Menü

Szerelem


Csusszanás

  Mostanában az elmém kicsit megcsusszant. Köszönhető mindez a „maratoni" hangulatomnak. Sajnos elég szélsőséges mentalításom van és sokat kell gyakorolnom egy-egy szituációban az arany közép út megtalálását.

  Szóval most itt a tempiben nálunk maratont hirdettek, ami azt jelenti, hogy extra erőfeszítéseket kell tenni az odaadó szolgálat útján. Na most ez nekem úgy nézett eddig ki, hogy megpróbáltam minél hamarabb kiérni az utcára és jó sok könyvet odaadni az embereknek. Viszont ugye, ha az ember valahová tesz, akkor valahonnét el is kell vennie és az történt, hogy az edzések végetti fáradtságból adódóan, ritkább lett a sadhanám, vagyis a reggeli lelki gyakorlataim, aminek következtében keményedett a szív és hiába a sok jó eredmény, ha megromlott néhány kapcsolatom, amiket időhiányában nem ápolgattam annyira mostanában. Igazából túlságosan materialista vagyok ahhoz, hogy sajnáljam a történteket, de ma úgy döntöttem, hogy hagyom az eredmény orientált életet és inkább megpróbálok vissza zökkenni a szépen szolgálom a bhaktákat hangulatba. Főleg most, hogy csak 3-4-en maradtunk itt a tempiben, mert mindenki más városokba küldetett…

Love

  Az úgy volt, hogy ma reggel LaksmiPati prabhu tartott egy nagyon komoly leckét, ahol nagyon szépen beszélt és rengeteg érdekes dolgot hallhattam tőle…

  A szeretetről beszélt főleg. Az igazi szeretetről. Arról, hogy ha valakit tényleg szeretünk, akkor azt akarjuk, hogy neki jó legyen még úgy is, hogy nekünk kellemetlenségeket kell ezért vállalnunk…

  Nem fogok kertelni de a szerelemről alkotott ismereteim is egészen új mederbe terelődtek. Szóval beszélt arról, hogy manapság a szerelmes párok, akikkel találkozhatunk nap mint nap, vagy akik akár mi is lehetünk az utcán, vagy bárhol, igazából nem szerelmesek, hanem végtelenül önzőek. Miért? Mert igazából mikor egy fiút vagy egy lányt ott hagy a szerelme és valaki máshoz megy, akkor a másik nagyon kibukik, hogy ezt miért tette velem… De ha belegondolunk és akit ott hagytak az valóban szereti azt aki elment máshoz, akkor igazából neki örülnie kéne, hogy na most akkor ő boldog. De általában nem ez történik, hanem az, hogy nagyon kibukik és féltékeny lesz. Azért mert ez nem egy igaz szerelem, hanem ez csak egy olyan érzés, ami azon alapszik, hogy végre itt van valaki, aki ki tudja elégíteni az érzékeimet és ez elégedettséget okoz nekem. És mikor elveszítem őt, akkor elveszítem ezt a jó lehetőséget az élvezetre és emiatt dühös, vagy szomorú leszek. De szeretni valakit az azt jelenti, hogy azt akarom, hogy neki jó legyen… Akkor meg miért buksz ki, ha egyik nap ezzel látod, másiknap meg azzal? :)

Egyszer én is…

  Egyszer én is voltam szerelmes. Már írtam is róla asszem kicsit régebben, de lehet, hogy csak akartam. A lényeg az volt benne, hogy sok mindent megtanultam akkor és nagyon rövid idő leforgása alatt.

  Szóval még kölyökkoromban kezdődött az egész, mikor még Mormonnak vallottam magam. Ott mindenkinek meg kell házasodnia „örökre". Én is elhittem. Imádkoztam is Istenhez, hogy egy jófajta, amolyan fullos nőt kapjak már tőle. Magasra raktam a lécet. Hosszú vörös haj, iramszarvas alkat, mandulavágású zöld szemek, minimum egy hangszer, hinni Istenben, művész beállítottság stb… Igazából nem is jártam csajozni, mert ugye Isten azt mondta, hogy ne paráználkodj, akkor meg minek egy nő társasága az esküvőig és csak vártam és hittem benne, hogy elküldi nekem a nagy őt a jó Isten… Persze közben meggyengült a hitem, megpattantam és nagyon rossz ember is lettem.

  Szóval már pár éve táncoltam akkoriban odakint, meg árultam a drogokat és hobbiként hétköznap délután aktot álltam a fősulin a rajzosoknak. Itt történt, hogy egyszer csak bejött és leült ő. Első látásra vágtam, hogy ő az, akire eddig vártam. Megfogadtam, hogy megszerzem magamnak. Rengeteg erőfeszítést tettem, mire 1év komolyabb nyomulás és ígéret után, hogy ebből úgysem lesz semmi, mégis otthagyta az első paliját, akivel akkor már 4 éve volt együtt és eljött hozzám. Hagytam a francba csapot papot, kirúgtak a munkámból (Úszómester a strandon, naná…) de semmi nem érdekelt, csak ő. Persze jól esett az egómnak, hogy a nő, akiért az égész főiskola oda van, és akinél annyian próbálkoznak, ha egyáltalán csak mernek, most végre az én oldalamon koptatja az utcákat, meg minden egyéb kirakat…, végül mégis csak egy újabb pofon volt az élettől. Igazából azt kell, hogy mondjam, ő volt az én maya devim (persze sajnos még mindig az)

   2hónap múlva bimbózó kapcsolatunk hajnalán egy nap csak jött és bejelentette hogy vége. Mikor kérdeztem, hogy miért? Csak annyit mondott, hogy túl erős vagyok neki, mellém egy erősebb nő kell. Akkor még nem tudtam mit mondani a hirtelen kapott hidegzuhanyra, csak álltam ott megsemmisülten, mint egy kisfiú, akinek elvették a szülinapi ajándékát. Nem sírtam, mert sosem szerettem, ha gyengének látnak, és nem könyörögtem még egy esélyért, mert nem hittem a szánalomban. Csak elfogadtam, hogy mást akar. Mert igazából athiszem szerettem. Persze mocskosul fájt és majd egy évig pityeregtem mikor kicsit jobban bepiáltam és eszembe jutott. De végül megértettem, hogy  tényleg így kellett lennie. Hiszen én akkor egy szörnyeteg voltam hozzá képest. (Még templomba is járt…)

  Aztán azóta kedves elmém sokszor vissza pörgette a filmet, hogy mi lett volna, ha így, vagy ez-meg az, vagy mi lenne, ha esetleg most, hogy már a jó úton járok…  De igazából ő már rám két hétre másiknak a kezét fogta és azóta kitudja kiknek még és micsodáját… ?

  Bár most úgy élek mint egy szerzetes és kívülről úgy is látszik, belül nagy csaták dúlnak. Az inteligenciám (ami nem sok van) folyamatosan küzd az elmémmel, és fordítva. Néha hibázok. Sőt gyakran hibázok. De nem ez számít hanem, hogy mindig fölállok és megyek tovább.

  Mert LaksmiPati pr ma reggeli leckéjében mondott még egy nagyon jó dolgot. Hogy itt vagyunk és gyakoroljuk a lelki életet és ennek hatására az a szennyel és mocsokkal teli lévő leülepedett iszapos tó, ami a szívünket szimbolizálja, ennek hatására bizony sokszor fölkavarodik, és olyan dolgok jönnek elő a mélyből, amikről már meg is feledkeztünk… De nem kell aggódni, mert így van esélyünk csak arra, hogy végleg kikotorjunk a mélyből minden anyagi szennyet…

  Hát nekem ma ez kavarodott föl. Bocsánat, hogy ilyen sztorikat is begépelek, de valakinek el kellett mondanom… Köszönöm, hogy meghallgattál. Kérlek add a kegyed, hogy fejlődhessek a lelki életben, mert valójában csak egy nagyon bűnös, utolsó prostituált vagyok aki csak próbál egy vallásos ember képében tetszelegni…

Ezt a számot küldöm azoknak sok szeretettel, akik már jártak hasonló cipőben, meg mindenki másnak, aki szereti…  :) 😉

 

Gouranga!