Menü

Srila Prabhupáda Marathon Vége


Gondoltam a végét egy kicsit összecsapom, mert
amúgy sem történt túl sok minden. Meg már
teljesen elegem van ezeknek a történeteknek a leírásából,
főleg mert a kommentek alapján a kutyát nem
érdeklik… ;D

Ezt a két pólót ugyan az nap kaptam Krisna elrendezéséből az egyiket a Ninjutsu semináriumon, a másikat, meg a Sankirtankocsiban…



Szóval mint említettem a Stockholmi szeminárium
teljesen felvillanyozott. Nem azért, mert tényleg
ennyire bírnám a Ninjutsut, hanem inkább azért,
mert teljesen elhittem a kis lelkiismeret furdalásomnak, hogy
míg a többiek kint álltak a jéghideg
utcákon, addig én meg a jó meleg dojoban
ugrabugráltam, úgyhogy van mit bepótolnom és
csak mentem a végéig, mint egy gép…


Örebro adta a
kegyét, szokásához híven…


Akkor hát ezzel a motívációval
(legalábbis én) megérkeztünk Örebroba,
a „süketek városába”…

Az
áruház, ahol tavaly álltam, kicsit megváltozott,
mert átépítették, de végül is
sankirtana szempontjából előnyösen alakult át,
mert egy laza kis csordogálóssá vált és
az emeberek is nagyon nyitottak lettek, mint végig az oldalán
az üvegfal. :)

A
múltkori homlessel is találkoztam, viszont idén
csak egyszer balhézott, akkor is csak pár percig,
úgyhogy nem kellett bántanom… :)


Amiért igazán bírtam az Örebroi 3napot, az
az volt, hogy feloldották a könyvkontrollt és
bármiből eladhattam bármennyit, úgyhogy
megdupláztam az eddigi eredményeimet, és sok-sok
könyv kiment…


Sok magyarral találkoztam, meg sok olyannal, akik már
jártak Magyarországon, főként Budapesten és
mikor a Halászbástyát, vagy a Budai várat
említettem nekik, teljesen elérzékenyültek…
(Isten errefelé annyira nem népszerű, így hát
néha más módszerrel foglaljuk le az embereket az
agjáta-sukritiben.)


Szavak nélkül
is megértjük egymást


Aztán utolsó nap valóra vált egy régi
vágyam. Lelkitanítómesteremtől hallottam
egyszer, hogy ők néha némán, szavak nélkül
szankirtanoztak és már régi vágyam volt,
hogy én is kipróbáljam ezt a módszert. És
akkor Krisna küldött négy süket-néma
fiút, akik mikor megszólítottam őket, mutatták,
hogy nem hallanak semmit. Egyből a táblát kezdtem el
mutogatni nekik és erre megálltak…

Egyből értettem, hogy akkor
most elérkezett a pillanat. Egy hang nem jött ki a
számon, csak kézzel lábbal el kezdtem mutogatni
a könyveket, meg a táblámon lévő szöveget.
Aztán ami ezután következett, azt legjobban ahhoz
tudnám hasonlítani, mikor egyszer begombáztunk
egy haverommal és nem kellett beszélnünk
egymással, csak egyszerűen mentünk az utcán és
tudtuk miről mit gondol a másik. Nagyokat nevettünk
akkor, bár ez csak egy drog hatása miatt volt…

Most ugyan ezt éreztem, csak négy emberrel egyszerre.
Pár percig cikáztak köztünk a gondolatok és
egyszer csak azt vettem észre, hogy nem kell beszélnem,
kapálóznom, csak egyszerűen értjük
egymást, hogy mit akarok én, és miféle
kétségeik vannak nekik. Aztán a kezükbe
adtam egy könyvet és gondolatban azt mondtam, hogy ez a
könyv Istenről szól és arról, hogyan
tudják megtalálni a tökéletes boldogságot.
Na jó, meg még hozzá gondoltam azt is, hogy
reinkarnáció, lélekvándorlás,
meditációról is szó van benne…


Kicsit gondolkodtak közösen, szóval ők így
beszélgetnek egymással, szavak nélkül, hogy
megbeszélték nincs pénzük, de valamennyit
mégiscsak adnak, mert ez egy jó dolog.


Én is alig akartam elhinni, hiszen ott álltam
Svédországban és egy idegen nyelvű kis
csoporttal kommunikáltam az utcán, szavak és
tettek nélkül, ráadásul Istenről. Az utca
zajai a háttérbe szorultak. Érzékeltem
őket, de úgy jelentőségét vesztették és
hirtelen egy másik valóságban találtam
magam, ráadásul anélkül, hogy beszedtem
volna bármilyen sz_rt is. Igazából ez egy
teljesen érzelmi szintű komunikáció volt, mert
éreztem, hogy érzik amit érzek… (Na jó,
tovább nem fejtegetem ezt, mert még kivágatják
velem ezt a részt… :)


Végül is 4-en közösen, összedobtak egy
könyvre és mindenki jól járt… (A
legjobban)


Nordstan hell
Aztán csütörtökre felértünk a
legkeményebb próbatételre Göteborgba…
Igazából itt Egerben egész évben
rettegnek a helytől a bhakták, mert ha valaki Svédországba
megy könyvet osztani, akkor minden képen be kell mennie
legalább egy napra a „Nordstan”-ba.

Virág autómata…

Tavaly már írtam a helyről. Szóval ez négy
háztömb, aminek az utcái fölé tetőt
húztak, lejárólapozták az aszfaltot és
alápadlófűtötték az egészet. Sőt,
mindenhol telenyomták boltokkal és így,
egy
hatalmas, többszintes, bevásárló
központ lett az egészből, ahol főleg ilyenkor
karácsonykor több ezer ember mászkál…

Idén annyiban volt másabb az egész, hogy
Srinivasa Áchárya pr. nem volt ott mellettem. Tavaly
végig, több mint egy hetet vállt-vállnak
vetve küzdöttünk, egymás mellett és
merítettünk erőt egymásból. Idén
viszont senki nem bírt megállni ott bent mellettem, az
Őrület közepén. Osztótársam Ricsi az
ifjú titán is max egy fél napot bírta,
aztán kimenekült az utcára. Így végül
is az egri bhakták közül én voltam bent
egyedül.


Viszont így Krisna egy különleges filmbe tett, mert
voltak ott még rajtam kívül más bhakták
is. Például Bramhasamhita pr., meg Vasudeva prabhu,
akik két jó barátaim még tavalyról.
Ők itt élnek, Hindu-Vaisnavák, viszont nagyon szépen
prédikálnak egész évben, és
többnyire itt bent osztják és Srila Prabhupáda
könyveit. Ők tartják fent a híres-neves Nimai
ashramot a városban, amiről többé kevésbé
errefelé már mindenki hallott.

No
meg persze ott volt még Rádha-Giridhári legfőbb
szolgája, Dharma-hamja (fogalmam sincs hogyan kell írni,
vagy mondani) prabhu Stokiból a farmról és kis
csapata +2 bhakta, akik esténként jöttek be, mikor
lecsitult már egy kissé a pörgés és
aki amúgy napi minimum 20 Bhagavad-Gitát osztott ki…


Szóval velük társultam odabent és így
végül is nagyon szerencsésnek mondhatom magam…


Syama a pokolban…


 

Gyónás
és eskü


Amúgy én nagyon bírom a Nordsand-ot. Mindig van
ember és mindig lehet osztani. Minden közel van, fedett
és meleg… Ennél profibb hely nem kell… (Amúgy
meg olyasmi a feelingje, mintha Pesten kicsit felpofoznánk a
Nyugatinál az aluljárót…Amúgy azt is
csak Pokolnak hívják a sankirtanosok otthon…)


Alapjába véve hoztam az Örebrói
eredményeket, kivéve hétvégén,
mikor annyian voltak, hogy a folyosó szélére
tapadtam és a kirakatba kapaszkodtam, hogy el ne vigyen az ár.
Végül bemenekültem „gyilkosba” az egyik kis
oldal folyosóra (Mert ott figyelni kellett a Secukra, mert ott
nem lehetett (elvileg) adományt gyűjteni…) és ott
folytattam a Syama -féle „piton”-módszerrel…


Minden jó volt és sok érdekes emberrel
találkoztam…


Csak egy dolgot bánok azóta is:


Jött egy alacsony, dundi, korombeli nicaraguai srác.
Mikor megállítottam és mutattam neki a
könyveket, egyből eszét vesztette, hogy végre
talált egy Bhagavad-Gitát, már mindenhol
kereste. El kezdett könyörögni, hogy adjam neki
ajándékba, mert csak két hete jött az
országba és nincs semmi pénze, de nagyon
szeretne egyet. Mondta, hogy az anyukája pénze van csak
nála, de abból nem adhat. Viszont igen-nagyon
könyörgött… A végén, már
odáig fajult, hogy a kabátját akarta oda adni
érte… Csak 20Nicaraguai pénz volt nála, a
sajátjából, de nem adtam neki oda annyiért,
hanem csak egy kisebb könyvet kapott. Mondtam neki, hogy elég
ügyes embernek látszik, és ha valóban
akarja a Gitát, akkor még pár napot itt leszek,
hozzon érte 100koronát, ami amúgy errefelé
egyáltalán nem egy nagy tétel… Mondta, hogy
mindenképpen vissza jön… (Azóta sem láttam.)


Ember még ennyire nem kérte tőlem ezt a könyvet,
úgyhogy pár napig utána erősen, és
valamennyire még talán most is lelkiismeret furcsim
van, hogy miért nem adtam oda neki… Megfogadtam, hogy soha
többet nem követem el ezt a „hibát”és ha
valaki így könyörög, bizony adok neki egy
példányt, akár még ingyen is…


Malmö&Govinda

A
végére pedig mint tavaly is, Malmőt hagytuk. Ez azért
volt különleges, mert közben két magyar bhakta
a város szívében nyitott egy Govinda éttermet,
ami 2percre illetve két sarokra van a Hiltontól és
70-lépésre a sétáló utcától,
a „fényesfülű-réznyúltól”.
Amritavapu prabhu és „Prabhupáda Sanyi” nagy
kegyben részesítettek minket és nektár
prasadammal táplálták a kimerüléssel
küszködő testeinket és lelkünket… Mi meg
szórólapozgattunk nekik, mert amúgy nem régen
nyitottak ki. Azt mondták, hogy amíg ott osztottunk,
addig megduplázódott a forgalmuk és még
egyszer kellett főzniük…

 

 

Fakabátok


Svédország híres a közbiztonságáról,
amit az állandóan gyanakvó és
minden-lében kanál polgárok is „elősegítgetnek”.


Szóval bementem egy nagy áruházba körülnézni
a húzó kocsimmal, ami tele volt nektár Govinda
prasadammal, amit Sanyi, meg Amrita küldtek a bhaktáknak
vacsorára. Kicsit nehéz volt a kocsi én meg
kicsit borostás voltam így semmi perc alatt rámtapadt
egy öreg securos, aki megpróbált feltűnés
nélkül követni a sorok között… Persze
mivel errefelé az emberek program életet élnek,
folyamatosan beszélt a woki-tokijába, hogy mit is
tegyen, meg nagyon izzadt az izgis helyzettől,és mikor
rápislantottam,
mindig elkapta a tekintetét,…


Aztán nem történt semmi. Csak kimentem az
áruházból, elindultam a Vasutállomás
felé, ahol a többiekkel volt megbeszélve a
találkozó és éreztem, hogy még
mindig figyel valaki. Nem sokkal arrébb ki is szúrtam
két civil-rendőrt, akik „feltünés nélkül”
tapadtak rám, míg a vasútra nem értem…


Aztán valamiért, mikor a megbeszélt helyre, a
vasút állomásra bekanyarodtam volna, talán
pont Krisna elrendezéséből megzavarodtam kissé
és tovább sétáltam egy nem olyan messze
lévő építkezés felé…


Pár perc múlva egy rendőr autó gurult mellém,
amiből négyen néztek, de nagyon. Mosolyogva oda
integettem nekik, de azok meg csak jöttek mellettem, minden
reakció nélkül.


Aztán egyszer csak lemaradtak és hallottam, hogy az
egyikőjük kiszáll, a hátam mögött, majd
szapora léptekkel követni kezd és utánam
kiállt, feltételezhetőleg azt, hogy álljak meg,
de svédül. Megfordultam és mondtam neki, hogy
sorry csak angolul vakerok és abból is csak kicsit…


Megkérdezte, kivagyok, mit csinálok és főleg
arra volt nagyon kíváncsi, hogy mi van a húzó
kocsiban…


Mikor elmondtam neki, hogy Hare Krisna szerzetes vagyok, Isten
szolgája, akkor már készen volt teljesen,
ráadásul megérkezett a társa is, aki meg
egy nő volt (Amúgy svédbe minden második
rendőr, nő…) Elővetették velem a vacsorát és
megvizsgálták, hogy tényleg az-e aminek látszik.
Mondtam, hogy nyílt itt nem olyan messze egy jó kis
Krisnás étterem és onnét van… hozzá
tettem, hogy egy cég vagyunk.


Meg mutattam még a könyvosztó engedélyemet
is, mire már teljesen ellazultak, mert látták,
hogy semmi esélyük. Kicsit prédikáltam
nekik, hogy miért jó hinni Istenben, persze ez nem
változtatta meg őket, de annyira elég volt, hogy ne
tegyenek fel több kérdést és
elengedjenek…


Pár sarokkal arrébb felvettek a többiek, akik
nagyon idegesek voltak, mert látták az egész
szitut, mert pont ők is jöttek mögöttem… Aztán
végül Áryadeva pr. Bölcsen meglátta az
Isteni elrendezést, hogy ha bementem volna a vasútra és
ott találtak volna 6magyar, megviselt arcú, szerzetest,
nagy húzókocsikkal, meg egy csomó Laksmival,
akkor valószínűleg kicsit több kérdés,
meg intézkedés nyújtotta volna meg a
napunkat…


Mádzsár
Ásszony és a Homles

A
tavalyi évben majdnem mindehol össze tudtunk barátkozni
a helyi hajléktalanokkal, akik a Svéd „Fedél
nélkült” árulták ugyan úgy mint
itthon, csak áruházaknál… Viszont idén
nem tudom mi történt velük, de majdnem mindenhol
újak és nagyon irigy k_cs_g_k. Voltak…

A
legdurvább az a Malmöi csávó volt, aki
olyan messzire elment, hogy akárhányszor megállítottunk
valakit, elkezdett kiabálni, hogy ne adjatok ennek ez egy
csaló, adjátok inkább nekem, én
svéd-hazátlan vagyok…


Eljutott nálam egészen addig a szintig, hogy komolyan
tervezgetni kezdtem, hogy miképp hallgattassam el, főleg
mikor este meg jött hulla részegen egy nagy zsák
piával a kezében, amit az össze koldult pénzből
vett…


Legutolsó nap már szerzett magának 2igazi hülyét
is, akikkel mindenáron rendőrt akartak hívni. Persze
mondtam nekik, hogy hívjanak, de csak nem történt
semmi, csak kiabáltak tovább.

A
legvégén fogtak egy harmadik balekot, aki oda jött
hozzám és elkezdett ordibálni velem…


Nem sokra rá, viszont oda jött egy nő is, meg a
barátnője akikről kiderült, hogy magyarok és
ismerik a Krisnásokat, meg minden… Megkérdezték,
hogy mi a probléma, én meg felvázoltam nekik,
hogy ezek az alkoholisták zaklatnak, meg ilyenek. Erre a nő
döbbenten rám nézett, hogy akiről épp
beszélek, az az ő férje…

Na
mondom, ebbe most igazán belecsúsztam, de végül
megértően pislantott és azt mondta, hogy de
természetesen igazam van és egy szemét
alkoholista férje van. Megkértem őket, hogy ha már
beszélnek Svédül mondják meg nekik, hogy
szerzetes vagyok, van engedélyem és évek óta
itt és ezt csinálom, úgyhogy ne balhézzanak
már, de ha van kedvük rendőrt hívni, csak hívják,
nem probléma…


Erre a két magyar asszony, iszonyatosan elkezdett pörlekedni
a részeges bandával, mire a férj elmenekült,
a homles bekussolt, a védői, meg elfehéredtek… Én
meg csak néztem, hogy na akkor a női energia újra
megmutatta egy arcát… :)


Megköszöntem nekik a kedvességüket, mire nekem
megint vissza váltottak kedves és megértőbe és
azt javasolták, hogy elég nagy ez a város,
menjek kicsit arrébb, mert ha elmennek ezek a bunkók
újra fogják kezdeni…


Utolsó nap és estefelé volt már, így
szót fogadtam nekik és levánszorogtam Ricsihez,
akivel ketten zártuk a 2007 évi Srila Prabhupáda
Marathont a Malmöi Hilton előtt…

 

 

Így
végződnek a leírások a 2007 évi Srila
Prabhupáda Marathonról, melyet az egri yatra a
Skandináv félszigeten hajtott végre, és
amiből én ennyit láthattam… ;D

 

Gouranga!