Menü

“Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”


A szellem járta ház…

Átköltöztünk a szembe lévő ashramba, ami amúgy egy 130 éves ház és ahol most már teljes bizonysággal állíthatom, hogy szellem jár…

Nem bírok a szobákban lenni, csak kint a folyosón az előszobában. Nem mintha félnék, vagy rosszul lennék, egészen egyszerűen csak nem érzem úgy, hogy bent kéne lennem, mikor ott vagyok. Pedig megpróbáltam kétszer is, hátha csak az időjárás, vagy bolygó állás miatt vannak ezek az érzések. (pedig általában ennyire nem érintenek meg ezek, de mondom hátha mégis.) Egész este nem aludtam. Mikor pedig hajnaltájt mégis elszenderedtem volna, mindenféle őrültségeket álmodtam, reggelre meg persze még kimerültebb lettem, mint mikor ledőltem. Így hát inkább kiköltöztem az előszobába és ott leledzem. Estére kiteszem Karálavadana Nrisimhadeva képét, ajánlok neki egy gyertyát, meg egy füstölőt és eképpen térek nyugovóra…

Ma délelőtt megkért Tirthapáda pr., hogy az egyetlen kulcsunkat a házhoz, ami amúgy nagyon biztonságos, mert 3000ft lenne lemásoltatni egyet, rakjam egy tuti helyre, ahol csak mi tudjuk, hogy ott van…

Aztán délután már telefonált is, hogy hol van a kulcs? Mondtam neki, hogy hová tettem, de ott nem találták, ezért megkért, hogy nézzem már át a zsebeimet. Sőt később még egyszer felhívott, hogy tegyek ugyan így. Ráadásul mikor bejöttem, megint át kellett kutatnom magam, mert sehol nem leltük a kulcsot. Aztán Ricsivel átmentünk és elkezdtük a tuti hely környékén keresgélni, hátha le esett. De amint ott kotorásztunk a sötétben, egyszer csak egy jóféle kis hambo pottyant a folyosó közepére elég hangosan csattanva, a semmiből…

Aztán vissza bejött Tp.pr és ő is átjött körülnézni, hogy hol lehet a kulcs. Alaposan körül szemlélődtünk és mikor már befejeztük volna, akkor kifelé menet megtalálta a csatornában, ahová ki tudja miképpen került? (Persze ők meg vannak róla győződve, hogy  biztosan valahogyan oda kevertem…Na mindegy…)


A hálátlan disznó története


"Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek…”


   Na ezért most lehet, hogy kirúgnak…


   Igazából mostanában elég sokszor beszélnek a tempiben rólam a hátam mögött… Kicsit zavar. De biztos csak azért, mert nagyon büszke vagyok… (Hiszen ismertek.)

Annak tudom be, aminek már annyi mindent… Srimad-Bhágavatam Velem mindig az történik, amiről olvasok ebben a könyvben. Ez tizenkét énekből áll és most az 5.-nél járok, abból is Dzsada Bharat bráhmana történeténél.

   Ő egy nagy szent király volt, aki élete végén az erdőbe vonult, hogy lemondjon mindenféle anyagi ragaszkodásról, viszont úgy alakult, hogy egy őzgidát fogadott ashramájába, akit úgy megkedvelt esendősége végett, hogy mikor jött a halál, nem tudott vissza menni Istenhez, mert csak az őz járt a fejében. Megszületett hát következő életében őzként, de emlékezett a történetére és így bár őz testben, de bejárta a szent helyeket és végül ismét megszülethetett egy bráhmana családjában szintén úgy, hogy emlékezett mindenre. Viszont most, hogy nehogy megint elhibázza az élet célját, őrültnek tetette magát és így nem akart vele senki barátkozni, csak mindenki leköpte, megvetette, meg hülyének nézte…

   Bár én nem vagyok olyan emelkedett személy, mint Dzsada Bharat, viszont mostanában, mióta róla olvasok, kapom a kegyét csőstül… :) Persze nem úgy mint ő, de azért csak le írtam ide még is…

   Úgy nem zavar, hogy ez történik, csak nem bírok így élni, mert nem érzem, hogy szükségem lenne erre a hangulatra…  

   Úgyhogy asszem hamarosan utazok valamerre, mert már régóta egy helyben ülök megint. Kezdek bemohásodni, a hibák meg amiket ennek következtében látok, egyre töményebb méregként fertőzik szívem és elmém…  

   Igazából ez az egyetlen dolog van itt, amit nehezemre esik elviselni, és amit sehogy nem tudok (bár nem is tettem rá eddig túl konkrét próbálkozásokat.) megváltoztatni, hogy az általános hangulat az, hogy a hátam mögött hülyét csinálnak belőlem, meg kiröhögnek.  

  Főleg, ha nem hozok… (Na ezt már le sem írom, így is túl messzire mentem…) Persze ez nem csak velem történik, hanem úgy általában véve mindenkivel, akinek nincs valami komoly státusza, beosztása a templomban…   De ezt most itt igazából, csak a szennyes elmém mondatja velem, mert ez nekem igazából karmám..

 Ugyan ezt kaptam általános iskolában, aztán a különböző sport edzéseken, aztán közép iskolában. Mígnem egy nap tele lett a pohár és onnét egy állat lettem és megrugdostam kegyetlen szavakkal vagy lábbal, akiről csak úgy éreztem, hogy a becsületembe gázolt…

Most megint itt vagyok és csak kapok. Úgy látszik ez az én keresztem, ez az érzés… 

Lelki tanítómesterem azt mondta, hogy ne bántsam a bhaktákat. Pedig néha, mivel még mindig rabja vagyok a kéjnek, a dühnek és a mohóságnak, oly egyszerű volna, csak pusztítani, hogy reccsenjenek a csontok, hogy csak fagyjanak le a kaján vigyorok az arcokról, amiket persze csak őrült elmém lát így végtelen büszkeségében… 

   De igazából nem tehetek ilyet, mert nem volna fair. Krisna nem azért rakott ilyen helyzetbe, hogy kiverekedjem magam belőle, hanem azért, hogy végre legyőzzem a démonokat és a prostituáltakat odabent, akik több millió születés óta járják őrült táncukat a szívemben…  

   Nem is bántottam még egy bhaktát sem azóta, legalábbis durva fizikai szinten semmi képen, mióta ígéretet tettem rá Guru-maharájomnak. (Na jó, úgy Isten igazából nem.). 

De ilyen ostoba vagyok, hogy mégis eképpen beszélek ezekről a szent emberekről, akik befogadtak ide maguk közé, ennem adnak, tanítanak, sőt taníttatnak, meg minden… 

   Én meg így érzek. De az a jó, hogy azért azt már tudom, hogy nem vagyok ez a test és nem vagyok ez az érzés. Így tudom, hogy holnapra, mire el illanik-e kósza gondolat már bánni fogom, hogy ezt a bejegyzést publikáltam…

De valahogyan meg kellett fogalmaznom ezt az érzést, mert elmondani nem tudom itt senkinek…

   Tudom a megoldását is és tudom miért történik ez velem. De megbeszélni nem akarom senkivel, mert egy gyáva féreg vagyok azt hallgatni, hogy a hiba bennem van…

   És akár igen, akár nem, vannak olyan dolgok, amik ki kívánkoznak belőlem olykor-olykor… 

    És ez most egy olyan volt…

Bocsánatot kérek mindenkitől, hogy itt most nem a rózsaszín, felhőtlen oldalát mutattam meg a folyamatnak, amit követek. (Ha egyáltalán származhatnának ilyen szavak egy olyan ember szájából, aki valóban követi ezt a folyamatot.)

  Igazad van,  ha most azt gondolod egy  hálátlan disznó vagyok…

 

 

   Most, hogy ezt az ocsmány-rothadmányt is sikerült így a felszínre hozni lelkem kristálytiszta vízű tavának égkék mélyéből, kérlek add a kegyed, hogy ki is tudjam dobni onnét, hogy soha többet még csak az eszembe se jusson… :)