Menü

Sankirtan nektár


Hát az úgy van, hogy amúgy imádok könyvet osztani. Kimenni az utcára, és élőben egyenesben átadni az emberekenk egy-egy könyvet, vagy azt amit én megértettem Istenről. Alapjában véve mindenki nagyon kedves, meg jó fej.

Naponta ketten hárman is oda jönnek hozzám, hogy Krisnás vagyok-e, mert akkor szeretnének adományozni, vagy könyvet venni. Sokan megálnak és tudok beszélgetni sok emberrel Srila Prabhupáda üzenetéről.

Vannak természetesen nehezebb pillanatok, főleg amikor elfelejtek imádkozni, mert elhiszem, hogy na jó vagyok, és akkor Krisna mindig meg mutatja, hogy ha nem rajta függök, akkor gyötrelem az élet. Mostanában például az elte bölcsész kara előtt állítgatom meg a professzor urakat, meg mindenféle hercegnőket, akik általában szeretik a Krisnásokat, de ha nem is, akkor meg megszerettetem velük.

Aztán a Másik hely egy igazi szent hely, ahol Kamsari prabhu végezte gyermekkori kedvteléseit, a Móricz zsigmond körtér, ahol szintén a kedvenc gyorséttermem előtt állok Vega szakács könyvekkel, és ahol ma például két és fél óra alatt elkapkodtak tőlem a délutáni napsütésben vagy 20 könyvet.

Mostanában mindig kapok valakit aki még nem állt olyan sokat az utcán és akkor próbálok valamit átadni abból amit Áryadeva-tól, vagy Laksmipatitól tanultam a könyvosztásról, és szerencsére úgy néz ki, hogy megy is, kapom a kegyet, hogy ez is menjen.

Persze mindezt nem én csinálom. Ezt mind az előző ácháryák kegyéből kapom, ami lelki tanítómesteremen keresztül nyilvánul meg és akikhez minden kezdéskor imádkozom összetett kézzel, hogy valamit tudjak tenni, hogy jobb legyen a világ.

Közben persze Maya devi folyamatosan próbálkozik különféle formákban, különféle barátokon keresztül, és itt ott meglövi egy-egy barátomat, akit utána hordágyra kell tenni és elvinni a felcserhez, ha engedi, de aztán másnap megint kint vagyunk a fronton és megvetjük lábunkat a különféle pontokon.

Mostanában olyat is szoktam, hogy csak úgy valahol leszállok a villamosról, aztán ott neki állok osztani, mert annyi a képeslapos, meg mindenféle más szélhámos szervezetnek gyűjtő agresszor, hogy inkább nem küzdök velük a jó helyekért, hiszen Krisna-tudatot bárhol lehet terjeszteni, ráadásul bármeddig. Tegnap is majdnem elfelejtettem beérni 9-re, hogy bezárjam a templomot, de aztán Jitendriáék szóltak, hogy menni kéne. ;D

Srila Prabhupáda transzcendentális könyveit osztani a legnagyobb boldogság a világon, bár tudom, hogy ez egy külső szemlélő számára elég hihetetlen. De ott állni az esőben, szélben, aluljáróban és egész nap Krisnáról prédikálni, az nem más mint a Krisna-tudat akár tetszik akár nem.

A tegnapi bejegyzés csak egy példa volt és össze gyűjtöttem a 3 legdurvább esetet. Atöbbiek mind nagyon jó fejek meg kedvesek.

Szeretem az embereket.

S bár egyenlőre nem úgy néz ki, hogy én fogom megnyerni a marathont, azért csak hiszek benne, hogy utolsó nap megfogom az elsőket is és végül mégis, ;DDDD

Csak egy dolgot sajnálok, azt amit mindig is sajnáltam mióta egy kicsit is átgondoltam a sankirtan eredményességét. Azt hogy egyenlőre jönnek az emberek, egy pillantra fellibben róluk az anyagi élet súlya és bepillantást nyernek a lelki élet nyújtotta örömökbe, de aztán eltűnnek és ki tudja valaha lesz-e újra kapcsolatuk vele.

Többek között ezért is kezdtem el online tevékenykedni, hogy ezt a problémát orvosoljuk, vagyis ha az emberek egyszer találkoznak egy Krisna-hívővel aki mély benyomást tesz rájuk, utána legyen lehetőségük bármikor máskor is találkozni egyel, és kapjanak lehetőséget, inspirációt arra, hogy a saját életükben is meglépjék azokat a változtatásokat amik elhozzák nekik is azt, amit tőlünk Sankirtanosoktól akkor és ott kapnak egy röpke pillanatra…

Gauranga

ui: Ha van kedved valamelyik nap, hívj fel és gyere próbáld ki. (Eddig még senki sem bánta meg)