Menü

Romantika


 

  Kimentem a rétre délután. Tényleg tavasz van. Onnét tudom, hogy nem kellett kabátot venni, hanem csak simán, úgy ahogy voltam, kisétálhattam a házból, anélkül, hogy megfáztam volna. Az ősz és a tél hevarsztó nyomai láthatóak egyenlőre mindenütt, de a vidáman dalolászó énekes madarak és az itt ott előbújt apró zöldességek jelzik, hogy hamarosan újra látható élettel telik meg a táj.

  Találtam egy fát. Nagyon érdekes egy fa ez, mert ahogyan a nyomokból lehet következtetni, pár száz évvel ezelőtt kidőlt, gyökerestől. De nem adta fel, hanem a gyökerei, melyek az égnek álltak megkérgesettek és fa lett belőlük, ami pedig régen volt a törzse, nos az erre merőlegesen, vízszintesen folytatta a terebélyesedést. Az évnek ebben a szakában olyan dolgokat lehet mindenfelé felfedezni, amit máskor a burjánzó növényzet eltakar.

  Aztán a patakhoz érve eszembe jutott Sziú egy régi jó barátom. Ő egy sziámi harcos hal volt. Kb3 éve hagyta el a testét.

 

  Akkoriban elég kész voltam, meg azok is akik a társaságot alkották és volt egy olyan szórakozásunk, hogy ilyen halakat neveltünk. Aztán néhanapján összegyűltünk páran, mindenki hozva a halát, jól beszívtunk, aztán össze engedtük őket egy akváriumban. Órákon át néztük a sokszor brutális küzdelmet. Ez a létforma arról szól, hogy egy adott területen belül, csak egy hím létezhet. Ugye ez Sziám csörgedező patakjaiban mivel van elég hely nem okoz túl nagy felfordulást, de egy 50×50-es üveg akváriumban bizony brutálissá teszi sziám apró harcosait.

  Sziúval úgy találkoztunk, hogy már régóta kerestem minden állatkereskedésben egy méltó harcost, de sehol nem találtam. Aztán egy nap betértem egy helyre, ahol egyből feltűnt a kis izgága és megvettem. Olyan volt mint egy kölyökkutya. Ha meglátott, mindig odaúszott az akvárium falához és csóválta az uszonyait. Szerette mutogatni magát és mindig mikor vendég jött akkor kieresztette a lebernyegeit és nyomta a műsört. Sokat foglalkoztam vele annak idején, mármint ahhoz képest, hogy átlag ember csak simán egy halat látott benne. Soha nem győzték le, pedig nem volt nagyobb mint a kisujjam (már a teste.) Mikor küzdeni vittem, nem kellett vadászni rá, hanem csak mondtam neki, hogy most mi következik, meg beletettem egy befőttes üveget az akváriumba és ő magától beleúszkált. Jó harcos volt és sokat tanultam tőle.

  Mi lett a vége? Hát az lett a veszte, ami a legtöbb harcost sebezhetővé teszi. Szerelmes lett. Szólt, hogy szeretne társat magának, így hoztam két asszonyt neki, de neki csak az egyik kellett…  Boldogan úszkáltak, meg minden egészen egy áramkimaradásig, mikor is lekapcsolt a fűttő szál és lehűlt a víz. (Ezek a halak nagyon érzékenyek és 25fokon kell nekik tartani a vizet.) Sziú persze kemény lévén meg sem érezte, nem úgy a felesége, aki tüdő gyulladást kapott. (Mert ezek a halak tüdővel lélegeznek és nincs kopoltyújuk.) 3Napig haldoklott. Sziú meg jó férj lévén próbált rajta segíteni. Soha nem felejtem el a képet, mikor a fektetett fűtőszálon az uszonyain feküdt hitvese, úgy bújva hozzá, mintha  a legyőzhetetlen harcos a haláltól meg tudná őt óvni… De nem tudta. Próbáltam mindenféle vitamint cseppenteni nekik, hiszen kért, hogy segítsek, de én is tehetetlen voltam.

  Aztán harmadnap ura uszonyainak ölelésében elhagyta testét és többé nem mozdult. Sziú ekkor elkezdett körözni az akvárium alján, majd utána ment.

  Mindkettejük testét ebbe a patakba dobtam…

  Azt hiszem ez volt életem legromantikusabb története.

  Azt mondja a szentírás, hogy a vizben élő létformák rendelkeznek a legfejletlenebb tudattal. Ha egy hal ilyen dolgokra képes, akkor vajon mit tud egy fa, ami materialista szemmel láthatólag nem sok érzelmi megnyilvánulást mutat? Vagy mit érezhet egy malac, vagy egy tehén a vágóhídon. Hitlert elítélik, amiért mészárszékeket építtetett a zsidóknak, de az emberek ugyan ezt csinálják, amikor a húsevéssel támogatják a vágóhidakat.

  Isten azt mondta Ne ölj!!!

  Aki ezt az egyszerű parancsot nem képes megérteni és megtartani, az hogyan merészel beszélni Istenről? Ezek az emberek, csak képzelegnek és vallásos szentimentalizmussal próbálják meg elfedni bűneiket, mondván: „Isten könyörületes, és mindent megbocsájt.”

 

  Holnap megyek Pestre. Este kezdek dolgozni, egy vegetariánus ételkihordó cégnél. Még mindig nincs szállásom, de valahogy majd lesz. Mert mindig is volt valahogy… 

  És azt hiszem, újra neki állok jappázni…

 

;D Gouranga!  ;D