Menü

Öntsünk tiszta vizet a pohárba…


öntsünk tiszta vizetMostanában csak írok, szervezek, tervezek, tárgyalok,
megbeszélek. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire szeretem ezt majd csinálni…

Na jó, igazából mindig is tudtam, de csak most fogalmazódott meg bennem…

Most, így pár
évvel a harmadik x előtt most kerültem olyan helyzetbe az Úr kegyéből, hogy
megélhetem egyéniségem, személyiségem ez eddig elnyomott felét. No nem mintha
nem lett volna máskor ezekre lehetőségem, de ha arra gondolok, hogy milyen minőségben
csináltam mindezt, akkor csak szégyellhetem magam…

Most más elvek szerint, nem
a magam boldogságáért tevékenykedek és ez abszolút elégedetté tesz, vagyis megszűntek
a szenvedéseim, mert az önzést, vagy az önző mentalítást igyekszem elvetni…

Megtanultam, hogyan ne fogjak rá a dolgokra, lehetőségekre,
miképpen kerüljem el, hogy ökölbe szoruljanak a gondolataim…

Valamennyire ráéreztem, hogy miként kell hagyni, hogy a
dolgok csak hömpölyögjenek a maguk medrében és ne akarjak gátként ellenállni
nekik, vagy ne akarjam egy új mederbe terelni őket, mert ez nem az én feladatom…

Nem akarok már elvenni, hiszen majd-mindenem megvan. Most
már csak adni szeretnék, hiszen magam is kapok folyamatosan. De olyan sokra nincs
szükségem, úgyhogy jut belőle bőven mindenkinek…

Egész más érzés még egy lépéssel
hátrébbról élni az életet mint eddig és most már nem csak figyelni és reagálni,
hanem tanulni és tanítani is…

Persze most azt gondolhatod, hogy na mc elszállt és nagy
tanító lett… De azt kérdezem tőled szeretett testvérem, hogy talán a te tetteid
nincsenek-e hatással a körülötted lévőkre? Talán nem tetteink azok amiktől
mások, akik látják, vagy megismerik őket többek avagy kevesebbek lesznek?

Akkor hát értse meg minden ember, hogy mindannyian diákok és
tanárok is vagyunk ugyan abban az iskolában, a legfelsőbb oktatási
intézményben, a Világegyetemen, íj :) módon tanáraink, tanítványaink és
diáktársaink folyton adnak, kapnak, vagy elvesznek tőlünk…

Adni mindig jobb, mintha elvennének valamit, így arra kell
törekednünk, hogy ne akarjunk magunknak megtartani semmit… Hiszen az nem a miénk, mert mi is úgy kaptuk valahonnét
fölülről, egy másik edényből…

A tudás olyan mint a tiszta víz, ami egyik edényből
aláfolyik egy másikba. De ha valaki nem önti azt magából tovább, akkor ami
föntről jön az már nem fér belé, ami meg benne van egy idő után megposhad,
megkeserítve életét, mert így már se tanulni, se tanítani nem képes…

S mindezt miért? Mert mikor mint edény megtelt, önző s irigy
lett saját tartalmára, mit büszkeségében tovább nem adott…

Tanulj meg tanulva-tanítani, valaki olyantól, aki tanulva tanít
tanítani…

vízhordó fiú

Jó móka ígérem… :)

Gouranga