Menü

Nőnapi gondolatok nem csak hölgyeknek!


Ezzel a bejegyzéssel szeretnék boldog nőnapot kívánni minden kedves ismerősömnek. Férfiaknak, hölgyeknek egyaránt.

2010-ben tartottam az első női önvédelem tanfolyamot, és azóta is rendszeresen működik a program. Azóta több 100 hölgy jött el a tréningekre, és vannak közülük olyanok, akik a Bhima Klán és a rendszeres edzések komolyabban aktív tagjai maradtak és együtt eddzhetünk. Én a magam részéről rengeteget tanultam ezektől a nőktől. Nagyon sok olyan dologra kellett rá eszmélnem amire amúgy nem biztos, hogy rá jöttem volna. Sok olyan apró titkot sikerült felfedeznem megismernem ezen hölgyek segítségével, amit szerintem minden férfinek meg kéne ismernie ahhoz, hogy képes legyen annak lenni aminek lennie kell. Mert a nő csak akkor lehet nő, ha a férfi, férfi tud lenni.

jin-jan férfi-nő párkapcsolat nőnap

Ez persze manapság elég nehéz, hiszen abban a világban amiben jelenleg élünk, a vezetők nem azon munkálkodnak, hogy az emberek boldogan és harmóniában élhessenek egymással, hanem azon, hogy valahogy irányítani és kiszolgáltatottá tudják tenni az embereket. Pénzfüggővé kell tenniük a nagy tömegeket és el kell terelniük a figyelmünket arról, hogy valójában férfiaknak és nőknek kéne lennünk. Az oktatási rendszerünkből hiányzik a nő és a férfi képzés, a szüleinktől pedig nem kapjuk ezt meg, hiszen ők is el vannak foglalva azzal, hogy a túlélésért küzdjenek. Ez alól természetesen van kivétel mint minden szabály alól, de a 99%-unkra igaz az, hogy 18-20 évesen azt gondoljuk, hogy felnőttünk és készen állunk az életre.

Amikor elkezdünk élni, akkor jövünk rá, hogy mennyire fogalmunk sincs arról, hogy mi is az élet. Persze csak jó esetben. Mert előbb vagy utóbb mindenki találkozik azzal a jelenséggel, hogy nem szeretne egyedül lenni. Lányoknál persze előbb jelentkezik ez a vágy, mi fiúk kicsit később érünk meg erre a felismerésre. De a lényeg az, hogy mindenkinek rengeteg frusztrációt okoz a magány és a sok csalódás amíg az igazit várjuk.

De nem kéne ennek így lennie. Főleg, ha az iskolában megtanulnánk, hogy ezen a bolygón él egy más gondolkodású és igényű létforma, amihez igencsak vonzódunk…

Nők és férfiak teljesen másképp gondolkodunk, más az értékrendünk és más a fontos az életben. Akár tetszik akár nem, már csak az anatómiai különbségek miatt is rengeteg olyan élethelyzet adódik ahol másképp kell működnünk. Ha ezt hajlandóak vagyunk elfogadni, akkor elkezdhetjük az ismerkedést a másik nemmel.

Főleg azért mert ha nem kezdjük el az ismerkedést mint férfiak a nők gondolat és érzelem világával, na meg persze ez visszafele is igaz, akkor minden kapcsolatunk, mindegy hogy az barátság, szerelem, párkapcsolat, eleve kudarcra van ítélve. Hiszen az életben csak egy biztos, az örök változás. És amikor minden jó és minden rendben van, akkor persze ez nem olyan szembe tűnő, de amikor jönnek a viharok, akkor azon fog múlni minden, hogy mennyire vagyunk tisztába a vihar természetével, miben létével.

Nem régen voltam Indiában a MahaKumbha Mélán, a világ legnagyobb fesztiválján, ami erősen spirituális jellegű volt. 100 millió emberrel együtt fürödtünk meg hajnalban a Gangeszban, egy hindu Legendának köszönhetően. Ez rengeteg sok ember. Olyan sok, hogy nem tudom megfogalmazni, hogy milyen az, hogy amikor horizontig (ameddig a szem ellát) ember ember hátán, és egy 25 km sugarú körben olyan tömeg van, hogy mozdulni sem bírok.

Ebből a helyzetből segített bennünket kijutni autójával egy Indiai fiú és a barátja, akiket a történet pikantériája végett Krisnának és Arjunának hívtak. Természetesen Krisna volt a sofőr, és mi meg hátul a hátsó ülésen ültünk Arjunával.

Krisna pedig beszélgetett az első ülésen ülő Fotóművész társunkkal, aki a National Geograpic-nak fotózott, igazi remek műveket készítve Indiáról. Hosszasan mesélt az életéről, és leginkább a párkapcsolatáról. Arról beszélt, hogy milyen szerencsés, hogy egy tradícionális családban szülthetett meg és a családja így már gyerekkorában kiválasztotta a párját, majd amikor elég idősek lettek, össze házasodtak és azóta is együtt élnek és boldogok. Persze nekünk nyugati elmével nehéz volt megérteni, hogy ebben mi a jó, hogy miért hasznos az, ha az ember nem a szívével, hanem az eszével választ magának partnert, amihez persze az asztológust is megkérdezi, hogy működhet-e a dolog. Főleg úgy, hogy mi ahhoz vagyunk gyerekkorunk óta szoktatva, hogy ha jön a szerelem, akkor lesz valami, ha meg ne, akkor nem.

De Krisna hosszasan ecsetelte, miért is van rendben ez a dolog. Persze ebbe most nem mennék bele, mert ez egy nőnapi jó kívánság bejegyzés, ezért csak azt mesélném el, hogy amikor az esküvőjéről mesélt, akkor elmondta, hogy az úgy nézett ki, hogy a ceremónia előtti négy napban neki a lány családjának nőtagjait kellett hallgatnia, akik ennyi időt szántak arra, hogy feltárják előtte a női gondolkodás mód, és viselkedés titkait. Tulajdon képpen azt mondja, hogy az a négy nap nagyon megdöbbentő, de rendkívül tanulságos volt számára, hiszen egy amolyan gyorstalpalón sikerült megismernie, nem a feleségét, hanem a női eszenciát.

jin-jan férfi-nő párkapcsolat nőnapÉs valóban így működik a világ. A Jing-jang elméletet ostobaság volna pont nem erre a dologra elismerni, hiszen ahogy mindennek vannak ellentét párjai, a sötétnek a világos, a hidegnek, a meleg, a jónak a rossz, úgy a férfinek a nő.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a férfiaknak nőknek kell lennie, a nőknek meg férfinak. Hiszen azt hiszem ez minden épeszű ember számára világos, hogy már csak a fentebb említett anatómiai különbségek miatt sem fog működni.

Mi magunk vagyunk a teljesség és a tökéletesség, csak ez a teljes tökéletesség el van fedve. Lelkünk Isteni eszenciája minden kérdésre tudja a választ, minden szituációra ismeri a megoldást és a megfelelő reakciót. De ezt a tudást befedi a férfiúi, avagy női büszkeségünk.

Viszont ha már elméletben el tudjuk legalább fogadni, azt, hogy a jing-és a jang bennünk is ugyan úgy jelen van, csak születésünk szerint az egyikből sokkal többet kaptunk, hiszen férfiként-yang, vagy nőként-ying energiákkal dolgozunk normális esetben, akkor nem nehéz megérteni, hogy amennyit magunkévá tudunk tenni az „ellenkező” nem létezésének rejtelmeiből, annyira leszünk harmóniába önmagunkkal. Na persze itt a magunkévá tenni szó félre érthető, gondolom, főleg férfiak számára, így szeretném leszögezni, hogy nem elvenni, kihasználni, kisajátítani értelemben használtam a kifejezést, hanem úgy, hogy „megnyilvánítani” magunkban.

Nem, ez nem azt jelenti, hogy hordjunk tűsarkú cipőt, miniszoknyával, meg fessük ki magunkat, de legalább a körmeinket mindenképp, hanem csupán annyit, hogy azokat a tulajdonságokat és gondolati reakciókat, amik miatt vonzó nekünk egy nő, próbáljuk meg kifejleszteni magunkban. Például gondoskodás, kedvesség, kifinomultság, törődés, érzékenység (én legalábbis ezeket mindenképpen sokkal magasabb szinten fedeztem fel nőtársaimban, mint magamban.)

Na meg persze vica-verza, a hölgyeknek is érdemes el sajátítani az ellentétes nem megértéséhez jó pár dolgot, hiszen ha saját magunkkal nem tudunk harmóniába kerülni, akkor hogy akarunk bárki mással?

Már csak ha ezt az egyszerű dolgot valaki képes elfogadni, akkor sokkal harmonikusabb lesz az élete, sokkal jobban lesz magával és másokkal, nem beszélve arról, hogy könnyebben fogja tudni kiegészíteni az életét és azzal akivel pont azt a kis részt amit nem tudunk elsajátítani a másikból

Szóval kedves hölgyeim és uraim ezzel a pár gondolattal kívánok nagyon boldog nőnapot, és sikeres fejlődést és harmonizálódást önmagunkkal és másokkal.

, , , ,