Menü

Pörgő kerék (De nem Ringlis)


Tegnap este edzés után, beszélgettem az egyik társammal, aki pár hete állt neki a gyakorlásnak…

Különlegesnek
találtam benne, hogy nem nagyon beszél. Mentem hazafelé és ő is arra
tartott. Megszólítottam hát. Erre idegesen elkezdett nyökögni.
Megijedtem, hogy nagyon durva a stílusom és így megijesztettem.

De pár perc elég érdekes tényfejtés után kiderült, 12-éve dadog. De durván. Most iskolába jár és a tanárokkal is írásban kommunikál. Meséltem neki arról, hogy előző életeink során kiérdemelt karmánk alapján különféle szenvedésekben van részünk. Aztán arról, hogy mi Krisnások ősi szanszkritt nyelven írt szentírások utasításai alapján élünk. Ezeket a szentírásokat, játékszabályokat Krisna adta át az anyagi világ-nevű társasjátékból való kikeveredésünkre. Mert igazából mind lelkek vagyunk, mindent tudunk és örökké boldogságban van részünk, csak most ez a test, az anyag, befed bennünket és így elfelejtettük eredeti helyzetünket és ettől szenvedünk. Meghívtam vasárnapi programra. Sok embert hívtam már meg, de valamiért úgyérzem, ő el is fog jönni. Ezért is írtam ide le. (Legfejebb tockos lesz egora. Megint.)

A ninja vezír meg egy bemutatón kinyiffantotta a vállát, és most volt először edzésen egy pár hét után. (persze civilben, mert még ugyan csak furcsa szögben állt ki a csontja.) Nagyon lelkesen mesélte, milyen jó mikor elsétál a templom előtt, és az utcán megérinti az a különleges illat, amit bent is érzett a múltkor. Jövő héten megint elszeretne jönni, de nem nagyon talál partnert, egyedül meg úgy láttam… (Nos ezt nem írom ide mert ebben nem vagyok olyan biztos.) csak úgy legyen. Amolyan Ámen.

A lefolyó meg zseniális, csak most meg 1kicsit ereszt valahol. De legalább lefolyik. Nagyon sokan voltak tegnap is és ma is az étteremben. Egyre többen lesznek. Fejlesztenünk kell ismét. Az ÚjVraja-Dhama-i árukészletből (had fogyjon, had éljen.) hétvégén, a Szent Név napján beszerzünk még néhány tányérat, meg poharat. Mert most már a temploszobába is beülnek a vendégek a földre és így kevésnek bizonyul a jelenleg rendelkezésünkre álló mennyiség. A Prasadam az Prasadam. Ma Lassagne (Magyarosan LAZANNYA) volt. Nem találok szavakat az íze tökéletességének bemutatására, szóval be kell érnetek annyival, hogy tökéletes volt.

.2005.10.07 Debrecen Péterfia u.57 :)))

GOURANGA