Menü

Pádayátra…


A tehenészetben: 

  Tegnap Tirthapáda pr-val voltunk egy tehenészetben adomány tejért. Elég érdekes volt, vagyi inkább megdöbbentő. Én eddig tehenészetben csak a Krisna-völgyi goshalában voltam, ahol csupa boldog és jóltáplált tehénnel találkoztam. Most viszont belecsöppentem egy ilyen tekintetben komolyabb filmbe.

  Beléptünk a hatalmas vasajtó kisebb gyalogos részletén és két hatalmas tartájjal találtuk szembe magunkat. Aztán kicsit bejjebb óvakodtunk és hirtelen olyan látvány tárult a szemem elé, mint mikor a Mátrix című filmben a Neocsávó felébred és megpillantja a különféle csövekkel életben tartott embereket, csak tehenekkel. Merthogy éppen fejés volt és az ekkora tehenészetekben gépi fejést használnak, vagyis rákötik a bocikat mindenféle csövekre, amik leszipkázzák őket. Erőteljes trágya szag és masszív vas rácsok között minden féle huzagok kábelek között néhol egy-egy tehénke kandikál kifelé, amint a fejő gép andalítóan ritmusos szuttyogása lüktet háttérhangként. Mikor közelebb léptem az egyikükhöz, rettegve kapta el a fejét én meg közben a tekintetét, ami nem a jól megszokott Vrajadhámai elégedett pillantás volt, sokkal inkább egy olyan élőlény tekintete, aki sejti, hogy a történet ami éppen róla szól hamarosan véget ér…  A következő pillanatban bevágódott egy kép, amint éppen belépek a Goshalába és éppen Tukaráma pr  (Asszem így hívják a tehenész bhaktát) feji a teheneket egy kis széken ülve. Minden teljesen nyugodt és tiszta. A többi tehén halkan várakozik a sorára és mikor hátranéznek boldogan ingatják a fejüket, meg csapkodnak a farkukkal.

  Aztán közben tisztázódik a kissé kusza szituáció (Mert a góré nem volt ott, az emberei meg nem akartak nélküle adni.) és vissza kísérnek minket az előző helyiségbe, ahol a két hatalmas tartály is van, amibe valószínűleg tárolják azt a napi 10 000 azaz tízezer liter tejet, amivel dolgoznak. Majd oda adjuk a kis 30literes hordót, amivel érkeztünk. Az egyik itteni tehenész neki áll bajlódni a tetejével, míg a másik ki veszi a tűzoltóslag méretű vezetéket a tartályból, és locsogtatja a tejet literszámra a földre. Halkan megjegyzi, hogy még várhatott volna egy kicsit, mire a másik oda tartja végre a kupakmentes edényt, egy harmadik meg nagyobb nyomásra kapcsol és el kezd durván ömleni a tej. Majd a végén még egy kicsit nyomatnak a földre, persze itt már mi is egy emberként ugrunk oda T.pr-val, hogy ne oda menjen a drága kincs, de még így is kapunk egy laza láb és kézmosást.

  Aztán csak némán beülünk az autóba és pár méter után mély egyetértésben konstatáljuk, hogy bevihettük volna  a másik hordót is, mer amit a földre nyomattak, azzal nyugodtan megtelt volna az is…

 HARINÁMA

  Tegnap: Lajoskomárom, Mezőkomárom, Szabadhídvég,

   Ma:  Nagyberény .  

 

  Tegnap három faluban portyáztunk. Mindegyikben vagy 2 órát. Elég kimerítő volt így mikor beértünk, mindenki csak elájult egy kis időre. Amúgy viszont hihetetlenül jól sikerült. Berci énekelt majdnem végig és nagyon érezte. Mivel a pécsi elit különítmény visszament eredeti állomáshelyére, csak veterán Páda-yátrás zenészek maradtak ami azt jelenti, hogy bármikor, bárol, bármeddig mehet a harinám, mert míg el nem kezdenek kiájulni a sorból, addig bizony megy a nóta. Senki sem pihenget, nem számít igazából semmi (vér-víz hólyag, felrepedt kezek, fájó hát, sajgó

derék), csak a szent név. És mikor van szerencséje ezt hallania és látnia az embernek, akkor valahogyan át száll rá is, ami olyan érzés, amit minden bizonnyal senki sem cserélne el semmire azok közül, akik tudják, hogy mit próbálok szavak formájában idegépelni.

  Jött egy nő, aki vett egy cd, mert azt mondta, olyanok vagyunk, mint a LosAndinos zenekar és neki erre mindenképpen szüksége van.

  Aztán meg előkerült Bhakta das egy hatalmas dinnyével, hogy most kaptuk adományba, mit csináljon vele? Mire Caitanya pr mosolyogva rávágta, hogy akkor csak hozzad. Aztán a következő pihenőnél Berci egy womperral felszeletelte. (Éljen a találékonyság.)

  Két falu között mindig valaki olyan szokott énekelni, aki amúgy nem olyan rutinos harináma vezír, aztán most rám került a sor. Aztán úgy jött ki, hogy meg sem álltunk mikor beértünk a faluba és én húzhattam Neki az első pihenőig. (Tűzkeresztség.)

  Igazából úgy van ez (legalább is az én részemről), hogy mikror mindenki át esik a holtponton, vagyis a fáradtságból fakadó meggyötörtségen és megérti, hogy nincs más út, mint a harinám, akkor tényleg menedéket kell venni a szent névnél, mert különben nincs tovább. És ez gyönyörű…

 

  Majd egyszer teszek egy pár fotót, de az nem most lesz, mert most lapos kúszásban megpróbálok elhúzni a géptől, mert Caitanya pr harapós kedvében van. Addig is itt van ez:

 

GOURANGA!