Menü

Putana démon, a Hamis Guru elpusztítása


Megint Január van. Nem tudom, hogy a bolygó állások miatt-e, vagy csak hideg, vagy a hó, de általában az évnek ez az a része, amikor változások, forduló pontok szoktak bekövetkezni az életemben. Ami azt jelenti, hogy vannak elveim amikből nem adok, és mivel másoknak is vannak elvei, így ezek ez idő tájt gyakrabban ütköznek. Aminek a következménye nézet eltérés szokott lenni.

Krisna kill Putana

És akkor itt jön a lehetőségem, hogy kicsit fejlődjek emberileg, és ha még segíteni is akarok, és ha még tényleg teljesen bizonyos, hogy mi a probléma, és mi annak a kézenfekvő megoldása, és mi lesz a következménye, annak a problémának a meg nem oldásának, mégis el kell jutnom oda, hogy hagyjam a fenébe az egészet, mert a másik fél ebben az időben nem képes megérteni, vagy elfogadni az általam felkínált megoldást.
Persze a következménye így az lesz a dolognak amit megjósoltam, de ha én még kötöm is az ebet a karóhoz és próbálok át menni valakinek az ostoba, büszke elképzelésein, akkor ráadásul nagyon megromlik a kapcsolatom azzal az emberrel, nem is beszélve arról a dologról, hogy mennyi energia el megy arra, mikor egy-egy ilyen „párbajba” az ember megpróbál győzni. Így bár rettentő nagy szomorúsággal tölt el a dolog, mégis engedem a dolgokat, had follyanak a maguk medrében. (És ezt a szót vajon miért húzza alá pirossal a word, és miért nincs javítási javaslat? )

Vagyis volt egyszer egy Puttana nevű démon, aki úgy akarta megölni Krisnát mikor az még csecsemő kori kedvteléseit végezte, hogy átváltoztatta magát egy takaros anyácskává, és akkor meg akarta szoptatni őt. Mivel a védikus kultúra szerint egy gyereket nem csak a saját, fizikai annya nevel, hanem a közösség, vagy a család bármely tagja, így szoptatni is bárki szoptathatta a karon ülőket, így senkinek nem tűnt fel, hogy itt van egy anyácska, aki nem is az aminek látszik. Putana, a mellét bekente méreggel, hogy akkor így ölje meg Sri Krisnát, de hát ugye Krisna Isten, és akkor így nem számított neki a méreg, sőt elkezdte szívni Putana mellén keresztül a démon élet energiáját, aki ekkor már rettenetesen szenvedett, de nem tudott szabadulni a kis dedtől, és kínoknak kínjával változott vissza démonná. Majd mikor Krisna az utolsó csepp életenergiáját is kiszívta, akkor holtan esett össze…

Mint minden démonnak, így Putana elpusztításának is van egy mélyebb, a lelki önmegvalósítás útján járóknak szóló jelentése. Putana a Hamis Guru-t személyesíti meg, aki eleinte úgy látszik, hogy táplálni fog, és minden jót meg fog adni tanítványának, de aztán végül ki derül, hogy ez csak hazugság, mert valami csúnya hátsó szándék miatt közelíti meg a tanítványt.

Vagyis vannak olyan szituációk az ember életében, mikor találkozik efféle hamis Gurukkal, és ekkor ha a megfelelő tudással rendelkezik, fel tudja ismerni az efféle csalókat, vagy csaló mentalítást, de még mindig nem ő az aki a cselekvő, hanem úgy ahogyan a kedvtelésben is zajlik, Krisna az aki el fogja pusztítani a hamis Gurut. Vagyis ilyen esetekben az ember tehetetlen, és az egyetlen dolog amit csinálhat, hogy távol marad, el különül, és megvárja amíg Krisna elintézi. Mert a hamis Gurut, csak Isten képes teljes mértékben ártalmatlanná tenni.

Aki azt gondolja magáról, hogy, majd ő igazságot tesz, vagy szolgáltat, az igazából semmi mást nem tesz, mint saját maga is kultiválja a belső lényében Putanát, vagyis a hamis Gurut, mivel azt gondolja, hogy ő az irányító és a cselekvő. De igazából Krisna az, aki képes a szívünkben táncoló Démonokat megölni.

Természetesen a történet nem minden esetben működik, vagyis mondjuk, ha például egy efféle hamis guru olyan dolgot akar csinálni, vagy másokkal csináltatni, amik egyértelműen durván ártanak másoknak a lelki élet szempontjából, vagy mondjuk testi épségüket veszélyezteti, akkor hely idő és körülmény szerint közbe kell lépni, de sok olyan eset van, amire rá látása van az embernek, de nem ő az akinek tennie kell valamit…

Felismerni, hogy melyik szituáció- van éppen akkor és ott az ember életében, pedig gyakorlás kérdése. Ez már egy igazi művészet, az önmegvalósítás művészete.
Putana egyébként ha jól tudom cigány nyelven is anyát jelent…

(És ezt a tanítást köszönöm szépen Purusa Sukta Prabhunak, akivel épp egy ashramába sodort minket a szél.)