Menü

“Szlogen börtön”… Bölcsesség, vagy agymosás?


"Az élet csak egy álom, útban a halál felé."

Vannak az ember életében olyan dolgok, amikről egész egyszerűen "ösztönösen" tudja, hogy: Igen ez így van.
A holló című filmben jelenik meg ez a fenti mondat, ami az én életemben
egy tipikus példa volt erre a felállásra. (Fogalmam sincs, hol-hogyan
mert az egészből ennyi maradt meg.)

Az akkori értelmemmel azt a következtetést vontam le, hogy:

"Álmában az ember pedig bármit meg tehet, úgyhogy úgy kell élni, mint egy álomban."

Fel is ültem 18-évesen erre a "lóra" és elkezdtem vágtatni. Aztán a nagy "vágtában" jött következő, az:

"Éld úgy az életedet, hogyha lepereg előtted életed filmje, érdemes legyen végignézni"

(egy ital reklámja) szlogen. Ez még durvábban felpörgette a felfogásomat, így sikerült

"nagyon-nagy lábon élni a nagyon nagy betűs kis életet.".

Néha, bizonyos események bekövetkezése után az ember hátra lép egy lépést az egésztől amit lát, hogy jobban lásson (A tudatosabbak sűrűbben és maguktól is. (Én sajnos nem tartoztam ekkor még közéjük.))

Szóval így volt ez az én életemben is, megtörtént, bekövetkezett a dolog, hát hátra léptem eggyet…

5Év vágta után felnéztem az álomból (Amit így visszatekintve inkább rémálomnak neveznék.). Szóval felnéztem és azt láttam, hogy a fékevesztett "ló" már rég ledobott, nekem meg be akadt a kengyelbe a lábam és így húz magával a sivatagon át fáradhatatlanul… Én meg kiabálok neki: -Ez az! Gyerünk pacikám! Még gyorsabban, gyerünk, gyerünk…!

Nem nagyon fogadtam el egy koncepciót sem a halál utánnal kapcsolatban ezért kíváncsiságból az:

"Élj gyorsan és halj meg fiatalon."

válaszkeresős-önpusztítós-kiábrándult népek körében ma is népszerű szlogent választottam hozzá még önző életelveimhez…

Ekkori értelmemmel rájöttem:

"Az élet "ürülék" (cenzúrásduma), én meg nagy kanállal eszem."

Na itt kezdtem el újra őszintén imádkozni. (Tudom, hogy őszinte volt, mert azóta minden vágyam teljesült. ) Vallásosnak nevezhető múltamnak köszönhetően, volt már egy elég jó kapcsolatom Istennel, (Jó barátok voltunk mindig is a Nagyfőnökkel.) így nem esett nehezemre. Mostani értelmemmel a rendelkezésemre álló rövid idő alatt megszerzett tudás alapján ez valami ilyesmi:

"Három út vezet a pokolba. A kéj, a düh és a mohóság."

Nem is utak ezek, hanem szinte végtelen szélességű sztrádák, ahol kedvére száguldozhat az ember a naplementében, magányosan avagy társaságban, a kettősségek váltakozásának üzemanyagával hajtott anyagi vágy-járgányokkal. Egyre gyorsabban és ügyesebben kerülgetve, sőt szinte észre sem véve a körülötte minden felé bekövetkező krakkokat, baleseteket. "Mert csak az számít, hogy ÉN boldog legyek" (Legalább ezt "neveli" belénk ez a "civilizáció"). Aztán mikor rá jön az élőlény, hogy egyedül van, mert akikről azt hiszi a barátai, rokonai, társai azok csak kihasználni akarják, akkor van esélye megfordulni Krisna, Isten felé.

Mikor úgy dönt megfordul, akkor onnan az ellenkező irányba kell mennie. Viszont a másik irányba nem egy ennyire széles út vezet, amin csak úgy kedvünkre kocsikázhatunk, hanem gyalog kell menni rajta, méghozzá egy szűk és keskeny ösvényen, ahol nem egyszer olyan metsző "északi" szél hordja a havat szembe velünk, hogy sokszor nem látjuk a vég célt, és ha nem kapaszkodik az út mentén elhelyezett "rozsdamentes-a-cél"-rúdba (szentírás-hit-bhakták társasága, vagy sadhu, guru, sásztra) akkor eltéríti a vihar. Akkor pedig megint a könnyebbnek látszó Pokoli sztrádán nyomhatjuk a gázt, meg dudálhatunk a többiekre, vagy legrosszabb esetben azokra, akik "szembe" jönnek velünk…

Pedig Krisna ott vár kitárt karokkal, őszinte, tiszta szeretettel, az Ő örök társaival együtt, a tudás és örök boldogság birodalmában mindannyiunkat.

 

"Ha nem a cél lebeg a szemed előtt, akkor az utat nézed.

Ha csak az utat nézed, akkor soha nem éred el a célt"

 

GOURANGA!