Menü

Rádhastami


Eger city

Ma ismét a főutcán
portyáztam kicsiny városunkban. Srimati Rádharáni megjelenési napjának
alkalmából, próbáltam hozzá imádkozni erőért és kitartásért…

Így esett

Jól indult a
délelőtt. Kiment néhány könyv, mikor baloldalról a tömegből, két világosszürke
öltönyös alak tűnt fel a látómezőben. Mikor rájuk emeltem tekintetem, akkor
vettem észre, hogy bizony a manapság oly ritkán látható reverenda van rajtuk,
szóval papok. Egyikük idősebb, másik pedig feltűnően fiatal volt. Egyből
elindultam feléjük és megszólítottam őket. Nagyon kedvesen válaszoltak, meg
viszont nem álltak, csak karjukkal jelezték, hogy tartsak velük egy darabon,
hiszen csak 1percet kértem. Több se kellet, elmondtam kiféle, miféle vagyok, s
miféle írások vannak a kezemben. Közben kiderült, hogy Katolikusok és épp
ökumenikus ügyekben jártak el épp a református templomban. Erre egyből Thomas
Mertont említettem, aki ajánlást írt a Bhagavad-Gitához és egy szerzetes abban
az egyházban.

Úgy tűnt Thomas
Mertonról igen, de ezen cselekedetéről még nem hallottak, és magát a könyvet
sem olvasták még. Így ezt a szentírást ajánlottam a figyelmükbe. Persze nem
akartam túl nyomós lenni, hiszen valamilyen szinten mégiscsak kollégákról volt
szó.

Inkább az idősebb beszélt, míg az ifjabbik
csak sokat sejtetőn mosolygott…

Megkérdezte, hogy
itt van-e központunk a városban. Erre mondtam neki, hogy igen, egy kicsit
feljebb, itt a Szécheny u. 64.-alatt van egy piciny központunk. Megkérdezte,
hogy hányan vagyunk. Mikor mondtam, hogy 20-30 szerzetes plusz a gyülekezet,
akkor nagyon meglepődött és visszakérdezett, hogy olyan sokan? Itt elmosolyintottam
magam, hogy egyáltalán nem sok, hiszen ez még csak egy kis központnak számít.

Aztán én kérdeztem
meg tőlük, hogy ők itt szolgálnak-e Egerben és ha igen, akkor melyik
templomban. Erre szintén az idősebbik válaszolt, mikor a fiatal már el is
vörösödve somolygott, hogy igen ők is itt vannak a városban, nem olyan messze innét
az érsekségen. Mondtam, hogy nem olyan rég vagyok ezen a környéken, de majd
egyszer megnézem. Erre mondta, hogy ő itt püspök… (Na bumm gondolom pár éve még
ledöbbentem volna, vagy valami, de most mindez csak egy hétköznapi
információként hatott és folytattam.)

Erre még végül
rákontráztam, hogy na akkor kedves püspök úr, hogyha most már így össze
ismerkedtünk, akkor egy kis adományt, csak egy forintot, úgy jelképesen had
kérjek önöktől is az ételosztásunkra. Nagyon kedvesen mondta, hogy
természetesen, és némi zsebkutatás után konstatálta a tényt ő is és kísérője
is, hogy nincs náluk egy vas sem.

Sebaj mondtam majd
legközelebb. De van nekünk egy köszönésünk, amit így mondunk bengáli nyelven,
hogy Gouranga és azt jelenti, hogy Légy boldog! Tudnák ezt mondani nekem?

Erre kezet ráztunk
és nagy vigyorogva Gourangáztak mind a ketten egyet-egyet.

 

Így esett, hogy kicsimc megtanította Srimati Rádharáni
megjelenési napjának alkalmából Gourangázni az egri püspököt és kísérőjét, akik
minden bizonnyal szépen imádkoztak a Szűz Máriához és így ő áldásban
részesítette őket, hogy megkaphassák az Úr szent nevét.

 

Negatív

Aztán persze jött a
másik oldal is, egy fröcskölődő, magányos, rém frusztrált közalkalmazott idős
hölgy képében, aki elmondása szerint nagy erőfeszítéseket tesz a munkahelyén,
hogy ne koldulhassunk szoknyában, a városban fényes nappal, meg ilyenek.
Fejemhez vágott még bálványimádást, meg sátánizmust, stb.-t. És még hozzá
tette, hogy már folyamatban van a rendelet ami jövő hétre várható, és akkor úgy
sem csinálhatjuk már ezt soha többé…

Mikor még mindig
nyugodtan és kedvesen megkérdeztem tőle, hogy mégis melyik egyház tagja, mert
rendkívül szennyes elmémnek köszönhetően volt egy elképzelésem, akkor kiderült „ő egy magányos megtért lélek, aki már
csalódott minden egyházban és bűnös emberben”. Egyedül spekulál Isten dolgain
és így a büszkeség formájában a gonosz olyan mélyen megmérgezte a szívét, hogy
a gyűlölet kiült az egész lényére, minden egyes mozdulatára és szavára.

„Ott hagytam, mert….”

Sajnos nem ő az
egyetlen ilyen ember, aki azt gondolja, hogy egyedül is elérheti Istent…

Ninjutsu

A reggeli lecke meg
nagyon komoly volt. Legalábbis nekem. Nalinikanta mataji Sivaráma Swami
Maharájának egy régebbi leckéjét játszotta le, ahol arról mesélt, hogy
Rádharáni miféle képen készül a Krisnával való esti találkozásaira.

Például, mikor benyit hozzá a szobájába egy barátnője
fényes nappal, és ő meg zárt ablakoknál, a csukott ajtó mögött azt gyakorolja,
hogy miképpen kell sötétben, halkan járni, nehogy valaki meghallja mikor
kiszökik Krisnához az éj leple alatt.

Vagy hogyan öltözködik az éjszakai hold
fényének megfelelően, milyen színű és
árnyalatú ruhákat, meg ékszereket vesz magára, hogy könnyen eltűnhessen a
kémlelő szemek elől.

Aztán mikor elindul,
hogyan lopózkodik fától-fáig, árnyékból-árnyékba. Hogyan válik eggyé az árnyakkal,
mikor valaki keresztezné az útját stb…

Majd menet közben
mennyire fél a lelepleződéstől, de mégis minden akadályon, durva sziklás
talajon, tüskés bozóton átvág, hogy találkozzon szerelmével Krisnával.

Krisna meg egyre
csak várja és várja. Majd mikor megérkezik és látja, hogy mennyi viszontagságon
ment keresztül Rádhe azért, hogy lássa Őt, akkor sírva fakad…

Tovább nem írom,
mert azt a rész már nem igazán vágtam :), meg ennyi bőven elég volt, hogy
megértsem, minek a torz tükörképe itt az anyagi világban a „Shinobizmus”

Rádhe-Rádhe