Menü

Önfenntartó Öko, Élőház/falut 2. Ütem Vastu térrendezés


Folytatódik Az önellátó Öko-Bio ház és Falu tervezési Projekt. Hála Istennek és nektek akik sok infót osztottatok meg most már annyi technológia és ismeret áll a rendelkezésünkre, a hogy a program a második ütembe léphet. Vagyis most tervezzünk együtt.

(Itt olvashatod az első ütemet.)

A projekt nem leállt, hanem hála nektek rengeteg infó és anyag gyűlt össze a facebook oldalunon. Sok-sok olyan technológia, amikkel praktikussá és élhetővé lehet tenni egy házat, sőt pozitív energia felhasználásúvá akár.

Tehát igazából már minden technológia meg van, akár építkezhetnénk, meg tervezhetnénk is. De…

Ha meg van minden, miért nem építünk?

Itt jön az a rész, ami főleg azért létezik, mert nem vagyunk csak materialisták, vagyis nem csak egy praktikus házat szeretnénk, ahol minden kalppol a „ hiszem ha látom elv szerint”, hanem olyat, ahol boldog családi életet lehet élni. Ahol anya apa és a gyerekek is harmónikusan tölthetik mindennapjaikat.

Tehát nem elég csak megtervezni praktikusan a vízrendszert, a fűtést, meg a szobákat, hogy mi hol legyen a természet látható elemeinek és a fizika tudományának jelenlegi legpraktikusabb nézetei szerint, hanem kicsit sokkal jobban át kell gondolni a dolgokat.

Mert bár láthatjuk a sokféle felépített earthshipet, dombházat, szalmaházat, hiper-szuper vályogot, nem nagyon láthatunk bennük élő és bennük felnőtt boldog kiegyensúlyozott családokat. Sőt ha megnézzük alapjában véve a kicsiny hazánkban jelenleg létező házaiban sem nagyon élnek teljes és boldog családok együtt egymással harmóniában.

Ezt pedig annak tudhatjuk be, hogy a spirituális síkon lévő építészetet nem nagyon ismerték az eddigi tervezők, vagy ha ismerték is nem kellő gondossággal és odafigyeléssel alkalmazták.

Milyen Spirituális építészetről beszélsz?

Gyerekkoromban rengeteg legó házat építettem és terveztem, és mindenféle palotákat építettem, majd később mikor volt szerencsém az építő iparral is megismerkedni, részt vehettem mindenféle családi házak, templomok építésében is. Anyukám is nagy Lakáskultúra rajongó volt és egész fiatal koromat belengte a szép házak tanulmányozása és az utánuk való sóvárgás.

De láttam, hogy hiába a hiper modern, csúcstechnológiás építkezés, tönkre mennek a családok, vagy rengeteg rossz dolog történik velük. Persze ebből eleinte arra következhettem, hogy a pénz nem boldogít, meg miegymás. Viszont szerzetesi éveim alatt volt szerencsém belefutni India Ősi Térrendezési tudományába a Vastu sastrába, aminek a megismerésével és az eddig megismert gyönyörűen kivitelezett házak csodálata átcsapott egy másik irányba.

Magyarázd el kérlek hova akarsz kilyukadni!

Egy egyszerű internetes hasonlatot fogok használni ennek a szemléltetésére:

Képzeld el, hogy vannak olyan honlapok itt az interneten, amiket öröm nézni, amikre alig várod, hogy rákattintsál, és megismerd minden titkát, meg vannak olyanok, amikről egyből elmész.

A 3 Féle Weboldal:

Az első kategória az amire rákattintasz, és utána egyből tovább is állsz. Álltalában így kezdődik: Üdvözöljük honlapunkon! xy Kft vagyunk Iso 2007 minősítéssel. Cégünk 1980-óta van a szakmában és ilyen meg ilyen díjakat nyertünk…  Ezt valszeg a szomszéd egyetemista srác csinálta, olcsóért és azért mert megkérte a tulaj, mert tud programozni.

A második kategória amire rá kattintasz, csudiszép, legörgetsz akár az aljáig is, hogy legyen valami, de mivel nem találsz rajta semmi érdekeset, így ismét tovább állsz az internet végtelen tengerén. Ezt egy szakmájához jól értő webdesigner csinálta, aki programozó is, tehát már bátran hírdeti magát, hogy weblapokat készít. ezek kb 10-50 esetleg ha nagyképű is, akkor 100 ezer forintért elérhetők bárkinek.

A harmadik weblap pedig az, amit elsőként, vagy az elők között hoz a goggle, rá kattintasz, csudiszép, és informatív, megadod a neved emiled, hogy megkapd az ingyenes anyagukat, és azt veszed egyszer csak észre, hogy hajnali 3 óra van és még mindig ott olvasgatsz, és már alig várod, hogy megkapd a következő levelet az üzemeltetőtöl. Ezt az oldalt egy olyan ember vagy csapat csinálta, akinek nem csak az ízlése jó, hanem ért is ahhoz amit csinál, vagyis tudja, hogy mi fog történni veled, akkor, ha rákattintasz az oldalra. Ő, vagy ők azok, akik nem csak azért csinálják, mert ezt tanulták, hanem mert imádják a munkájukat és szeretnének mindenkinek minél több információt elérhetővé tenni, hogy amikor keresel valamit, akkor azt maradéktalanul megtaláld, sőt… Ezek az oldalak 100-e vagy még magasabb árnál kezdődnek, és nem vállalnak el mindent és mindenkit.

Remélem ez az egyszerű hasonlat érthetővé teszi számodra is, hogy hova akarok kilyukadni az ökoház programjával kapcsolatban.

Azt akarjuk, hogy ha majd egyszer megírja valaki a 3 féle ökoház című cikket, akkor mi legyünk a 3. kategória.

A Vastu, avagy a Vasati Sastra ősi irányelveit is figyelmebe kell vennünk a tervezésnél. A Vastu egy ősi térrendezési rendszer ami Indiából ered, és a Fengshui őse is. De majdnem minden más térrendezési elképzeléssel összhangban van.

Arról szól, hogy melyik oldalt kell megnyitni, hol legyen a bejárat, meg a víz, meg a tűz, meg minden más a házban, hogy az ott élők békésen és szeretetben élhessenek együtt.

A Nagy kalandunk pedig illetve kevesebb post az ökoház Facebook oldalon, most abból adódik, hogy a jelenlegi EartShip modellek, és alapból a környékünkön lévő építészet és építészek igen nagy százalékban gyökeresen ellenkezik a Vastu elveivel. Ami nem biztos, hogy rossz, de mivel a Vastu elveit azért írták le, hogy az ember sikerre vihesse mind az anyagi, mind a lelki életét, így nem árt figyelembe vennünk őket.

Főleg azért, mert ha megnézünk egy családot, akik egy Vastu szerint épült házba élnek, meg egy olyat akik nem, akkor néhány év leforgása alatt komoly különbségeket fedezhetünk fel. Ma Magyarországon elég kevés teljes család van és nagyon kevés gyerek mondhatja azt, hogy békés gyerekkora volt, a szülei szerették egymást, sőt még most is együtt vannak. A házasságok 70%-a az esküvő után 1 évvel felbomlik, hogy az egyéb egészségügyi miegymás bajokról ne is beszéljünk.

Akkor most mi van, vagy mi lesz?

Most éppen azon dolgozunk, hogy azt a sok-sok elképzelést és technológiát, amit itt nyugaton kifejlesztettünk, összhangba hozzuk, egybe gyúrjuk a Vastu Sásztra ősi elveivel. ami azért is komoly feladat, mert bár építettek már Vasati szerint házat, de az nem volt öko-bio ház és ráadásul rendkívül drága volt. Így most Tanulmányozás és tervezgetés van. (Épp most is az íróasztalomon van vagy 40 rajz, aminek a különböző részei jók, de a többik valamiért nem sikerültek.)

Tervezz Öko-Bio Házat.

A legnagyobb probléma abból adódik, hogy a föld északi féltekéjén élünk, és így a nap a házunktól Délre van. Ezért a nyugati építkezés, hogy onnan jöjjön be a fény arra van ráálva, hogy Északon és Keleten mindent zár, de Délen és Nyugaton pedig mindent nyit. A Vasti szerint épp fodítva kell lennie, hiszen Északról és Keletről Érkezik a Friss energia, valamint ezek az égtájak felelősek a jövőnkért. A Dél és a nyugat, pedig a múltunkat jelzi, és onnan rossz energiák érkeznek.

Tehát ha van kedved, akkor tervezz olyan alaprajzokat, ahol figyekembe veszed a következő elveket:

  1. Főbejárat, a ház legnagyobb ajtaja, ahol a legtöbbet járunk be és ki legyen Kelet, vagy Észak felé. (Keletről a spirituális élet erősödik, Északról a Pénz jön befelé. (Egyébként a főbejárat határozza meg 50%-ban a ház és benne élők energetikáját, 25% az, hogy mi van ÉK-en ezért ide nem érdemes WC-t vagy spájzot, szerszámtárolót tervezni, hanem inkább dolgozó szobát, házi szentélyt.
  2. Ablakok: Nagy nyitható ablakok kellenek Keleten és Északon, hogy a jó energiák érkezzenek befelé.
    Viszont ugye mivel egy Eartsipet tervezünk, ezért Délre is egy hatalmas üvegfal kell, mondhatni telibe totálba, hogy onnan meg a napfény érkezzen befelé, mert ott lesz a ház télikert része, ahol meg tudjuk magunknak télen, vagy rossz időben is termelni az ennivalót.
  3. Tűz: A Fűtés megint csak nem lehet akárhol, mert ugye nem egy bárhova beszerelhető gáz, vagy villanybojlerrel kell számolni, hiszen egy nagy kombinált tömegkályha lenne a ház lelke, (egy duplafalú cserépkályha, víztartállyal a tetején.) hogy ne függjünk az energia szolgáltatóktól. Viszont a Vastu szerint a ház DK-i részébe a legérdemesebb a tüzet rakni, de a konyhát mindenképpen. (A nagy kályhából egyébként a tetején lévő tartájból a meleg vizet el lehet vezetni a ház más részeibe fűtési céllal, de ugye a cél az lenne, hogy minél kevesebb ilyen megoldást kelljen alkalmazni és a Kályha fala legyen több helyiségben is ami konkrétan fűtt…)   FONTOS: Tűz semmi képpen ne legyen a ház közepén, mert akkor valaki, vagy mindenki aki a házban él, 14 éven belül meghal, és ne legyen a tűz bejárattal szembe, a főbejárattal szembe meg pláne.
  4. Konyha: A konhya a ház DK részében legyen szintén a tűz miatt, és a Tűzhely is a konyha Dk-i sarkában a legjobb, de lehet keleten és délen is, de a legjobb, ha aki főz rajta, az arccal keletnek áll.  Mosogató: ÉK  Szekrény: D DNY, Hűtő, Spájz: ÉNY Étkező: NY.     Úgy kell a konyhát megtervezni, hogy a főzés munkafolyamata órajárásával megegyező irányba haladjon.
  5. Hálószobák: DNy
  6. Munka:Kelet felé nézzünk közben, és nem baj, ha keleten van a dolgozó szoba is.

Ezenkívül fontos, hogy

ÉK: Jövő, Tisztaság, Nyitottság

DNy: Nehéz legyen, Zárt Kő, föld elemek domináljanak.

Az alábbi ábra segít az elemek szerint megérteni a tervezést:

Vasti térrwendezés elemek égtájak

Itt pedig néhány Vastu szerint elkészített ház alaprajzát láthatod, hogy jobban érthető legyen:

vastu térrendezett háztervek

 Itt találod a facebook oldalunkat, és az ott összegyűjtött technológiák linkjeit:

https://www.facebook.com/OnfentartoZoldOkoBioHazatfalutTervezunk?ref=hl

Itt találod a Projekt eredeti kiírását:

http://harciszerzi.hu/tervezz-onfenntarto-oko-elohazatfalut-a-harciszerzivel/

Természetesen ezek csak a nagy vonalak a teljesség igénye nélkül, de ha sikerül olyan tervet készíteni, ami ezeket már magában foglalja, akkor azon könnyebb lesz egy építészeti és egy Vastu szakemberrel finomíttatni. Jó munkát, és hamarosan jelentkezek a fejleményekkel.

A Technológiákat a facebook oldalon megtalálod, vagy rákereshetsz a neten.