Menü

Skizofrénia, fenyegetés, megfélemlítés, avagy mi van ha meztelen a király?


okos gyerek
Általában a skizofrénia egy pszichiátriailag nyilvántartott betegség, habár maga a pszichológia nem sokat tud róla. Főleg azért, mert maga a Pszichológia semmit sem tud a lélekről és mert az egész létezésünket, érzéseinket, gondolatainkat csupán vegyi anyagok különféle kombóinak és kölcsönhatásainak tekinti.

És bár én sem tanultam sehol, valahogyan mégis szeretném elmesélni az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat neked, hátha hasznát veszed majd egyszer valahol valamikor az életben. Hiszen általában barátok vagyunk.

A  Skizofréniának két fő csoportját különböztetném meg.
Az első, a más élőlények által befolyásolt élet, vagyis az olyan skizofrénia, mikor valaki egy másik intelligenciával és hamis egóval igen, de durva fizikai testtel nem rendelkező lény irányítása, megszállása alá kerül. Ezzel már régebben foglalkoztam, hogy miként történik, és hogyan lehet védekezni ellene.

Az önként választott Skizofrénia
Éppen ezért, most ebben a bejegyzésben a második fajtájáról írnék csak amit nap mint nap láthatunk tapasztalhatunk a hétköznapi életünkben, és amire én magam is csak egy pár éve lettem figyelmes. Ez az önként vállalt skizofrénia, mikor szó sincs semmilyen másik élőlény, szellem, lidérc, démoni megszállottságról, hanem egészen egyszerűen csak a saját hamis egónk csapdájába esünk.

Mit is jelent ez?
Semmi mást, mint amikor valaminek, vagy valakinek látszani akarunk. De közben nem vagyunk azok. Mikor a tanár próbál úgy csinálni mintha bölcs lenne és a tudás amit át ad mindenek fölötti lenne, mikor a dojo vezetője próbál úgy csinálni, mintha legyőzhetetlen lenne és a technikák amiket tanít ugyan erre képesítenének bárkit aki tőle tanul. Szellemi, lelki utak gyakorlói, vezetői, próbálnak úgy csinálni, mintha már elértek volna egy szintet. Vagy politikusok próbálják elhitetni a néppel, hogy bizony tudják a megoldást az élet nagy problémáira, de közben meg semmi más nem érdekli őket, mint a saját zsebük, megélhetésük.

Mik a szimptómák?
Az egész úgy néz ki, hogy az ember egyszerű hétköznapi földi halandóból egyszer csak szép lassan el kezd a környezete fölé emelkedni és el kezd mindenkinél jobban tudni mindent. Persze ezt csak a környezete veszi észre, mert ő pont abban a téves elképzelésben, illetve hamis énképben próbálja füröszteni magát, hogy ő épp egy sokat tapasztalt és bölcs tanár, vagy épp egy kiváló és legyőzhetetlen harcos, egy szent pap vagy más lelki vezető, esetlegesen egy az országot megmenteni képes ideológiával és erővel és tenni akarással rendelkező vezető.

Ilyenkor az ember, mikor ezeket így beképzeli magának, el kezd olyan dolgokat tenni vagy mondani, olyan gesztusokat, és szokásokat felvenni, mint az az idealizált kép melyben tetszelegni szeretne. Eleinte ezzel nincs is probléma, hiszen ki ne szeretne mindent tudó bölcs tanároktól tanulni, kik az élet minden területén nagy bölcsességgel rendelkeznek. Ki ne szeretné egy legyőzhetetlen mestertől elsajátítani a legyőzhetetlenség titkát. Ki ne szeretne egy emelkedett, szellemi önmegvalósítás útján fejlett szinten álló lelki vezető követője, vagy tanítványa lenni, és ki ne szeretne egy hős államférfit aki vezetné az egész országot, a nemzetet az gyarapodás és biztonság felé.

Szóval mikor az ember ebbe a helyzetbe kerül, vagyis ezt a helyzetet választja, magyarul elhiszi magáról, hogy ő egy bölcs tanár, egy legyőzhetetlen harcos, egy fejlett idős lelki vezető, vagy egy minden megoldást ismerő politikus, akkor eleinte általában úgy tűnik, hogy ez így is van. Lesznek követők, akik hisznek benne, lesznek olyanok akik támogatják. Ő meg szépen játssza a szerepet amit kitalált magának.

A tünetek jelentkezése
Kérdezhetnéd, hogy akkor mi a gáz ezzel, hiszen valahol mind ezt csináljuk, hiszen ezért kezdjük el gyakorolni a lelki életet, hogy olyat csináljunk amit addig nem és egy idő után a megszokásnak és a gyakorlásnak köszönhetően természetünké válik a dolog.
Erre csak azt tudom mondani, hogy igen valóban így történik a gyakorlás és a fejlődés, hogy egyszer csak elkezdünk olyan dolgokat csinálni amit eddig nem csináltunk és akkor eleinte nagyon furcsa, aztán gyakoroljuk és miénk lesz, míg még tovább gyakoroljuk és akkor utána már annyira tudjuk, hogy akár tanítani is tudjuk majd.

De van egy nagyon fontos különbség a törekvésekkel teli fejlődés és gyakorlás, valamint a skizofréniai állapot között.
A fejlődéssel teli törekvés általában gyorsan a természetünké válik, mert egy közeli lépcsőről szól. Valahogy úgy mint mikor egy gyerek elmegy az iskolába és először megtanul írni olvasni számolni és csak később mikor már meg van ez a tudása, utána kezd el komolyabb dolgokat tanulni, és szép fokozatosan fejlődik és tanul a korának és érettségének megfelelően, hogy egy szép napon egyetemre járhasson. (Persze itt most nem azt akarom mondani, hogy egy cél az egyetem, hiszen ott általában a 99% bekerülőből agy halott materialista rabszolgát csinálnak. De a fokozatosságra való példa kedvéért ezt a hasonlatot használnám.)
tanár?

Míg természetesen ugyan ezt a gyereket betaníthatod, hogy hogyan kell megoldani egy bizonyos 8 ismeretlenes egyenletet, hogy mikor hová milyen jelet rajzoljon, és utána ezt a mutatványt bemutathatja néhány docensnek, akik elhihetik, hogy aztaa tényleg itt egy kiscsávó, aki keni vágja az egyetemisták adagját, sőt még beszélhet komolyan is ugyan ez a gyerek mint egy felnőtt  és sokakat megtéveszthet. De ha valaki felír neki egy másik 8 ismeretlenes egyenletet, akkor fogalma sem lesz arról, hogy miként kéne azt megoldani, hiszen csak begyakorolta, hogy mikor és hová mit kell rajzolni és írni.


A diagnózis megállapítása
Természetesen az adott példában gyorsan lelepleződik a kisfiú, de az életben ez nem megy mindig ilyen gyorsan és egyszerűen. az említett példák alól kivételt jelent talán a híres neves harcművész, ahol ha jön egy kihívó, aki összeveri a legyőzhetetlen képében tetszelgőt, gyorsan ki jön  az eredmény. De mikor egy politikusról, egy lelki vezetőről, vagy egy tanárról van szó, akkor sokkal nehezebb ezt a jelenséget diagnosztizálni. Illetve ha az ember tisztában van egy két dologgal, akkor annyira talán mégsem.

Mert a legárulkodóbb jel, az a zaklatottság és a gyakori kedvtelenség, rossz kedv, ami abból adódik, hogy  mivel az ember nem az akinek mutatná magát, vagy aki ként mások tisztelik, akkor bizony komoly erőfeszítéseket kell tennie arra, hogy fenntartsa ezt a látszatot. Ez viszont rengeteg energiába kerül, nem is beszélve arról, hogy mivel a valóságos természet el van nyomva, így folytonos frusztrációt okoz egy idő után az ezt az utat járónak, hiszen senki sem tud sokáig más lenni mint ami valójában.
 
Ezek az emberek természetesen nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a külsőségekbe, a látszatba, hiszen elsősorban ez az ami másokkal olyannak láttatja őket, amilyen szerepet el szeretnének játszani. Mikor pedig valaki leleplezi őket, vagy át lát a szitán, akkor általában dühösek lesznek és különféle módszerekhez nyúlnak, hogy eltűntessék azt aki kiabált, hogy „Meztelen a király” a fenyegetőzéstől egészen megfélemlítésig.

Ezek az emberek általában nagyon ragaszkodnak ahhoz a szerephez és a vele járó előnyökhöz, ezért általában bármire képesek, hogy fenntartsák a látszatot. Követőik pedig akik hisznek neki, nem mások, mint olyan emberek, akik ugyan így csalnak és valaki másnak mutatják magukat mint amik valójában, de a legfontosabb tulajdonságuk az, hogy átverve és félrevezetve akarnak lenni. Ezért Krisna teljesíti ezt a vágyukat és küld nekik egy csalót.

Viszont mivel a csaló sokáig nem tudja fenntartani a szerepjátékot, a hazugságot, így előbb utóbb rettenetesen frusztrált és zaklatott lesz és másokat fog okolni boldogtalanságáért.

Megoldás
Ebbe a cipőben természetesen azt hiszem kisebb vagy nagyobb mértékben, mindannyian járunk. A kérdés csupán az, hogy észre merjük ezt venni, merünk-e hallgatni azokra akik látnak bennünket és szólnak, vagy igyekszünk mindent megtenni, hogy elhallgattassuk őket, nehogy fényt derítsenek titkunkra.

A legvégső megoldás természetesen az őszinteség. Vagyis állandóan ellenőrizzük magunkat, hogy na akkor mi újság oda bent, mennyire hittük el, hogy az vagyunk ami épp van. Ezt jó béke időben tenni, vagyis akkor amikor úgy tűnik minden rendben van, mert ha esetleg mi magunk is elhittük, hogy akkor én ez meg az vagyok, akkor mikor jön a vihar, vagyis akkor próbára teszi az élet, hogy valóban ezek vagy azok vagyunk-e, akkor könnyen megreccsenhetünk a hazugságaink és a képmutatásunk súlya alatt.

Éppen ezért, minden tiszteletem azoké az embereké, akik felismerik ezen tulajdonságaikat és vállalván a felelőséget és a következményeit annak, hogy tovább nem tetszelegnek egy bizonyos szerepben őszintén bevallják, hogy bár ők is azt gondolták, hogy ilyen meg olyan szinten vannak, de közben rá jöttek, hogy mégsem, úgyhogy bocsánat mindenkitől akiket eddig megaláztak, megfélemlítettek, vagy megtévesztettek…
 
Gauranga