Menü

Pusztító düh


anger, düh
Azt hiszem 23 éves voltam mikor úgy döntöttem végleg abba hagyom a vulgáris kifejezések használatát a kommunikációban. Magyarul úgy mondanám, nem fogok többet káromkodni. Általában működik is. Max évente egyszer mondok csúnyát, de igazából akkor sem indulatból hanem csak stratégiai célzattal.

A Stratégia
Merthogy vannak olyan balfék emberek a mindennapjaimban akik bizony a szép szóból nem értenek és míg kedvesen, vagy csak határozottan beszél hozzájuk az ember nem akarják felfogni…

Sosem tartottam sokra az olyanokat akik nem tudnak egy hangulatban megnyilvánulni minden emberrel. Én úgy igyekszem élni, hogy ahogy beszélek egy régi ismerőssel, vagy baráttal, ugyan úgy beszélek és ugyan úgy viszonyulok egy vadidegenhez is. De vannak olyan emberek, akiknek rengeteg sérülésük van, kisebbségi komplexus, egy csomó gát az életükben és nem képesek erre. Persze velük is ugyan így vagyok.

Nagy kérdés a csírákhoz
Viszont mikor ezeknek a nevezzük őket csak "csíra" embereknek kinyílik a csipájuk velem szemben és elkezdik tolni az okosságaikat, mert látják, hogy kedves segítőkész és béketűrő vagyok a jellemtelen, gusztustalan, személyiségükkel is és eltűröm elnézem a nagypofájú dolgaikat is, akkor el szoktam gondolkozni egy két dolgon. De főleg azon, hogy vajon ha maradtunk volna abban a távolságban, amikor még húzta fülét farkát ha a közelembe került, akkor is merne-e így beszélni?

Persze általában arra jutok, hogy nem. De ez nem is gond, hiszen ezeket jó tesztnek szoktam venni az élettől, hogy tanuljak egy kis alázatot. Aztán általában egy ideig bírom is, meg tűröm is. De azt a tipikus "ürülék csírát", amelyik oda székel a kertedbe, utána becsönget hozzád, hogy kéne neki klotyó papír, te meg adsz neki, aztán az meg fogja és használat után vissza akarja adni, mert már nincs rá szüksége mert kitörölte vele, na ezeknél az embereknél el szokott szakadni a cérna.

3 esély
Igazából van egy privát rendszerem, melyben 3 esélyt adok mindenkinek. Ennyiszer megőrzöm a békés, kedves, aranyos és hidegvéremet, és ennyiszer meg szoktam bocsátani, mert mondom hátha mégis csak így sült el véletlenül, meg a körülmények miegymás… És tényleg 50%-ban rendeződni szoktak ezek a kapcsolatok és meg lehet beszélgetni a dolgokat az emberrel.

De ma elbuktam, avagy a másik 50% is létezik
Egy bizonyos szituban, ami nem is azért volt kétes mert velem történt, hanem azért, mert az ember aki kiváltója volt úgy ahogyan az én fejemre (amit megérdemlek), ugyan úgy rászékelt már többedszerre azoknak is a fejére, akik csak jót tettek vele ez idáig. És mindennek fejében mivel mindenki kedvesaranyosan igyekszik bánni vele, mert Krisnások vagyunk vagy mi a szösz, akkor szeressük mán egymást gyerekek, még neki áll feljebb és nagyon keményen osztja az észt.  Szóval épp indította nekem a témát amit eddig mindig csak nyeltem és nyeltem, (Asszem egész jó szintre eljutottam úgy néhány évvel ezelőtti önmagamhoz képest) mikor egyszer csak betelt a pohár annál a bizonyos mikor vissza akarta adni a papírt-ponton, és mintegy az agyonverést megelőzve, hogy hátha mégse kell fizikai erőszakhoz folyamodnom, elmondtam neki nagyon határozottan a szemébe nézve, jó néhány vulgáris kifejezéssel konkretizálva a véleményemet a viselkedéséről.

Nagyon tudok gyűlölni.
28évnyi elemzés után felismertem, hogy ölni tudok csak azzal, ha haragszom valakire hosszú távon és nem tudok neki megbocsátani (persze általában meg tudok 3-szor legalábbis biztosan)  így általában a kiadom magamból akkor és ott  a dühömet menüpontot szoktam választani, mikor úgy érzem, hogy fenn áll a lehetősége annak, hogy bizony még napok múlva is ezen fogok morfondírozni.
Szóval ahogy belekezdtem a kis monológomba,  még néhány ismerős előtt, akik nem ismerték ezt az arcomat, megfagyott a levegő és a kis köpcös csírában is megfagyott a vér, ahogy megérezte, hogy csak egyet szóljon vissza és talán soha többet nem gyógyuló sérüléseket fogok okozni neki. Az egész nem tartott tovább 10 másodpercnél, de ennyi időre bizony kőkeményen elvakított a düh. Mikor elértem azt a hatást amit szerettem volna és vissza váltottam hétköznapi kedves aranyos fokozatba, akkor vettem csak észre, hogy minden megállt körülöttünk és azok akik szemtanúi voltak az eseménynek bizony sóbálványban nyomják…
 
Leléptem, mert nem volt kedvem magyarázkodni. ÉS igazából most sincs…
Aztán jó néhány óra múlva mikor vissza tértem, akkor éreztem, hogy a megsemmisítő csapás a kis csírának akkorát szólt amivel bizony sebeket ejtettem azokon a viráglelkű tündéri embereken is, aki végignézték…
Eszembe jutottak a lelki tanítómesteremtől hallott tanítás szavai, miszerint nem verhetem agyon a tolvajt és rájöttem, hogy most bizony elbaltáztam…(már nem először és valszeg nem is utoljára…)

A Fejlődés útja
De fejlődni, illetve a nem kívánatos tulajdonságoktól megszabadulni csak így lehet igazán. Először az ember felismeri a hibáit, általában mások segítségével. Aztán legközelebb már maga is felismeri, mikor elkövette a hibát, aztán legközelebb, ha valóban akar fejlődni benne, már a hiba elkövetése közben észbe kap, hogy most bizony nem jól döntött. Majd így szép lassan eljutunk oda, mikor jönne a düh és kontroláljuk, aztán pedig oda, ami már egy igazán különleges élmény, hogy mindenféle indulat nélkül leperegnek rólunk ezek a dolgok…

Persze az igazán ügyesek, meg intelligensek egyből képesek elhagyni efféle jellembeli hiányosságaikat, de a magamfajta ostoba, agresszív állatok csak ilyen lassan változnak.
Még egyszer elnézést mindenkitől

Add a kegyed, hogy eljuthassak ide…
Mindenkinek aki szereti
És a végére ismét egy gyönyörű romantikus számot szeretnék küldeni kedvenc HC zenekaromtól a TACF-től, a Dühös vagyok c.-t azoknak akik szintén így éreznek néha, meg mindenkinek aki szereti:

Gouranga