Menü

Sivatagban legyél virág…


Karam-ból született gondolatok

Az utóbbi 8 napból 7en voltam edzésen. Ma meg regenerálódós
dayt tartok.

A legérdekesebb amúgy a szerdai tréning volt. Már nem mintha
történt volna valami különös a szokásos érdekfeszítő gyakorláson kívül, hanem
csak azért mert oda felé elütöttek…

Sivatagban legyél virágSivatagban legyél virágSivatagban legyél virág

Semmi komoly, csak ahogy feljöttem az Astoriánál és
meneteltem tovább a híd felé az első kereszteződésnél egy csávó igyekezett
orrkidugós módszerrel bevágni valahova az előtte sorakozó dugóba. Régóta úgy
állt és nekem döntenem kellett, hogy elölről, vagy hátulról kerüljem meg az
autót… Bár mondta egy hang odabent, hogy hátulról menjek, az elejénél kerülés
rövidebbnek tűnt így arra vettem az irányt. Persze a csávó (30körüli) is pont
ezt a pillanatot választotta, hogy kirobbanjon az épphogy csordogáló
kocsisorba.

Szóval annyi időm volt, hogy pont ugorjak egyet és ne
elkaszáljon, hanem a következő pillanatban seggel legyek a motorháztetején. Már
épp készültem tovább gurulni, mikor is észbe kapott és hirtelen a gázfröccs
után a fékre taposott, hogy én meg vissza huppanjak elé az aszfaltra. Semmi gond,
talpra érkeztem és mentem volna is tovább, hiszen késésben voltam, de ekkor
elkaptam a hullaszínűre váltott sofőr tekintetét, aki hirtelen nagyon durván
leizzadt… Mosolyogva mutatom neki, hogy semmi gáz, minden rendben, de ő meg
tekeri le az ablakot, és szinte már kétségbe esve könyörög nekem, hogy Neharagudj,
kérlek. Lépnék le, de látom, hogy jól esne neki, hogy megnyugtassam kicsit,
hogy semmi bajom, így oda léptem a letekert ablakhoz és a tőlem telhető
legnagyobb kedvességgel mondtam neki, hogy semmi gond, minden rendben van. Erre
megint, mondja, most még nagyobb hangsúllyal könyörögve, hogy „De, tényleg ne
haragudj jó!”.

Ahogy belenéztem a szemébe, hirtelen átjött a munkából
hazasiető ember, akinek mindene tele van már az egész világgal és csak rohan
megint valahová, ahol azt gondolja, hogy megleli végre a békét és a nyugalmat,
de a nagy rohanásban észre sem veszi, hogy a béke és a nyugalom itt van
körülötte. Egyik helyről szalad a másikra, egyik embertől a másikig, de
mindenhol csak a hőn áhított boldogság illékony illúziójával találkozik. Mivel azonban
ez sosem tudatosult még benne így konkrétan, ezért csak teker, teker és teker.
Még akkor is, mikor épp türelmet kéne tanulnia egy dugó kellős közepén, ahol
hiába akar rohanni az ember, nem tud…

Hát megsajnáltam. Ahogy ott ült hullasápadtan a saját
verejtékében úszva azokkal a kétségbe esett szemekkel és nyúlt felém a kezével…
Szóval odaléptem mellé, megfogtam a kezét, lehajoltam az ablakhoz és elismételtem,
hogy semmi gond, minden rendben van, és még hozzá tettem, hogy figyelj jobban,
legyél tudatosabb…

Aztán mentem tovább, fel a hegyre, hogy sokkal jobban
agyonveressem magam, mint ez a kis koccanás…

Manapság ez egy teljesen hétköznapi dolog. Az emberek csak
nyomják a gázt, hogy elérjék céljaikat és közben észre sem veszik, hogy mennyi
minden mellett rohannak el. A média mindent megtesz, hogy minél több célod
legyen az életben, de semmi képen ne az, hogy megelégedjél a jelenben. Mert ha
megelégszel a jelenben azzal, amid van, akkor a fogyasztói társadalom számára
értéktelen leszel, mivel nem akarsz fogyasztani, hiszen mindened meg van. Egy
ilyen ember még nem probléma, csak egy sima különc, akire rátekintve csak
legyintenek és azt mondják, hogy majd be nő a feje lágya. Viszont mikor már
többen is elkezdenek e-képen gondolkodni, ráadásul egymásra is találnak, akkor meg
elkezdenek újjal mutogatni rájuk, hogy ez egy szekta.

Ezek a megkülönböztetések, az ezek megtapasztalása, ugyan
úgy az út része, mint úgy dönteni, hogy na akkor mától másképp fogok élni. Sokkal
tudatosabban.

Mert amúgy meg minden ember életében vannak olyan
pillanatok, mikor látja mindezt és talán még meg is fogalmazódik benne, hogy
változtatni kéne, ki kéne szállni a mókuskerékből…

Még a te életedben is vannak ilyen pillanatok…

Persze a nagy többség, pont a fent említett
megkülönböztetésektől való félelmében, vagy csak lustaságból, mert az eddig jól
megszokott kis élete sokkal kényelmesebb neki, mint új alapokra helyezni a
létezés misztériumát, sosem lép fel a következő lépcsőre, hanem csak simán
duzzog tovább magában, hogy milyen sz@r is az élet. Majd megöregszik,
megbetegszik és meghal, hogy ismét ebben a világban kelljen megszületnie és
ezeket a dolgokat átélnie újra és újra, mígnem meg lesz a kellő bátorsága nemet
mondani mondjuk a hamis társadalmi elvárásoknak, vagy az érzék kielégítés
nyújtotta röpke örömöknek és valóban elkezd tudatosabban, megfontoltabban élni,
létezni. Akár mondjuk még fogmosás közben, vagy egy dugóban ücsörögve is, az
Univerzum peremén, ahelyett, hogy csak némi alkohol, vagy másféle kábító és
tudatmódosító szer hatására élvezze ezeket a gondolatokat, amolyan kocsmai
filozófusként egy pohár borral a kezében nagyhangon hangoztatva az élet
igazságait, hallgatósága az ellenkező, vagy azonos neműek elkápráztatása végett…

Sivatagban legyél virág

Csak azért nem borulni virágba, mert egy sivatag közepén él az ember és ott ez nem szokás, az otabaság…

És most kell rátenni a kakaót ;DD 

Sok szerencsét!

Gouranga!