Menü

Pápa


Más szemében…

  Elzavartam egy csapat kölköt, akik ki tudja miféle motívációból, de egyenesen mintha semmi különös nem volna abban, hogy egy rakás szerzetes mászkál az amúgy zárva lévő iskolában, elindult rajtunk kereszül a kinti focipályáról egyenesen befelé a tornaterembe. Többször is szólni kellett nekik, hogy segíthetek-e valamiben, de csak mentek tovább. Aztán végül már csak a határozott és cseppet sem kedves felszólításra voltak halylandóak reagálni és megállni, pont a küszöbön. Egy pár percig eltartott, mire felfogták, hogy ők oda most nem fognak bemenni, de végül csak át ment az üzenet…

  Ezt teszi a modern oktatás és egyálltalán ez az egész nyugati „kultúra”. Kinyírják az érzék küszöböket. No nem azt mondom, hogy legyünk már érzelgősek, mert azt magam sem bírom, sokkal inkább célozgatnék itt az érzékenységre mint olyanra. Persze azok a gyerekek, akik olyan filmeken, mesefilmeken nőnek fel, ahol nagyon durván beszélnek egymással a szereplők, sőt nagyon durván is bánnak egymással. Szóval mikor ezt látják az egyszemű guruban, akkor mit várunk tőlük a mindennapokban. Mikor minden arról szól, hogy erős kutya… akkor nem szabad elcsodálkozni, ha a falkaszellemet a gyerekek már egészen fiatal korukban elsajátítják és gyakorolják mind egymással, mind a felnőttekkel szemben.

  De ugyan ezt kapják az iskolában, a boltban és legrosszabb esetben még a szüleiktől is. A minap például Kőszegen jártunk, és vacsoránk közben kitudja miféle elrendezésből, de egy fiatal testnevelőtanár egrecírozgatott néhány 10-12 éves forma gyereket. Úgy beszélt velük, mint a kutyákkal. Pont úgy, ahogyan velem is beszéltek mikor ennyidős voltam. Mivel rég láttam már ilyet, mert mostanában másféle emberek társaságát élvezhetem az Úr kegyéből, eléggé elcsodálkoztam, sőt a következő pillanatban már dühös is voltam és eszembe jutott, hogy mennyire másféle ember lehettem volna, és mennyire másféle értékrendem alakult volna ki az életről, ha mondjuk annak idején mást kaptam volna. Mert mostanában látom azokat a gyerekeket, akikkel szép értelmesen beszélnek, amolyan felnőttek módjára és látom mennyivel kiegyensúlyozottabbak, sőt pár év efféle képzés után, mennyivel könnyebben kezelhetőbbek. Szóval átvillant az agyamon, hogy bizony oda megyek a felsőbbrendűségétől megittasult kidolgozgatott testű tornatanárhoz, aztán kicsit beszélgetek vele, sőt még talán el is náspángolgatom kissé, hogy sárba tiporgassam azt a fene nagy büszkeségét, de ebben a pillanatban beugrott egy nagyon fontos tanítás, amiről már írtam is talán és amit még annak idején LilaSuka prabhu adott át nekem Krisna-völgyben.

  Magyarul így mondanám: Más szemében a szálkát is, sajátjában még a gerendát sem látja. Vagyis ha valakinek valamely tulajdonsga bosszant, ne adj Isten dühít bennünket, akkor ez azért van általában, mert mi magunkban is jelen van ez a tulajdonság, áltlában sokkal nagyob mértékben, mint dühünk célpontjában, képzelt ellenségünkben.

  De azért igaz ennek a másik fele is, mikor is valamit ránk mondanak, mi pedig egyből a plafonban vagyunk, vagy csak kicsit felhúzódunk, akkor azért ott érdemes elgondolkodni. Vagyis magyarán mondva, nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél.

  Szóval ha már önmegvalósítás, akkor vegyük komolyan és először odabent kéne kitakarítgatni, méghozzá komolyabban, gondoltam és inkább csak meghúztam magam. (Mégis csak vendégségben voltunk.)

A múlt kérdései

  Szombathely adta a kegyét a várható módon. A Soproni pillanatnyi elmezavarok és időutazgatások után Szombathely egész lightosan kezdődött. Ki írtam az Iwiw-re, hogy megérkeztem a városba és aki szeretne, azzal szívesen találkozok és beszélgetek kicsit. Mondanom sem kell, hogy páran egyből jelentkeztek és némi időpont egyeztetés után megbeszéltük, kivel mikor, hol lesz a találka. Minden úgy sült el, ahogy vártam, kivéve egyet. Felhívott a régi nagy szerelmem is, hogy esetleg, beszélhetnénk. Na itt csúszott szét az elmém. Minden áron minél hamarább szerettem volna túllenni a vele való találkozon, de sehogy nem sikerült még aznapra beszervezni, így egyszercsak azon vettem észre magam, hogy én az amúgy templomi bramhacári képében tetszelgő személy azt tervezgetem, hogy mit is vegyek fel, mit is mondjak egy lánynak holnap. Gyorsan elmondtam egy imát az Úr Nrisimhadevához, hogy ha bármi jámbor cselkedetet elkövettem hitvány és semmirevaló életem során, akkor mentsen most engem meg ettől a helyzettől. Aztán a falfelé fordultam és bealudtam, másnapra hagyva azt, aminek másnap kell megtörténnie.

  Végül még némi egyeztetés után a nagy meleg miat való koradélutáni leállás közben jött…

  Mondtam neki, hogy öltözzön fel, de azért csak kisgatyában meg toppban érkezett… Leültünk a fűben kicsit arrébb a pihenő bhaktáktól. Próbáltam a legjobb formám hozni, mesélni Indiáról, meg még annyi másról, de egyszer csak megint egy furcsa dolgon kaptam magam, hogy én a templomi, amúgy könyvosztó bramachári egy a szentírások szerint minimum félmeztelennek nevezhető nővel beszélgetek egy parkban. Na ekkor megálltam a kis elmélyének forgatásában… Ahogy hátrébb léptem egy lépést és nem vittem tovább az események fonalát, azonnal megnézte a kis órályát és bejelentette, hogy neki most már menni kell… –Tudom. –Menj csak… mondtam neki mosolyogva… Végül is  ilyenek a nők…

  Most, hogy ennyi idő után újra találkoztunk és beszéltünk, és most, hogy már egyáltalán nem volt olyan különleges, mint amilyen emlékeimben, azthiszem nem lesz gond vele. Persze mindez nem kristályosodott ki ott azonnal, hanem kellett hozzá még egy pár nap, meg még néhány saller az élettől, vagy magától a legnagyobb filmrendezőtől Krisnától…

  Mert ezek után esett még az ominózus látogatás a szülői háznál, ahol is képszakadás-földindulásnak nevezném, ami odabent történt. (Persze mindez a saját szennyes elmémnek köszönhető, semmi képpen nem a rég látott rokonságnak, hizen ők csak olyanok mint amilyeneknek mindig is ismertem őket… Amilyennek otthegytam őket…  Mert ha változni akarsz, akkor változtass…)

 

Rehab

  Kb. mostanra sikerült vissza zökkennem a kerékvágásba, most így Pándava ekadasin, a bhakták és a Szent Név kegyéből…

  De a régi már sosem leszek… J 

  De nem is akarok…

 Gouranga