudja vinni, a másikuk meg haza tudja hozni a 3éves kislányukat a bölcsődéből. Meg volt a kispolákjuk, ami mindig szerelőnél volt. Mindig aggódott, hogy ki fogják rúgni mert már öreg és a keze is remeg. Ott volt akkor már 20-éve. A nagyapámat is ismerte, aki onnan ment nyugdíjba. Hát ennyi az élet? -kérdeztem, és  mivel nem hittem el a választ, felmondtam.

  Katonának álltam. Kiképző rajparancsnok lettem Tapolcán, később Szombathelyen, majd Tatára mentem a 25.Klapka György Gépesített lövészdandárhoz. De nem vittek ki Koszovóba, mert nem volt meg a kötelező féléves katonai szolgálatom, 2hét híján. De gagyi.-gondoltam és otthagytam. Leszereltem.

  Közben e pár év leforgása alatt szép lassan elszakadtam a vallásos élet gyakorlásától. Már nem a hitemet vesztettem el, csak mivel nem tudtam megszabadulni a bűnös gondolatoktól, meg mert voltak kérdések, amire az volt a válasz, hogy nekem ezzel nem kell foglalkozni, meg mert a keresztény szentírások beismerik saját magukról, hogy nem tartalmazzák a teljes és tökéletes igazságot, így az elmém meggyőzött, hogy eddig mentem egy irányba és most meg kell fordulnom, mert hátha arra van a boldogság. Kíváncsiság/Elme-szint. Azt mondtam hát az én barátomnak Istennek, hogy ha Te nem adod oda nekem a teljes igazságot, akkor ne várd el tőlem, hogy a teljes életemet neked adjam. Majd szólj, ha itt van a 100%, akkor vissza jövök Hozzád. Megígérem.

Azzal fejest ugrottam az éjszakába.
Elkezdtem drogozni, drogot árulni, gyúrni, táncoltam nőknek pénzért Ausztriában, voltam modell, meg akt-modell is, bármixerkedtem, meg minden ami ezekkel jár, inkább nem pingálom. Nagyon sűrű 4-5 év volt. Azt hittem, király vagyok, mert mások is azt hitték, meg igyekeztek el is hitetni velem… Pedig csak szar voltam… Nagyon szar… Igazából, bár úgy éltem mint a filmeken, meg amiről a hülye gyerekek álmodoznak két pornó újság között, ami belül volt az a legkietlenebb sivatag amiben valaha jártam. Kitikkasztott, meggyötört, megkínzott, kibelezett, és apró darabokra szakított a minden napos „party-time”.

  Már edzeni is alig volt kedvem. Csak kötelességből tettem, hogy valami azért legyen, ami egy biztos pont az életemben.

  Végül megint csak imádkozni kezdtem, mert se nagyon vallásosan, se nagyon vallástalanul nem találtam értelmét a létezésemnek.

  Majd félúton a halálvárás meg a mámor között, beleszaladtam a Krisnásokba. Olyan kedvesen idegesítőek voltak, hogy kíváncsi lettem, mi bajuk van nekik. Gondoltam kicsit majd beszélgetek velük, hogy rá jöjjenek egy két dologra. Igazából a találkozás elrendezettségéről egy egész könyvet tudnék írni, de most csak legyen elég annyi, hogy lementem Krisna-völgybe és nem volt többé kérdés, amire nem kaphattam tökéletes választ. Pedig „csak egy tehenésszel” beszélgettem úgy igazán, fapakolás közben az erdőn..

  A legfontosabb pedig, hogy végre találkoztam az én régi jó barátommal, akinek már a nevét is meg tudtam:Krisna. Kegyesen megnyilvánította előttem Rádhe-Syamasundara formáját és átadta a Teljes és Abszolút Igazságot, már amennyit befogadni képes voltam/lettem. Megmutatta nekem mi is létezésem célja.

  Aztán még kicsit haza mentem, próbáltam rágni a már megrágottat, de nem volt már íze. Egy karácsonyi szívinfarktus, pedig meggyőzött, hogy nincs más értelme az életnek, mint szolgálni Istent és a Bhaktákat…

Újjá születtem. Ráadásul nem is először

  2003 Szilveszterkor az Úrnak tett ígéretemhez hűen be is költöztem Új-Vrajadháma-ba. 10Hónapot élhettem ott, aztán jött egy lehetőség, hogy Pesten Dayal-Nitay Vijaya-Gouranga templomának az építkezésére vigyázhattam. Aztán végtelenül démonikus természetem végett kirúgtak, majd vissza könyörögtem magam, hogy had dolgozzak az építkezésen. Onnan csatlakoztam az egri Yatra Szent zarándoklatához a Páda-Yatra-hoz, majd végül itt kötöttem ki Debrecenben. Most mosogatok. Mosom a setét szívemet…

 

  Hamarosan Govardhan-puja- lesz és akkor kiderül, mit tartogat Krisna nekem  a jövőt illetően. Mert Ő minden ok oka. Meg a tiszta víz íze is.

 

  Hát most ennyi történt így „dió-héjban”. Persze ha hátranézek, ez az egész csupán 1 pillanat volt. Mivel a lélek örökké létezik, mindig csak a jelent képes tapasztalni. Mert az idő múlása számára nem létezik. Az idő, csak az anyagi testre hat és a körülötte lévő anyagi világra

 

  Minden esetre ma bhajanoztunk a főtéren. Én húzhattam Neki. Krisnától kaptam a legszebb születésnapi ajándékot a Mahá-mantrát.:  

 

Hare Krisna Hare Krisna

Krisna Krisna Hare Hare

Hare Ráma Hare Ráma

Ráma Ráma Hare Hare

 

Gouranga