Menü

Páda-Yátra 005


 2007.junius.17.Csepreg.

    Csepregben állomásozunk pillanatnyilag. Tegnap Lövőn kipróbáltuk a 30milliót érő műfüves focipályát és eközben megrándult a bokám 1 kissé, így ma bent kellett maradnom, hogy holnap az amúgy sem túl nagy létszámú harinámcsapattal tarthassak. Most komolyabban befásliztam és a másikon ugrálok pihentetés végett, nagy mókát okozva ezzel némely bhaktának. J

Kapcsolatok

  Aztán A kis Udavát (Lásd. Korábban a pofonos storyt) tegnap egy amolyan „faltörő-kos" hinta gerincen találta és a megrendült szülőkkel bevágtattunk Szombathelyre a balesetsebészetre biztos ami biztos, nehogy már betolókocsisodjon ilyen korán. Persze csak egy kis horzsolás lett rajta, semmi komolyabb. Végül mindenki megkönnyebbült és asszem rendeződött a múltkori kis csattanós történet óta elég fagyosra keményedett kapcsolatom is a családdal. Egy időre legalábbis valószínűleg… hiszen itt az anyagi világban egyszer elromlanak, egyszer meg rendbe jönnek a dolgok…

A Jambee

  Amúgy eddig minden simán ment járunk faluról falura, faluról városra stb. Egész nap énekeljük a Hare Krisna maha-mantrát, meg zenélünk hozzá. Az első két hétben Gopi Krisna pr.-val felváltva Jambee-ztünk, illetve ő jambeezett én meg csak püföltem, mert hogy teljes mértékben tehetségtelen vagyok (de azért csak lelkes J), mint mostanában kiderült. Szóval ő a Mantra exdobosa és ebből kifolyólag komolyabban a virtuóz kategóriába sorolnám eme hangszeren. Na de a lényeg nem is ez hanem, hogy mind a kettőnknek kicsit megviselte a hátát a hatalmnas hangszer, amit bizony elég csak cipelni is egész nap, nem még pergetni is… Szóval kipontozódtunk egy időre, de csak azért, hogy egy kisebb csodának lehessünk szemtanúi az Úr kegyéből, amit Srinivasa Ácharya pr. a mi „Srinink" mutatott be. Vagyis nyakába vette a dobot az eddig csak karatála játékáról ismert veterán, és valami hihetetlen ritmusérzékről tanúbizonyságot téve komolyabb dobosi képességeit is megismerhettük. Azóta nagy lelkesen és fáradhatatlanul áll helyt nap-nap után.

A szent név ellenállhatatlan és mindent elsöpör

  Majd minden szentírásunkban hatalmas legyőzhetetlen harcosok, királyok szerepelnek. Ksatryák, akik nem csak fegyverforgató tudásukkal, hanem erényes életvitelükkel is példaként járnak mindannyiunk, de főleg népük előtt. Ezek a MahaRája-ák (Szent király) annak idején nem csak kardokkal, botokkal, ijakkal stb. hadakoztak, hanem mantrákkal is. Különféle „varázsigéket" mondtak rá a különféle fegyverekre, így ruházva fel őket még pusztítóbb hatalommal, vagy csak egyszerűen ellenfelükre, pusztán hangvibrációjuk hatalmával ártalmatlanná téve őt. Ez a tudás azonban napjainkra elveszett. Mert réges-régen mindent mantrákkal intéztek. Így gyújtottak tüzet, így hívták az esőt, stb… Ebben a bűnös korban, a Kali-Yugában, a hazugság, a nézeteltérések korában azonban olyan alacsonyrendű intelligenciával rendelkezünk, hogy se helyesen kiejteni, se megjegyezni nem bírjuk ezeket a „varázsigéket".

  De nagy mázlinkra, megjelent 500 évvel ezelőtt az Istenség Legfelsőbb Személyisége, mint az Úr Caitanya Maháprabhu és elhozta nekünk ezt az egyetlen, mindenek felett álló mantrát, a mahá-mantrát: Hare Krisna Hare Krisna Krisna Krisna Hare Hare Hare Ráma Hare Ráma Ráma Ráma Hare Hare. Azt mondják, hogy ebben az egy mantrában, az összes többi mantra bene van. Aki csak ezt énekli, az eléri a felszabadulást, sőt elnyerheti a Krisna-Premát, az Istenszeretet, ami a végső célja ennek a mantrázásnak…

  Szóval ahogyan mindent elsöpör, annak nap mint nap tanúja lehetek. Bármerre megyünk, mindenhol megáll az élet és a feltételekhez kötött élőlények ha csak egy pillanatra is, de valami ismerőset vélnek felfedezni benne, hiszen ez a dal nem más mint az eredeti örökkévaló kapcsolatunk Istennel, amit elfelejtettünk és amit igazából helyre kell állítanunk, ha valóban a tökéletességre vágyunk. Vannak akik sírva fakadnak, vannak akik begorombulnak.

  Sosem felejtem el, egyszer Debrecenen mentünk keresztül még Sukadeva prabhuval és a Jaya Rádhe Jaya Krisna kezdetű nóta dallamát énekelte és amerre csak mentünk, mindenfelé csak leültek és sírni kezdtek az emberek. Ha nem néztem volna végig magam is, el sem hinném. De a Mahamantra ilyen. Felkavarja azt, amit ott legbelül tartunk. Amit mindenki elől dugdosunk és amit sokszor még magunknak sem merünk bevallani. A tényt, hogy nagyon hiányzik nekünk Valaki. Valaki akit igazából keresünk mindenkiben, de nem leljük, mert mikor azt gondoljuk, hogy már meg van, akkor mindig kicsusszanik a kezeink közül. Mert csak az Ő lelki energiájának a torz tükröződése az amit látunk. Mert ezt akarjuk látni. Az illúziót. De mikor meghalljuk a mahamantrát, ami Isten neveiből áll, akkor találkozunk Vele. Mert Ő abszolút, így nem különbözik a nevétől. Szóval ez a találkozás fellibbenti a sok millió születés során lerakódott szennyfátyolt és megcsillanik valami ilyenkor eredeti önvalónkból. Abból amit keresünk… 

  Aztán persze jön a másik oldal is, akik még mindig irigyek Istenre és mérhetetlen dühöt, irigységet éreznek.

  Nem is olyan régen Sopronban a piacon rontott ránk egy hullarészeg közterület felügyelő, vérben forgó szemekkel az igazolványát lobogtatva, de nem tudott mit kezdeni azzal, hogy körbevettük és nagy szeretettel énekeltünk neki és végül odébb állt…

Tanítványság

  Múltkor mikor még Győrben velünk volt  Srila Sivaráma Svami, Caitanya pr. beszélt vele, hogy esetleg elfogadhatna engem tanítványának, de végül arra jutottak, hogy még várjunk vele. Úgyhogy akkor nemhogy avatás nem lesz a közeljövőben, hanem még csak az ismerkedéssel is várnom kell. Ami igazából nem is probléma, hiszen úgy sem értek túl sok mindent. Csak annyit, hogy énekelni kell Krisna szent neveit… :)  Az avatást is csak azért szeretném, mert azt írja a szentírás, hogy muszáj. Amúgy jól el vagyok én így is, csak itt lehessek valamiképp a bhakták között…

Kísért a múlt…

  Az emlékek azok amik mostanság a legtöbb fölösleges gondolatot elő idézik a fejemben. Ahogy vonulunk a Harinámmal egyre ismerősebb vidékeken, úgy törnek rám önpusztító múltam könyörtelen emlékképei. Egy-egy utca, vagy park ahol ez meg az történt képes és teljesen ki zökkent a meditációból. Sopron különösen kemény volt nekem, mert még dealer koromban sokat jártam ide és állandóan csatak készen lófráltam azokon a kis zegzugos utcákon, ahol most a bhaktákkal vittük az Úr Caitanya üzenetét, hogy ingyen szétosszuk mindenkinek. Szóval néha azon kaptam magam, hogy egész máshol járok, mint a Harinama nektári óceánja. Ez még nem is volt gond, csak mikor már a többiek is észre vették, mert kicsit másféle ritmusra járt a kéz…

  Most Imi pr. kegyéből készülhetett el ez a bejegyzés, mert ide engedett a laptopjához, amit egy pár napja hoztak el neki. Úgy néz ki egyébként, hogy ezen a kütyün a későbbiek során is lesz lehetőségem írni ezt azt, amit majd netközelben fel tudok lőni a világhálóra.

  Mert igazából nem volt kedvem füzetezgetni, mint Indiába meg Svédbe és később feldolgozni, hanem inkább csak vártam egy kedvezőbb feltételt, mint például ezt…

Gouranga