Menü

Szerencsés vagyok, végtelenül szerencsés, mert becsületes lehetek…


Kaptam pár levelet a tegnapi
bejegyzéssel kapcsolatban és akkor nem írnék vissza, hanem csak egyszerű
blogger lévén válasz postot írtam…

 

Bár néhányan azt gondolják,
hogy már nem élek templomban, én azt gondolom, hogy de igen, abban élek.

A hely ahol lakom, egy szép
kertes ház, ahová mindig besüt a nap. Itt van DayalNitay Vijaya Gouranga murti
formályában, Ladu Gopála a kis salagram sila. Itt van Tulsi devi, nem is egy
formában (Szent növény) Van egy kis asharamom, (szobám) a mellettem lévőben
pedig egy bráhmana (pap), a világ legjámborabb embere, Vrajadháma prabhu lakik.
Most Haripáda prabhu a vezírem, aki nagy kegyesen lefoglal Srila Prabhupáda
missziójában, a prasadam osztásban… Van itt még sok más bhakta is, akik közül
sokan a szomszédban, vagyis Srimati Rádharáni konyhájában tevékenykednek… Néha
összegyűlünk egy kis bhajanra (éneklés), néha meg jókat beszélgetünk a
messziföldről hozzánk vendégségbe érkező más vaisnavokkal (Istent imádó ember)
és minden nap, együtt, közösen tiszteljük meg Krisna maha-prasadamját
(ételmaradékát)

Bár néhányan azt gondolják,
hogy nem végzek szolgálatot, én azt gondolom, de igen végzek, legalábbis
igyekszem abban a tudatban létezni…

A prasadam osztás
népszerűségét igyekszem nap mint nap fejleszteni, ezen kívül tartom a vallás
szabályozó elveit és jappázom 16 kört… Nem magamnak, hanem Istennek… Mikor
edzésre megyek, mindig felajánlom azt is, hátha elfogadja Krisna, hogy egy
ilyen feltételekhez kötött kutya mást nem bír felajánlani… Ezenkívül sokat
bhajanozok és szervezek Harinámot is, és ezeket sem magamnak, hanem talán a
bhakták és Krisna örömére…

Ráadásul remélem sikerül
hamarosan megint időt szakítanom, hogy kimenjek osztani Srila Prabhupáda
könyveit is…

Bár néhányan azt gondolják,
hogy ez a két fenti dolog csak amolyan kitaláció, én azt gondolom, hogy nem
számít ki mit gondol…

Nem számít, hogy ki mit
gondol, hiszen mikor jön a halál, csak Isten lesz ott meg én… Senki más nem fog
tudni segíteni és senki más nem fogja tudni leélni helyettem ezt az életet,
hiszen mindenkinek megvan a maga baja…

A lényeg az, hogy belül mi
van, hogy mekkora ragaszkodást fejlesztettünk ki a szent név iránt, hogy
képesek vagyunk-e erre, vagyis Isten szent nevével az ajkunkon eltávozni…

Levél
Ma megkértem Kamsari
Prabhut, hogy juttassa el levelemet Maharájának, amiben leírtam mindent… Nagyon
várom a válaszát… :) Mikor meg vége lett a leckének, amit délután tartott, Józsi
prabhu ismét meginvitált, de most az ott a tempiben lévő bhaktivriksa,
csúfnevén csak sejt programjukra, ahol nem kis örömömre LilaSuka Prabhu tartott
leckét…

Ő az, akitől mindent kaptam
még a legelején… Már írtam róla…

3napig beszélgettünk és míg
így tettünk, az érzés, hogy semmi másnak nincs értelme ezen a világon, mint
gyakorolni az oda-adó szolgálat útját, egyre csak erősödött bennem. Persze
megérnie-e csírának vagy fél évig is eltartott, de a magot, tőle kaptam és úgy
tűnik, hogy jó és erős mag, hiszen bár rengeteg sértést elkövetek a bhakták
lótuszlába ellen, mégis állja a viharokat és a hurrikánt…

A becsületről pedig annyit mondanék, ha valakinek megígérek valamit, akkor azt minden
erőmmel igyekszem betartani…

Mert másom nincs, csak a
becsületem… Szóval pár hónapja kaptam szegedi Ninjatársaimtól egy lehetőséget,
hogy ha viszek a most hétvégi szemcsire 4 embert, akkor ingyen mehetek be…
Semmi gáz, gondoltam, simán megyek, hiszen 4 embert nem olyan nehéz össze
szedni…

Na akkor mindenkit
lázítottam, hogy jöjjön és akkor 5-en megyünk 4 áráért, és össze is állt a
csapat úgy néz ki, de a sors furcsa fintora, hogy Nrisimha chaturdasit nem azon
a hétvégén ünneplik Krisna-völgyben, amikor maga az ünnep van, s így Lelki
tanító mesterem Vyasapuja ünnepségét sem akkor utána, vagyis jövő hétvégén
tartják, hanem most…

Viszont mivel megígértem,
méghozzá olyan embereknek, akiket akár barátaimnak is mondhatok, meg mert
kulcsfontosságú szerepet tölt be a személyem az akcióban, így Krisnás
pályafutásom során először, kihagyok egy Krisna-völgyi össznépi fesztivált és
utána hétvégén fogok lemenni, hátha együtt ünnepelhetek a Vrajavásikkal
(Vrindavana lakóival), úgy ahogyan azt eredetileg elterveztem…

Persze erről megint eszembe jut egy régi közmondás:

"Ember tervez, Isten végez"

Gouranga