Menü

Srila Sivaráma Swami Vyasapuja ünnepe 2006 II


 Folytatás

 

… Ezt így nem lehet csinálni, mert, hogy ő most megy ki a földekre dolgozni, meg minden, és kelleni fog neki a lapát.

Nagy nehezen meggyőztem, hogy mire elindul, addigra visszaérek  és oda adom a lapátot,csak most az egyszer had szaladjak vele, mert kiszakítja a két vödör tőböl a kezemet.

 

Aztán a tehenészetből időben meg is fordultam és épp indultam volna a Holy-ba (Festékdobálós kedvtelésbe.), de akkor meg kiderült, hogy bizony elég kevés bhakta ért oda az átszedéshez, ezért nagyon jó volna ha maradnék.

 

Hát jó gondoltam…

 

Aztán nektár Praszi, majd néhány kedves bramachari társasága

 

Eddigre már szépen kihólyagosodott a jobb kezem két úja a délelőtti karatalozástól, de hát általában mindig így vannak a dolgok.

 

Ebéd után vittem Tilaknak (Az ökör, akinek kioperálták a szemét, mert rákos.) purit, majd Antardi Prabhu befogott néhányunkat, hogy ugyan már igazán segíthetnénk egy kis szolgálattal a teheneket+ az ökröket.

 

Így a gyönyörű naplementében kitrágyáztuk a két karámot.

 

Mivel éjszakai bagoly vagyok az utóbbi időben, (Mert este főzünk a konyhán) kicsit elszoktam a napfénytől, ami most amolyan lightos stílusban megkapott kissé.

 

Aztán este bhajan, majd egy hidegvizes szállás kint  a faluban, ahol akkorát aludtunk, mint már régen.

 

Másnap Sivaráma Swami Vyasapuja ünnepsége volt, ami hasonló intenzítással és fordulatossággal zajlott.

 

A legszebb rész az a vége volt, mikor is megbeszéltük, hogy végig ott maradunk, de este nyolc körül sokkot kaptak a többiek és kihívtak az éppen beinduló éjszakai nektár-kirtanból, hogy holnap munka van, meg minden. Aztán kifelé a templomszobából, leborultam még egyszer az Úr előtt, majd elmében elbúcsúztam mindenkitől meg vissza integettem, a kedvesen felénk intő ünnepeltnek. (SRSm.)

 

Persze RádheSyamasundara nem engedi el olyan könnyen az embereit

és még mielőtt kiléphettünk volna a templom kapuján, BhaktipádaPrabhu az éppen aktuális Pujári vezír utánam kiáltott nagy kedvesen, hogy hé Mc hová mész? Pár sorban elujságoltam neki mi is a helyzet, mire huncot mosollyal közölte velünk, hogy Krisnának szüksége van ránk, mert elfogyott a fa a pujáriban és nekünk kéne intézkedni.

Na persze, hogy bevállaltuk…

 

Megraktuk a kis fás kocsit, de mire oda értünk vele, addigra a Fő pujári(Mata) közölte, hogy most nem mehetünk be, majd csak egy óra múlva, mert most épp sokan szaladgálnak ott és útban lennénk. De fát meg ugye vinni kell, úgyhogy vissza az egész és vödörrel kell meg közelíteni az imádat helyszínét. Mire ezt is megoldottuk, kb. már 1 órát csúszott az indulásunk, amitől a többiek egy kissé megbillentek, és kijelentették, hogy most már semmit nem fogunk csinálni, mert el kell indulnunk, különben nagyon későn érünk „haza”.(Hiába mondtam, hogy itthon vagyunk. :))

 

Persze nem RádheSyamasundara lenne az istenség legfelsőbb személyisége, ha nem tudta volna megoldani, hogy még ezen kilátások és elhatározások ellenére is marasztaljon bennünket még egy kicsit.

Szóval amint befejeztük a fapakolást, megérkezett a délutáni mahaPrasádam, ami éppen senkit sem érdekelt, mert mindenki bent úszkált kírtanon. És jött a nagy kérdés: Nem visztek magatokkal egy kis mahát? Persze a magunkfajta kezdő nem tud ellenállni az ilyen kérésnek és az ínycsiklandó illatoknak, így egy jócskán bonyolult folyamat során (Amivel itt most nem untatnák senkit.) sikerült elcsomagolnunk 4tálca MahaPrasadamot.

 

Így történt, hogy kb.2órát még maradhattunk Új Vrajadháma dicsőséges városában anélkül, hogy ebből bármit is felfogtunk volna.

 

Aztán hazafelé, csak a szokásos kérdés:  Vajon miért megyek el már megint?

 

Hare Krisna