Menü

Nincs aki megvédjen? Védd meg magad! Jó tanácsok Csak tisztességes lányoknak 10 pontban.


Szóval úgy néz ki egy online női magazinnál lettem női önvédelem tanácsadó (az hogy miként, az most mellékes). Röhej még kimondani is, és ha valaki egy pár évvel ezelőtt ezzel jött volna nekem, meg olyanokkal, hogy egy lapon lesz említve a nevem, Judi Néró méltán híres (szintén ennél a lapnál csak egy másik “műfajban” tanácsadó”) pornószínésznőével. (sőt közvetlenül utánam fog következni) Akkor lehet, hogy kicsit feldühített volna. Már nem mintha valami kifogásom lenne a dolog ellen, hogy így van, vagy zavarna, de hát azért mégis csak érdekes, hogy valahogy így alakult.

Szóval mint tanácsadónak kellett írnom egy bemutatkozó cikket, és gondoltam leközlöm itt is, az eredeti változatot, amit én írtam, úgy ahogy én írtam. Mert egy kicsit átjavították, meg bulvárosították. ÉS igazából minden rendben van (még az se zavar, hogy a cikkben leközölt képekhez semmidesemmi közöm), meg még talán így is felvállalható a cikk számomra, egy dolgot kivéve:

Nagyon nagyon régen nem neveztem csajnak a gyengébbik nem egyetlen tagját sem. Mert az én világomban, szókincsemben mikor valaki egy csaj, akkor az csak egy dologra való… (De nálunk Krisnásoknál azt nem szabad…)

Tehát következzék az eredeti cikk:

Nincs aki megvédjen? Védd meg magad!  Jó tanácsok Csak tisztességes lányoknak 10 pontban.

Manapság egyre durvább a világ, egyre több mindent lehet és szabad. A közerkölcsi normákba egyre több olyan dolog fér bele, ami néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. A média mindent meg tesz annak  elhitetése érdekében, hogy a szabad szexualitás a legmagasabb rendű boldogság amit csak tapasztalhatunk emberi életünk során.

Ami azok számára akik nem akarnak, tudnak, vagy mernek hinni valamiben természetesen így is van. Ennek pedig egyenes következménye, a nők és a nőiesség általános lealacsonyítása, ledegradálása egy testi szintre. A női egyenjogúság, a feminizmus csaliját bekapó nők, mindent megtesznek, hogy elfogadtassák magukat a férfiak világában, és sokszor bármit bevállalnak, hogy egy kis figyelmet szerezzenek maguknak. Amivel nincs is probléma, hiszen mindenki azt csinál amit akar és úgy éli az életét, ahogy csak szeretné.

De van egy nagyon fontos különbség a férfi és a nő között. Méghozzá az, hogy a férfi nem tud gyereket szülni, tejet adni annak a gyereknek és sosem lesz belőle egy jó anya. Ezen kívül egy nő sosem fogja megélni igazi nőiességét, ha nem szül gyermeket. Hiszen egy nő élete akkor válik teljessé, mikor megtalálta élete párját, aki vigyáz rá, óvja, és gyermeket nemz a méhében. Persze az efféle gondolatok manapság nem olyan népszerűek, ezért a felpörgetett világban mindenki igyekszik kiélni a felpörgetett vágyait. Aminek a leggyakrabban a nők isszák meg a levét.

Harcművészet oktatóként sokszor felteszik nekem a kérdést, hogy miként segít a harcművészet abban, hogy valaki kiteljesítse a női oldalát. Erre a válaszom az szokott lenni, hogy sehogy. A harcművészetnek nem az a dolga, hogy kiteljesítse a női oldaladat, hanem az, hogy segítsen megtanulni koncentrálnod, hogy ne a vágyaid és érzéseid rabjaként élj, hanem te irányítsd azokat.

Ez persze sok gyakorlás és tapasztalás eredménye képen fog megszületni, amihez nagyon fontos elérni az életben a harmóniát, amihez pedig elengedhetetlen, hogy ne valaki másnak a szerepét játszd el, hanem az légy aki vagy. Történetesen ha te egy nő vagy, akkor viselkedj is nőként.

Erre persze azt szoktam válaszként kapni, hogy de manapság ha valaki nőként viselkedik, akkor egyből elintézik, szemet vetnek rá, eltapossák stb. És ez így is van. Olyan ritka az a nő aki képes nőként viselkedni, hogy az egyből feltűnik mindenkinek. Úgy is mondhatnám, hogy az őszinteség az mindig fáklyaként világít a hazugság ezerféle árnyékain át. És ez az ami igazából manapság kiszolgáltatottá teszi a „gyengébbik” nem képviselőit.

Szóval ha nem találtál még egy lovagot, aki megvédjen az életnek nevezett ezerfogú démon karmaiból, akkor adok neked  10 egyszerű tippet amiket szem előtt tartva elkerülhetsz olyan szituációkat ahol bajba kerülhetsz.

  1. Sötétedés után (meg úgy általában sem ajánlott) ne mászkálj egyedül sehová. Egy sötétben egyedül kóborló nő, mindig finom falatnak tűnik a tolvajok, rablók, szervkereskedők, vagy csak nemi erőszak elkövetők szemében. Ha sötétedés után kell menned valahová, próbálj meg mindig társasággal, de legalább egy barátoddal, barátnőddel menni.
  2. Kerüld el az olyan helyeket, ahol olyan emberek fordulnak elő, akik alkohol, vagy más kábítószer hatása alatt szórakoznak. Igazából egy tisztességes nő nem is értem, hogy miért menne ilyen helyre? Szerintem könyvtárban, vagy templomban, kultúr, vagy táncházakban sokkal valószínűbb a tisztességes partner fellelhetősége. Ezen kívül ha valaki csak így tudja jól érezni magát, akkor attól mit várhat az ember az életben hosszú távon?  Ha rövid távú ismerkedésre vágysz, akkor meg lehet, hogy neked is érdemes elgondolkoznod azon, hogy mit is akarsz az élettől…
  3. Ha minden képpen sötétedés után kell menned valahová egyedül, akkor kerüld a csendes sötét utcákat, az olyan utcákat ahol sűrűn, sok autó áll a járda mellett, vagy ahol nagyon szűk járda van. Soha ne menj a házak tövében, mert könnyedén beránthatnak egy-egy kapualjba. Persze lehet, hogy ez paranoiás dologként hangzik, hiszen nem túl nagy a valószínűsége, hogy egy szatír áll ott lesben rád várva, de ne felejtsd el, hogy egy épp beszívott hímekből álló elszállt társaság is dönthet úgy, hogy akkor rablásra, nemi erőszakra adja a fejét.
  4. Ha mégis olyan szituációba kerülsz, hogy nyilvánvalóvá válik, hogy itt most akkor épp ki akarnak rabolni, meg akarnak erőszakolni, akkor abban a pillanatban kezdj el kiabálni segítségért. S bár manapság nem valószínű, hogy túl sokan segítségedre sietnének, azért a szívből jövő hangos, női sikongatásnak van ereje. És közben pedig fuss, ahogy csak bírsz. Amúgy épp ezért érdemes olyan cipőben és ruházatban mozognod, amiben ez kivitelezhető.
  5. Ha már sikogattál, futottál, vagy épp nem tudtál, és ki akarnak rabolni, és mondjuk egy kés is van náluk, akkor inkább add oda ami kell neki/nekik, hiszen az életed többet ér a tárcádnál, vagy épp a telefonodnál. Alapvető, hogy ha ők kérik a dolgot, hogy vedd elő és add oda, akkor van lehetőséged kivenni azt a táskából és mikor kivetted véletlenül ejtsd le a földre. Ha szerencséd van és csak az kell nekik, akkor le fognak érte hajolni, és akkor van lehetőséged fejbe, vagy máshol rúgni és elszaladni.
  6. Ha nem csak a pénzed, telefonod kell nekik, és már sikogattál és próbáltál elfutni is, akkor is próbáld meg nagyon nagyon tökön rúgni legalább az egyiket, vagy akár mind a kettőt. Ehhez persze lélekjelenlétre és bátorságra van szükség, de mindenképpen érdemes megpróbálni.
  7. Nem baj, ha legalább egy gázspray van nálad, amit például mindig a kezed ügyében tarthatsz, vagy a táskádban és azt veszed elő a tárcád helyett… Nagyon fontos, hogy ha elővetted, egyből fújnod is kell, mert a gázsprayt ki lehet védeni egy hátra lépéssel. (Amit nem lehet kivédeni ezzel, az meg akkora, hogy cipelni kell.
  8. Lehet nálad egy kés, vagy gázpisztoly is. Van sok eszköz, ami nagyon hatékony önvédelemre, és engedélyek nélkül lehet hordani magadnál.
  9. Ha már ezeken is túl vagy és elvették tőled amit akartak, és még meg is akarnak erőszakolni, akkor űss, rúgj, harapj, karmolj, igyekezz kiszabadulni. Nagyon fontos, ha a támadásaid mindig lágy részekre menjenek. Nyomd ki a szemét, szabd le a fülét, rúgd tökön, üsd torkon, bármit lehet. Sok olyan támadás van ami elveszi egy időre az ellenfél kedvét a további hadakozástól. Ezeket érdemes elsajátítani egy önvédelmi oktatáson.
  10. Végezz el legalább egy alapfokú önvédelmi tanfolyamot. De érdemes olyat, ami kifejezetten nőknek szól, hiszen a férfiak más szituációkra készülnek fel…

 

Nekünk is hamarosan indul egy alapfokú női önvédelem tanfolyamunk. Ha van kedved, gyere nézz be.

Kisora dasa (Horváth Ádám ) dojo cho